Holló Balázs ellopta a show-t világklasszisaink elől
További Sport cikkek
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
- Percekkel saját mérkőzése előtt kellett kórházba szállítani egy játékost a dartsvilágbajnokságon
- Már Tokiót is meghódították a magyar fitneszesek
- Kilenc év szökés után fogták el a korábbi profi labdarúgót, aki csaknem egy tonna kokaint importált Spanyolországba
Szombat délelőtt megkezdődtek az úszóversenyek a Duna Arénában, a 19. FINA világbajnokságon, és mindjárt egy olyan számmal, amelynek magyar címvédője van, Hosszú Katinka személyében. A pályafutása nyolcadik vb-jén induló, 33 éves, háromszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok legenda – ahogy maga is nyilatkozta – már nem az az Iron lady, aki korábban egy évtizeden át volt, neki már nincsenek aranyérmes álmai, viszont kitűzött maga elé egy realisztikusabb célt: elérni a száz medáliát világversenyeken. Jelenleg 96-nál tart, itt Budapesten biztosan nem lesz meg a száz, talán majd augusztusban Rómában, az Európa-bajnokságon.
Hosszú a második előfutamba került a négyből, és amikor felállt a rajtkőre, úgy tűnt, a régi Katinkát látjuk: nem volt rajta súlyfelesleg, sőt olyan szálkás volt, mint fénykorában. Szóval elkezdtünk reménykedni, hátha...
A medencében már kevésbé volt rózsás a kép, eleinte a negyedik helyen tempózott, majd a gyorson megelőzte az olimpiai bajnok japán Ohasi Juit, de az amerikai Lea Hayesre és a holland Marrit Steenbergenre nem jelentett veszélyt, harmadikként csapott célba, összesítésben a tizenegyedik idővel (2:11,77 perc), ami öt és fél másodperccel gyengébb a saját világcsúcsánál (2:06,12 p), de hát azt még 2015-ben a kazanyi vb-n úszta, Iron Lady korában... Mindegy, az a fontos, hogy bekerült az esti középdöntőbe, akárcsak Sebestyén Dalma, aki a tizenötödik időt teljesítette (2:13,13 p). A Győri Úszó SE 25 éves versenyzője nem igazán volt elégedett a teljesítményével, nem így tervezte el fejben ezt az úszást, és mivel nem akarta kockáztatni az esti szereplését, visszalépett a közvetlenül utána következő 100 méter pillangó előfutamától. A 200 vegyesen mindössze ketten mentek be 2:10 alá, a két amerikai, Alex Walsh (2:09,41) és a már említett Hayes (2:09,81).
„Ezt a világbajnokságot lépésről lépésre veszem, úgy látom, lesz még egy úszásom, bekerülök a középdöntőbe, ennek örülök, bár nem akarom elkiabálni”, nyilatkozta előfutama után Hosszú, amikor még nem tudta, hogy az ideje mire lesz elég. Az M4 Sport adásában Czene Attila, a hasonló férfiszám atlantai olimpiai bajnoka úgy számolta, kicsit túl szapora volt Katinka tempója, de egy nyolcnapos versenyen nem lehet végig csúcsformában úszni.
A 100 méter női pillangón és a 400 méter férfigyorson nem volt magyar érdekeltség, annál inkább 50 méter férfipillangón, ahol a világbajnoki cím egyik esélyese a győri Herkules, Szabó Szebasztián úszott. A frankfurti születésű, a délvidéki Zentán nevelkedett 26 éves klasszis a szám Európa-bajnoki címvédője, és a Duna Arénában is nagy dobásra készül, ahogy azt az Indexnek is elmondta.
Az országos csúcsot 22,90 másodperccel tartó Szabó 23,08-cal vezeti az idei világranglistát, illetve vezette eddig a pillanatig. A legerősebb a nyolcadik futamba került, remekül rajtolt, de a végén az olasz Thomas Ceccon 22,88 másodperces olasz országos csúccsal megelőzte, egyszersmind a világ idei legjobb idejét is elragadta Szabótól, aki 23,11-gyel második lett, ez évi legjobbjától mindössze 3 századdal elmaradva. Illetve a világ idei legjobbját már az ötödik futamban megúszta a Trinidad és Tobagó-i Dylan Carter 22,87-tel, a hatodikban az amerikai Michael Andrew 22,89-et ment, a hetedikben az úszófenomén amerikai Caeleb Dressel 22,88-at, szóval rettenetesen erős a mezőny. Szabó végül nyolcadikként ment tovább az elődöntőbe, nagyon kell csipkednie magát, lehet, hogy már a döntőhöz is országos csúcsra lesz szüksége. „Körülbelül ilyen, 23 másodperc körüli időt terveztem”, hangzott Szabó villámnyilatkozata.
A női 400 méter gyorson Késely Ajna és Fábián Bettina egyaránt a negyedik, legerősebb futamban úszott, többek között az amerikai Katie Ledeckyvel és a még nem egészen 16 éves kanadai tinizsenivel, Summer McIntoshsal együtt. A hétszeres olimpiai bajnok Ledecky kiemelkedett a mezőnyből, semmit sem bízott a véletlenre, egyedül ő ment 4 perc alá (3:59,79). Könnyen lehet, hogy este nekiveselkedik a most nem induló Ariarne Titmus világcsúcsa, a 3:56,40 megdöntésének, amit az ausztrál úszónő május 22-én Adelaide-ben repesztett. Ledecky a tavalyi olimpia relatív sikertelensége után („csak" két arany és két ezüst) átköltözött Floridába, ahol a szöuli olimpia legendás pillangózó bajnoka, a suriname-i Anthony Nesty az edzője – és ez meg is látszik az úszásán. Késely – a szám négy évvel ezelőtti Eb-ezüstérmese – hatodik lett a futamban (4:09,09), Fábián tizedik (4:14,06). Sajnos mindketten kiestek, egyikük sem került döntőbe, Késely a tizenkettedik, Fábián a huszonkettedik idővel simán búcsúzott. Késelytől ez bizony kellemetlen meglepetés.
Nehéz periódus van a hátam mögött, gyógyulási időszakon vagyok túl. Az motivál, hogy mindig lineárisan fejlődött a teljesítményem, és ilyen stagnáló szakasz minden nagy úszó életében előfordult. Remélem, a váltóban hozzá tudok tenni a magyar csapat teljesítményéhez – magyarázta az M4 Sportnak Késely, aki ott hagyta a Kőbánya SC-t és Turi Györgyöt, és már a BVSC-ben edz Bernek Péter keze alatt.
Férfi 100 méter mellen Takács Tamás, az egykori budafoki, ma már BVSC-s fiatalember képviselte színeinket. A 23 éves sportoló, akinek édesapja, Takács Imre az edzője, az ötödik futamban 1:01,86 perccel nyolcadik lett, összesítésben a 28., és nem jutott tovább.
Következett a férfiak 400 méteres vegyese, és a harmadik futamban Holló Balázs igen szaporán tempózott. Olyannyira, hogy szédületes hajrával az utolsó ötven méteren feljött az élen haladókra, és döbbenetes egyéni csúccsal, 4:10,87 perccel negyedik lett futamában, összesítésben pedig az ötödik, és simán bejutott a döntőbe. Az áprilisi debreceni országos bajnokságon úszott egyéni legjobbján csaknem három teljes másodpercet javított! Kós Hubert 200-nál még vezetett, de aztán visszaesett, 4:15,44 perccel csak tizenkettedik lett összesítésben, az ob-n úszott idejétől is elmaradt két másodperccel, és nem jutott döntőbe.
Holló, Kovács Ottó tanítványa fülig érő szájjal nyilatkozott az Indexnek:
Nagyon kiúsztam magam, muszáj volt. A délutáni úszások általában jobban sikerülnek. Az első lépcsőfokot, a döntőbe jutást teljesítettem, most jöhet a második... Szeretnék este javítani. Most levezetek, majd próbálok aludni másfél órát, de alig hinném, hogy sikerülni fog, annyira fel vagyok pörögve. A debreceni ob óta edzettem, mint az állat. Itt a Duna Aréna hazai pálya, persze rettenetesen izgultam, bár ez nem látszik rajtam, mert igyekszem magabiztosságot sugározni. Pedig valójában tele van a gatya... Stresszelek, meg minden, de legbelül tudom, mire vagyok képes, hol állok a mezőnyhöz képest. Ez az idő hatalmas bónusz... Edzőm, Ottó bá megálmodta, hogy bejutok a döntőbe, de ilyen időre ő sem gondolt, 4:12-t írt fel egy papírcetlire. Megtréfáltam őt is meg magamat is, ez az idő hihetetlen. Nem hittem, hogy már most képes leszek erre, a párizsi olimpiára terveztem 4:10-et. Nekem a hajrám az erősségem, az utolsó száz, és ez most is kijött. Úgy állok oda, ha 300-nál ott vagyok az élcsoportban, akkor bármi történhet.
És a végén csattan az ostor! Előbb a női 4×100 méteres gyorsváltónk a nyolcadik idővel kvalifikált a döntőbe, kellemes meglepetésre (3:39,04 perc, Pádár Nikolett, Senánszky Petra, Molnár Dóra, Gyurinovics Fanni összetételben), majd az éremesélyes férfistafétánk (Szabó Szebasztián, Milák Kristóf, Bohus Richárd, Németh Nándor) a harmadik helyen, nagyszerű idővel (3:12,28 p), Milák második emberként kicentizte a váltást, 0,00 másodperc volt a reakcióideje, ez is kellett a szédületes 47,36-os részidejéhez, igaz, repülőváltással.
Mert ez aztán repülőváltás volt a javából!
Este 18.24 órakor Szabó Szebasztián elődöntője, az 50 méter pillangó következik, 19.04-kor a női 200 méter vegyes elődöntője (Hosszú Katinka, Sebestyén Dalma), 19.25-kor a férfi 400 méter vegyes döntője (Holló Balázs), majd előbb 19.36-kor a férfiak, majd 19.47-kor a nők 4×100 méteres gyorsváltójának fináléja, mindkét számban a magyar stafétával.
Az Indexen kiemelt figyelemmel követjük a hazai vizes világbajnokságot, mellékletünk
(Borítókép: Holló Balázs. Fotó: Illyés Tibor / MTI)