Bekerült egy olyan klubba, ahová alig engednek be magyart

A Hockey Hall of Fame Torontóban van, a Yonge Street 30. szám alatt, egy impozáns neoklasszicista épületben, amely eredetileg a Bank of Montreal otthona volt, 1993-ban költözött ide a jégkorong Hírességek Csarnoka. A legenda úgy tartja, egyszer régen, amikor még a bank működött itt, egy pénztárosnő szerelmi bánatában főbe lőtte magát, és szelleme azóta ott bolyong a házban, többnyire a páncélterem környékén, ahol a Stanley-kupát is őrzik. Sokszor megmagyarázhatatlan paranormális jelenségek borzolják az itt dolgozók idegeit, van, hogy kialszik, majd újra bekapcsol a világítás, ajtók nyitódnak és csukódnak maguktól, és hasonló nyalánkságok. 

Most mondhatnánk, hogy ilyen megmagyarázhatatlan paranormális jelenség a négy magyar – Pásztor György, ifjabb Ocskay Gábor, Schell László és most Kovács Zoltán – beválasztása a tagok közé, de ez nem lenne igaz. Mert valamennyien maximálisan megérdemlik vagy megérdemelték a tagságot.

Mikor és milyen körülmények között értesült arról, hogy beválasztották?  – kérdeztük Kovács Zoltánt, a Hall of Fame legfrissebb magyar tagját.

Ennek már két éve, de a pandémia miatt csak most, Tamperében, a világbajnokságon iktattak be. Két éve Salzburgban ültem az Erste Bank Liga utánpótlás-bajnokságának megbeszélésén, amikor váratlanul hívtak egy 41-es körzetszámú mobilról. Az Svájc előhívója. Küldtem egy sms-t, hogy most nem érek rá. Azonnal megkaptam a válaszüzenetet: „Rendben. René Fasel.”

René Fasel akkor a Nemzetközi Jégkorongszövetég, az IIHF elnöke volt.

Igen. Kirohantam a teremből, bementem a mosdóba, és visszahívtam az elnököt, aki egyből mondta, hogy megkaptam az IIHF egykori belga elnökéről elnevezett Paul Loicq-díjat, amit a sportág felvirágoztatóinak adományoznak, és ezzel be is kerültem a Hall of Fame-be. Egyébként itt van a szövetségi szobám falán egy ősrégi fotó 1929-ből, amelyen az akkori magyar válogatott játszik egy mérkőzést, és maga Paul Loicq a játékvezető. A róla elnevezett díjat kaptam meg.

A legendás Hircsák védett nálunk?

Nem, Hircsák István akkor még csak 15 éves volt, csak később futott be. Hircsákról különben van egy jó sztorim. 1958-ban, már 43 évesen a válogatottal Kelet-Berlinben játszottak, még nem húzták fel a falat, és Hircsák szép nyugodtan átsétált Nyugat-Berlinbe még a meccs előtt. A csapatot Rajkai László kísérte, ő mesélte, hogy mivel Hircsák volt az egyetlen kapusunk, a csapatot vezető egykori ávós belügyes ráparancsolt, hogy „Rajkai elvtárs, maga most beáll a kapuba, és védeni fog, ez pártfeladat!” Rajkai, aki nem sokkal volt fiatalabb Hircsáknál, védett is, de azt nem mesélte, hogy jól vagy rosszul... De még nincs vége a történetnek, Hircsák meg sem állt Londonig, ott született egy fia, Steve Hircsák, aki Steve Hiltonra angolosított, és ezen a néven 2010 és 2012 között David Cameron miniszterelnök stratégiai igazgatója lett, sőt Cameron fiának keresztapja! Majd Steve átkelt az óceánon, és most a Fox News riportere Los Angelesben. 

Hú, micsoda történet! Számított rá? Mármint hogy bekerül a Hall of Fame-be.

Örültem neki, és őszintén szólva meg is lepett, nem gondoltam volna. A svájci világbajnokság elmaradt a Covid miatt, minden online történt, csúszott még egy évet a beiktatás, mígnem most, hála istennek, Tamperében megtörtént. A fényképem már kint is van Torontóban a Hírességek Csarnokában. Egyébként itt a nagy felhajtás mindig a világbajnokságon van, kivihettem a családomat is, és a jégen adtam át a díjat, szóval megadták a módját. Kaptam emlékbe egy Tissot órát meg egy nagyon nagy szobrot is. 

Legalább pontos az óra?

Pontos. Egyébként Pásztor Gyuri bácsi is gratulált, ő jövő márciusban százéves lesz, és Schell László is, aki még csak hetvennégy, és úgy pörög, mint a Duracell nyuszi.

Megkockáztatom, az, hogy ön most bekerült, majdnem akkora eredménye a magyar hokisportnak, mint a 2008-as szapporói csoda, amikor Ladányi Balázsék feljutottak az A csoportba.

Hát azért az nagyobb volt, az meg főleg, amikor a 2016-os A csoportos vb-n megvertük 5–2-re a beloruszokat, és Lukasenko dühében elzavarta utcaseprőnek az egész válogatottat. 

1994 óta dolgozik a magyar hokisportban, először szövetségi titkárként, majd főtitkárként. Mire a legbüszkébb, melyik feljutásunkra?

Egyikre sem, hanem arra, hogy 1994-ben összesen két fedett jégpályánk volt, de abból is az egyik, a Budapest Sportcsarnok leégett, ma meg harmincnégy szabványméretű jégcsarnok van az országban. Annak idején nyolcszáz gyerekhokisunk volt, ma meg – a sok fedett pályának köszönhetően – nyolcezer. Megtízszereződött a számuk. Erre vagyok a legbüszkébb. Minket megtámadtak, hogy miért építünk jégpályát Érdre, ahol nincs is hokicsapat. No de ha nincs pálya, akkor hogyan legyen? Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Ott, ahol lakom, Mátyásföldön olyan szép pálya épült, hogy ahhoz foghatót még Kanadában sem láttam! Ez az igazi büszkeség. 

Annak van realitása, hogy tartósan megvessük a lábunkat az elit csoportban?

Kis szerencsével van. Meg nagyon jó felkészüléssel. Most az osztrákok és a franciák vannak abban a vb-csoportban, ahol mi vagyunk, ők a verhető válogatottak. A mi csoportunk Tamperében lesz, a másik Rigában. Papíron persze az osztrákok és a franciák is jobbak nálunk, de legalább meg kell próbálni. Kell egy jó kapusteljesítmény, fegyelmezett játék, és akkor bármi előfordulhat.

Ön a szakmai igazgató, a fiatalok menedzselését is ön koordinálja. Erről mondana pár szót?

Hogyne. Elősegítjük, támogatjuk a 15–17 évesek külföldre szerződését, ha jobb ligába mennek, mint a magyar. Mostanság legalább tíz-tizenkét srác játszik Finnországban ifiben, és legalább ugyanennyi Svédországban. Például Horváth Csaba, az egykori legendás Fradi-bekk fia is kint játszik, meg kell kérdezni Anze Kopitart, a szlovének Stanley-kupa-győztes sztárját, hol hokiztak ennyi idős korukban. Svájcban, Ausztriában. Vagy itt van a zseniális szlovák tini, Juraj Slafkovský, a téli olimpia MVP-je, aki május 30-án töltötte be a tizennyolcat, ő például a TPS Turku játékosa tizennégy éves kora óta. 

Hány elnököt szolgált az elmúlt 28 évben?

Sárközy Tamásnál kezdtem, őt Hudák János, a Ló édesapja követte, aztán Inotay Balázs, majd Fertő László, a fehérvári közgyűlés elnöke, utána Studniczky Ferenc, Németh Miklós, Kovács Csaba, végül Such György. Ez hét elnök. 

Ki volt közülük a legkülönlegesebb sportvezető?

A Professzor, Sárközy Tamás. Anélkül hogy a többieket lekicsinyelném. Rengeteg sztorim van róla és vele. Például amikor jöttek föl a szovjet és a csehszlovák utódállamok, a belorusz, a kazah, a szlovák, a lett satöbbi, Szófiában rendezték a C csoportos vb-t, és nekünk ezekkel kellett volna játszanunk. Miközben a D csoportos vb-t Dél-Afrikában rendezték, és az észtek Ausztráliával, Új-Zélanddal, Mexikóval meg ilyen országokkal kerültek szembe. Volt egy elnökségi ülésünk, és Tamás azt mondta, Kercsó úr – Árpi volt a szövetségi kapitány –, meg kéne gondolni, hogy inkább játsszunk Fokvárosban, én már beszéltem az észt elnökkel, ők benne lennének, hogy cseréljünk, mivel nincs annyi pénzük, hogy elutazzanak Dél-Afrikába. Tudniillik a Professzor szívesebben ment volna Fokvárosba, a D csoportos vb-re, mint Szófiába, a C csoportosba. Kercsó alig tudta lebeszélni a cseréről...

Óriási!

De várjon, még nincs vége! Utána Tamás befizette a válogatottat kárpótlásul egy vajaskenyér-túrára Dél-Afrikába... Húsz-harminc gólokkal vertük Dél-Afrikát, Ladányi Balázsék beállították a Prof fiát, Szabolcsot a kapuba – mert őt is kivittük, persze korcsolyázni sem tudott... –, három lövés ment a kapujára, abból kettőt kivédett. Tamás a haját tépte, hogy mi lesz a fiával, még a végén eltalálják a koronggal, és belehal...

Ma már nincs ilyesmi...

Mondjam azt, hogy sajnos? Nem mondom. A dél-afrikaiaknak kanadai edzőjük volt, folyton az f betűs szót használta, úgy káromkodott, mint a vízfolyás. Kercsó odafordult Sárközyhez: Te, Tamás, hogy mondják angolul azt, hogy paraszt? Erre Kercsó odakiáltott a kanadai trénernek: You are not a coach, you are a farmer!

Ki volt a kedvenc szövetségi kapitánya a 28 év alatt?

Pat Cortina. Szenzációs ember volt, most a női válogatott edzője, velük is csodát tesz. Szakmailag óriási, és amellett jó srác is. Lehet, hogy volt olyan kapitányunk, aki esetleg többet tudott a hokiról, mint Pat – például Rich Chernomaz –, de Pat tökéletesen ráérzett a magyar mentalitásra, ami nem azonos a skandinávval, másképp kell velük beszélni.

Cortinával nincs sztorija?

Dehogy nincs. Volt Patnek néhány kamu Rolex órája, amit öt dollárért vett valahol Isztambulban vagy Tajvanon, és amikor vesztésre állt a csapat, bement az öltözőbe, és hatalmas ordítozások közepette a falhoz vágta a csuklóját úgy, hogy a kamu Rolex darabokra tört. Palkovicsék megkövültek, arra gondoltak, hogy ha az edző nem sajnálja az ötezer dolláros Rolexét, akkor nekik meg kell feszülniük a jégen. És a szünet után fordítottak. 

Mit tart az 1994 óta eltelt 28 év legnagyobb sikerének? A szapporói csodát 2008-ból?

Nem, hanem azt, hogy ma 34 fedett jégpályánk van, és hozzá nyolcezer igazolt gyerek. Ez a magyar hoki jövőjének záloga. Bár Szapporo is rengeteget jelentett, felkerültünk az A csoportba, ha az nincs, sohase kerül be a hoki a taokörbe. 

Úgy tűnik, az önök szövetsége azok közé tartozik, amelyek célirányosan és korrekt módon költik el ezeket a pénzeket.

Én is úgy gondolom. Folyton járjuk az országot, népszerűsítjük a hokit a gyerekeknek, jön velünk a Csúszka nevű jegesmedvénk, és a srácok szeretik a hokit.

Ön milyen játékos volt?

Középszerű, csak ifjúsági válogatottságig vittem. A Fradiban játszottam, a Kereszty, Mészöly, Havrán sornak a közelébe sem kerülhettem, az én tudásom töredéke sem volt az övékének, viszont tudtam angolul, és az jól jött a szövetségben. És nagyon szerettem, szeretem ma is a hokit.

Mennyi pénzt tud megkeresni ma egy hokis a magyar élvonalban?

A legjobbak maximum ötezer eurót. Ez eltörpül a kézi- és kosárlabdázók fizetése mellett, a fociról nem is beszélve. Erdélyben több pénz van, Balázs Attila, a Gyergyó tulajdonosa vesz egy repülőt a csapatának, meg építtetett egy 1500 méteres leszállópályát, hogy le tudjon szállni a gépük. Lehet, jövőre megnyerik a bajnokságot. 

Emlékszik Kurkó Jánosra, a Csíkszeredai Sport Club korábbi tulajdonosára?

Hogyne, laza srác volt, és jó üzletember. A rendszerváltáskor átjött Magyarországra, akkor dobta ki mindenki a Daciáját, és cserélte le nyugati kocsira. Kurkó bagóért felvásárolta ezeket az autókat, kivitte Romániába, ott meg jó pénzért eladta, ebből gazdagodott meg. Először csinált egy benzinkutat Csíkszereda északi végében, az olyan jól ment, hogy hatalmas pénzért el tudta adni a román állami olajcégnek, abból a pénzből, amit ezért kapott, előbb megvette Csíkszereda főterén a Tulipán áruházat, majd a Hunguesttől a Fenyő hotelt a Vákár Lajos Jégcsarnok mellett. És persze ő pénzelte a Sport Clubot is. Sőt visszakapta a családja az erdőket, amit az államosításkor elvettek tőlük… De már nem az övé a csapat. Egy egyszerű Škodával járt, pedig megtehette volna, hogy Bentley-vel közlekedik, vagy helikopterrel. Sőt olykor még Škodával sem. Egyszer a Stefánián beszélgettünk, hirtelen felkiáltott: Jön a buszom! Volt nála egy jegycsomag, felpattant a trolira, azzal ment tovább...

Van még olyan álma, amit szeretne megvalósítani?

Persze. Az egyik, hogy rendezzünk egy A csoportos világbajnokságot – erről most sajnos lemaradtunk –, vagy pedig jussunk ki egy olimpiára. Nem tudom, mikor jön szembe még egy ilyen lehetőség, mint most, szerintem elnyerhettük volna a jövő évi A csoportos vb rendezését. Vélhetően kihoztuk volna nyereségesre a világbajnokságot... 

Nehogy már szomorú legyen az interjú befejezése! Tudja, mit? Állítsa össze minden idők magyar álomcsapatát!

Rendben. A kapuban Szuper Levente, a két hátvéd a két Viktor, Szélig és Tokaji, a csatársor pedig evidens. Ladányi Balázs, Palkovics Krisztián, Ocskay Gábor. Edző: Pat Cortina. 

De hiszen ez a szapporói csapat!

És? Elég jó csapat, nem?

(Borítókép: Kovács Zoltán. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)