Szülővárosában gyújtanak gyertyát Csollány Szilveszter emlékére

D  OB20021124008
2022.01.27. 21:09
Kapcsolódó
Meghalt az olimpiai bajnok Csollány Szilveszter

Meghalt az olimpiai bajnok Csollány Szilveszter

Pályafutása során a világ és Európa ura is lett, kétszer volt az év magyar sportolója.

Egy nyilvános Facebook-csoportban már szervezik a gyertyagyújtást Csollány Szilveszter emlékére. A hétfőn 51 éves korában koronavírus-fertőzésben elhunyt olimpiai bajnok tornászra január 28-án, pénteken emlékeznek meg 19 órai kezdettel Sopronban.

Az Index is beszámolt arról, hogy a sportoló végső nyughelye nem a fővárosban lesz, a család ugyanis a tornász szülővárosa, Sopron mellett döntött.

Korábban a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) bejelentette, hogy saját halottjának tekinti Csollány Szilvesztert, ami egyben azt is jelenti, hogy a végső búcsú megszervezésében is részt vesz.

A tornászt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is saját halottjának tekinti . Az erről kiadott közleményben emlékeztettek:  Csollány Szilveszter személyében a magyar sport és a magyar nemzet tragikusan fiatalon vesztette el egy kiemelkedő alakját”.

Kapcsolódó
Csollány Szilveszter új tüdőre várt, de az állapota miatt már nem kaphatta meg

Csollány Szilveszter új tüdőre várt, de az állapota miatt már nem kaphatta meg

Az olimpiai bajnok tornász szervezete hétfőn feladta a küzdelmet.

(Borítókép: Csollány Szilveszter 2002. november 24-én a debreceni tornász-világbajnokságon. Fotó: Oláh Tibor / MTI)