Meghalt Szabó Miklós, a magyar atlétika meghatározó alakja
Szabó Miklós a magyar atlétika meghatározó alakja volt, versenyzőként 13 bajnoki cím, negyvenszeres válogatottság mutatja klasszisát. Nemzetközi sikerei közül kiemelkedik az 1956-os melbourne-i olimpián 5000 méteren elért negyedik helyezése, majd egy évvel később 13:51.8 perccel hosszú ideig vezette az 5000 méter világranglistáját, és a moszkvai VIT-en az akkori világcsúcstartó Pjotr Bolotnyikovot megelőzve ért elsőként célba ezen a távon. Szabó a Tábori, Iharos, Rózsavölgyi, Kovács „Bütyök”, Béres aranygeneráció tagja volt.
Pályafutása után a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója és az utánpótlás szakágvezetője, valamint a futóiskola igazgatója volt. Később az MTK sportszakmai igazgatói posztját töltötte be. Tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el: megkapta a Sportérdemérem ezüst fokozatát, a MAFC örökös bajnoka lett, és a hazai sportági szövetség életműdíját is kiérdemelte.
Futáshoz való kivételes kapcsolatát mutatja, hogy 1966-ban könyvet írt Futás nélkül nincsen sport címmel, 2020-ban pedig életútját bemutató kötet jelent meg róla és Béres Ernőről Győzelmek és emlékek szögescipőben címmel.
(MTI)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.