Tekla
5 °C
19 °C

Kozák Danutáék futamgyőzelemmel kezdtek az olimpián

2021.08.02. 05:18
Futamgyőztesként jutott tovább a tokiói olimpia kajak-kenu programjának első napján a Kozák Danuta–Bodonyi Dóra és a Csipes Tamara–Medveczky Erika egység, valamint a kajakos Lucz Dóra és Kopasz Bálint is.

A legtöbb magyar arannyal kecsegtető kajak-kenu versenyek is megkezdődtek Tokióban. A délelőtti programban először a női K1 200 méter előfutamait rendezték, a másodikban Lucz Dóra, a harmadikban Kárász Anna szállt vízre. Előbbi versenye alig lehetett volna szorosabb, célfotóval dőlt el, ami őt hozta ki győztesként, 2 ezredmásodperccel előzte meg a lengyel Marta Walczykiewiczet, és 11-gyel a svéd Linnea Stensilst. Mivel az első kettő között végzett, egyből az elődöntőbe jutott.

Ez egy jó első pálya volt, tudtam, hogy szoros lesz, számítottam arra, hogy Linnea és Marta is gyors lesz, úgyhogy nagyon örülök, hogy sikerült közvetlenül kvalifikálnom magam a középfutamba. A célban Martát nem láttam, abban bíztam, hogy Linneát megelőztem, aztán meg kellett várni, amíg kiírják az eredményt. Örülök, hogy ma kevésbé fúj a szél.

Kárász futamában már egyértelműbb volt a leosztás, a spanyol Teresa Portella simán győzött, de a magyar kajakos második helyét sem lehetett megkérdőjelezni.

Így jutott Lucz Dóra és Kárász Anna a középfutamba:

Női K1 200 után a férfi kenus párosok 1000 méteres versenye következett, az első futamban az Adolf Balázs–Fejes Dániel kettőssel, amely azonban jelentős lemaradással az utolsó helyen végzett, így a reményfutamban próbálkozhatott újra. Ebben aztán negyedik helyen ért célba a magyar páros, amely így a B-döntőben fejezi majd be a versenyt.

Jöhettek a királyszám, azaz a férfi K1 1000 méter előfutamai, a másodikban a világbajnok Kopasz Bálinttal, az ötödikben pedig Varga Ádámmal, aki az elmúlt egy évben kétszer is legyőzte Kopaszt.

A vb címvédő a saját futamában nem hagyott kérdést, 250 után az élre állt, majd csapásról csapásra növelte az előnyét és végül egy hajóhosszal verte a többieket.

Jónak éreztem a pályát, nem volt semmi gond, dinamikusan eveztem, de ez csak egy előfutam volt, sokkal érdekesebb lesz a középfutam. Mérsékelt szembe szél volt, ez engem nem szokott zavarni, a víz kicsit keményebb, mint otthon, a meleget és a páratartalmat is lehet érezni és a nap is égeti a fejemet. Sapkát viszont nem fogok felvenni, mert megerősödhet a szél, és akkor lefújja a fejemről, de így is ki lehet bírni ezt a 25 percet a vízen. Cél volt, hogy nyerjek és biztosan továbbjussak, könnyedén ment, körülbelül 80%-ot eveztem. Szeretem, ha egymáshoz időben közel vannak a versenyek, az állóképesség az egyik erősségem, de hatalmas és nagyszerű versenyzők vannak itt 1000 méteren, ők is biztosan bírni fogják, hogy a középfutam után gyorsan következik a döntő is.

Varga evezése is magabiztos volt, az elejétől kezdve az 1-2. helyen lapátolt, és bár végül a német Jacob Schopf megelőzte, a kínai Zsang Dong támadását könnyedén visszaverte, és ezzel ő is továbbjutott.

A következő versenyszámban vízre szállt az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta is, akinek női K2 500 méteren Bodonyi Dóra volt a párja. Az első előfutamban hamar élre álltak, a mezőny pedig végig a hátukat nézte, de egyre távolabbról, a célba nagyjából másfél hajóhossznyi előnnyel értek be.

Szerintem kemény a víz, mások azt mondják, puha, lehet, hogy én más vízen evezek. Szembe szél volt, első pálya volt, holnapra készülünk. Most a bejutás és a jó rajt volt a cél, ez sikerült. Ilyen melegben a plusz kör nehezíti a feladatot, de meg kell oldani

– osztotta meg tapasztalatait Kozák Danuta.

Nekem tegnap is és ma is könnyű volt itt evezni, jólesett. A rajt kiváló volt, várjuk a holnapot, addig pihenünk

– csatlakozott Bodonyi Dóra.

Ugyanennek a számnak a harmadik futamában indult Csipes Tamara és Medveczky Erika duója, amely nagy csatát vívott a fehérorosz egységgel, féltávnál második volt, de az utolsó 250-re ritmust váltott és végül elsőként siklott be, amivel természetesen továbbjutott.

Jó volt, azt beszéltük meg, hogy csak magunkra figyelünk, másokra nem, mert akkor kizökkenhetünk. A legvégén éreztük, hogy be tudunk csúszni, meg is tettük, tök jó volt

– értékelt Medveczky Erika.

A víz könnyű szerintünk, de evezési stílustól is függ, hogy ki milyennek érzékeli. Sós víz, ami elvileg puha, nem olyan, mint például a Duna. De a mélységtől, az ásványoktól és a hőmérséklettől is függhet. A program érdekesen lett összerakva, úgyhogy délután pihenünk, fekszünk az ágyban, benyomjuk a Netflixet, persze néha felkelünk, hogy ne legyen felfekvésünk. Ez is olyan verseny, mint a többi, aki az olimpia miatt plusz terhet rak magára, annál bajok lesznek

 – avatott be minket többek között a pihenés rejtelmeibe Csipes Tamara.