Rajongók százai fogadták a tokiói hősöket

Csak ezer forint a nagy magyar zászló!

Amikor pár lépésre a Puskás Ferenc Stadion metrómegállótól egy, a portékáját harsány hangon kínáló árusba botlottam, már biztos voltam benne, hogy jó helyen járok. Igen, a BOK-csarnokban lesz a tokiói olimpiáról hazatérő hősök fogadása, és a több száz fős tömeg a kedvencek üdvözlésére sereglett össze. A csarnokba csak védettségi igazolvánnyal lehetett belépni, de egy idő után már a kutya se nézte, kik mennek be és kik jönnek ki.

Persze mielőtt fél hat körül leszállt volna a a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a dubaji járat, a korábban hazatért érmesek már szépen gyülekeztek a kellemes kora esti melegben a szoborpark közelében. Szilágyi Áron, az immár háromszoros egyéni kardvívó olimpiai bajnok – és nem mellesleg a csapatbronz tulajdonosa – ugyanolyan derekasan állta az autogramvadászok és a közös szelfiket készítő rajongók ostromát, mint a tokiói döntőben az olasz Luigi Samele támadásait. 

Pár perccel később megjelent a csodálatos Decsi család is, a mesteredző családfő István, azaz Panatta vezérletével, és persze a két fiúval, a csapatbronz tulajdonosával, Tomival és Andrissal, Szilágyi mesterével. 

Őrület, ami azóta tart, hogy hazajöttünk – mondta István, az édesapa. – Azt egyébként tudtad, hogy én lefutottam Usain Boltot? Nem? Pedig öt éve Rióban pontosan ez történt. Szilágyi Áron felesége szeretett volna egy közös szelfit minden idők legnagyobb sprinterével, aki kocogott, és mellette Bettike. Én lehajráztam őket, majd visszafordultam, és elkattintottam a mobiltelefont. És máris megvolt a fotó!

Pár méterrel arrébb Lőrincz Tamás, a 77 kg-os súlycsoport kötöttfogású birkózóbajnoka osztotta az aláírásokat. Megkérdeztem tőle, most hány kilóval tudna bemérni.

Simán hoznám a súlyomat, mert mióta hazatértünk, nem igazán tudok enni, mert még mindig bennem van a feszültség – mondta mosolyogva. – Képzeld, sokszor azon kapom magam, hogy még mindig a szőnyeg szélén állok, és izgulok: készülök a döntőmre. Különben megvolt a kötelező húsleves, sertéspörkölt nokedlivel kombó, de még le kell nyugodnom. Sokat gondolok ceglédi nevelőedzőmre, Papp Ferencre és testvérére, Attilára, akik annak idején elindítottak az olimpiai aranyérem felé vezető úton. Szerdán jelenésem lesz Csepelen a Kozma István Birkózó Akadémián, ahol elfoglalhatom a sportág huszadik magyar olimpiai bajnokának járó széket. Még mindig nem hiszem el, hogy belőlem is legenda lett!

Pedig el kell hinnie, mert ez nem álom, hanem valóság.

Eljött a hősök fogadására Jónyer István asztalitenisz világbajnok, a Nemzet Sportolója is.

Naná, hogy eljöttem, itt a helyem, ahogy öt éve is itt voltam, amikor a riói hősök érkeztek haza. Érdekes, akkor nagyobb volt a tömeg... – mondta. – Óriási élmény ez nekem, nézd meg, most is izzad a tenyerem, mintha én is az egyik hős lennék!

És mutatta, hogy tényleg izzad...

Rasovszky Kristóf, a 10 kilométeres nyílt vízi úszás tokiói ezüstérmese már múlt péntek óta itthon tartózkodik. A kérdésre, hogy mivel fogadták, mosolyogva válaszolt:

Egy kiadós alvással. Arra már nagy szükségem volt. Hogy nehéz volt-e a verseny? Bizonyos szempontból igen, mert amikor reggel elindultunk, már 30 fokos volt a víz. Ugyanakkor meg könnyű, hiszen jól ment az úszás, és egy pillanatig sem éreztem, hogy itt baj lehet. Nem is lett, bejöttem másodiknak.

Ilyen könnyű lenne az egész?!

Eközben odabent, a csarnokban a nagy kivetítőkön azt a képet láthattuk, amit a csapatot szállító buszról készített az egyik kísérő motoros, ahogy jöttek befelé a repülőtérről. És egyszer csak begördült a busz a szoborkerthez...

A terembe bevonuló sportolók közül a férfi pólósokat fogadta a legnagyobb üdvrivalgás, amikor pedig a bronzmeccsen fantasztikus teljesítmény nyújtó csodakapusunk lépett be, felzúgott a „Nagy Viktor! Nagy Viktor!" kórus. 

Egészségben hazahoztam a magyar olimpiai csapatot

– jelentette a dobogóról Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez a remek (6 arany, 7-7 ezüst és bronz) szerepléshez. 

Az elnök bevezetője után a kivetítőn hosszú percekig peregtek a magyarok produkcióinak felvételei, amit a közönség hatalmas tapssal honorált. Fazekas Erzsébet, a moderátor ezek után a színpadra szólította pontszerző olimpikonjainkat. 

Aztán következtek az érmesek, előbb a harmadik helyezettek. Tóth Krisztián cselgáncsozó, Hárspataki Gábor karatéka, a férfi kardcsapat, a női és a férfi vízilabda-válogatott, Bodonyi Dóra és Kozák Danuta kajakos és Kovács Sarolta öttusázó. Majd az ezüstös hősök: Lőrincz Viktor birkózó, Varga Ádám kajakos, Rasovszky Kristóf nyílt vízi úszó, Berecz Zsombor vitorlázó versenyző, Siklósi Gergely párbajtőrvívó, Milák Kristóf úszó (100 m pillangó) és Csipes Tamara kajakos (K-1 500 m).

És végül a bajnokaink: Lőrincz Tamás (kötöttfogású birkózás, 77 kg), a női kajaknégyes (Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra), Kopasz Bálint kajakos (K-1 1000 m), Tótka Sándor kajakos (K-1 200 m), Szilágyi Áron kardvívó és Milák Kristóf (200 m pillangó).

Befejezésül eljátszották a Himnuszt, majd véget ért az ünnepség.

(Borítókép: Kopasz Bálint, Milák Kristóf és Szilágyi Áron. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)