Az eddigi legsikeresebb téli olimpia jöhet magyar szempontból

GettyImages-923292508
2021.12.21. 09:10
Kulcsár Krisztián szerint az eddigi legeredményesebb téli ötkarikás játékokra kerülhet sor magyar szempontból jövő februárban Pekingben, az ugyanakkor óvatosságra int, hogy olyan sportágban vannak éremesélyek, amelyben gyakran születnek meglepetések.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke az MTI-nek azt mondta, a figyelem elsősorban a jeges sportágakra koncentrálódik, bár a havas sportágakban is lesznek magyar indulók.

Az esélyek és a remények a rövidpályás gyorskorcsolyázókat illetően fogalmazódnak meg, nem véletlenül, hiszen én is pontosan látom mindazt, ami optimizmusra ad okot. Nagyon reméljük, hogy láthatjuk beteljesülni az előzetes becsléseket, de azért extra óvatosnak kell lennünk, mert ebben a sportágban sokszor borul a papírforma, jellegéből adódóan gyakoriak a meglepetések

– fogalmazott a MOB elnöke. Hozzátette, szervezési szempontból nehézséget jelent, hogy Kína gyakorlatilag hermetikusan le van zárva, így nagyon szűrtek az információk a rendezést illetően, de ez minden nemzeti olimpiai bizottságot érint.

Most már ott tartunk, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság külön munkacsoportot hozott létre arra, hogy megvizsgálják, miként jutnak majd el a delegációk Pekingbe. De meg fogjuk oldani és ott leszünk, afelől pedig nincs kétségem, hogy Kína képes a játékok megrendezésére, és minden olyan elvárásnak megfelel majd, amelyet a NOB támaszt

– nyilatkozta Kulcsár Krisztián.

A MOB 2021-es évét értékelve az elnök a tokiói nyári olimpiáról azt mondta, januárban még sok minden kétségesnek tűnt, nem lehetett látni előre, hogy mennyire is lesz nehéz valójában az esztendő. Hiába bizakodtak, előzetesen nem tudták megmondani, hogy szervezési, rendezési, valamint versenyzési szempontból hogyan sikerül majd az esztendő.

Annak fényében, hogy milyen félelmekkel utaztunk Tokióba, és hogy milyen nehézségekkel kellett szembe nézniük a japánoknak, már az is nagy szó volt, hogy versenyezhettünk. Ráadásul az előzetes várakozásainkat a magyar sportolók létszámát, a képviselt sportágak számát, valamint az érmek és a helyezések szempontjából az eredményességet illetően sikerült túlszárnyalni, még ha nézők végül nem is lehettek ott a helyszínen

– jelentette ki a MOB-elnök, aki úgy fogalmazott, egy hasonló magyar eredményességgel a 2024-es párizsi játékokon látatlanban is kiegyezne.

A szervezet májusi alapszabály-módosításáról Kulcsár Krisztián azt mondta, ez ellentmondásossá vált, amit sajnálnak. Hozzátette, nekik is le kell vonni a következtetéseket, mert ugyan jóhiszeműen és alaposan jártak el, egyeztetve a tagsággal és a tagszervezetekkel, mégis az látszik, hogy sokakban "hagyott ez rossz érzést".

Félúton vagyunk, mert volt egy 123 fős tagság, ma van egy 115 fős, de azok az egyéni tagok, akiket majd a tagságnak kell megválasztani, még nem lehettek MOB-tagokká. Talán nem teljesen indokolt már akkor bírálni az edzőt, amikor még tart a meccs

– fogalmazott a sportvezető, és kiemelte: a 123 fős tagságnak voltak olyan tagjai, akiknek nem volt annyira fontos az olimpiai mozgalom, mint azt az őket delegáló szervezet előzetesen gondolta. Az elnök szerint ennek nyomán évek óta küzdöttek azzal, hogy meglegyen a határozatképesség, és voltak olyan tagszervezeteik, amelyek nem is delegáltak tagokat.

A másik és ennél sokkal fontosabb ok, amely az alapszabály-módosításhoz vezetett, az az, hogy a NOB-irányelveit kell követnie a MOB-nak, mert mi a NOB-ot képviseljük Magyarországon, tehát a mi működésünknek, alapszabályunknak minden szempontból a Nemzetközi Olimpiai Bizottság chartájával kell összhangban lennie. Az új alapszabályt leegyeztettük a NOB-bal, és megfelelünk annak az elvnek, amelyet a NOB is alkalmaz, hogy a sportági delegálásokon túl egyéni küldöttek vannak, akiket a tagság választ majd meg a sporttal kapcsolatos tevékenységük alapján

– mondta Kulcsár Krisztián, és kiemelte, értéket adnak és senkit sem zárnak ki, aki fontosnak érzi, hogy a MOB tagja legyen.

A MOB elnöke az évet értékelve kitért a részben budapesti rendezésű nyári labdarúgó Európa-bajnokságra is, hangsúlyozva, hogy örömmel töltött el minket látni egy olyan magyar válogatottat, amelyik jól futballozik. Elmondta, a pozitív történéseken és a jó eredményeken túl az év arról marad emlékezetes, hogy a koronavírus-járvány miatt milyen kihívásokkal kellett szembe nézniük a tagszervezeteiknek.

A jövő évre előre tekintve Kulcsár Krisztián elmondta, a pekingi téli játékok után még egy korábbról elhalasztott téli, valamint nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) következik, ugyanakkor a MOB mindennapos munkáját már a 2024-es párizsi nyári játékokkal kapcsolatos teendők határozzák majd meg.

Szervezetileg a működésünk stabil, van egy jól működő elnökségünk, és egy tagságunk, ahol, mint mondtam, még tart a folyamat, de biztos vagyok benne, hogy jövőre már új egyéni tagokat fogunk tudni választani

– jelentette ki.

(MTI)

(Borítókép: Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba ünnepli Magyarország történetének első téli olimpiai aranyát a 2018-as játékokon – Quinn Rooney/Getty Images)