Etióp futó nyerte a férfi maratont az atlétikai világbajnokságon
![GettyImages-1409311399](https://kep.index.hu/1/0/4436/44362/443629/44362922_3384716_c712aa003e69069000ea449a76b3918c_wm.jpg)
A 42,195 kilométeres távon 2017-ben vb-ezüstérmes futó – aki a riói olimpián 10 ezren harmadik volt – az utolsó hét-nyolc kilométeren ellépett a többiektől és folyamatosan növelve előnyét ért elsőként célba.
Mögötte honfitársa, Mosinet Geremew lett a második, aki a legutóbbi vb-n szintén ezüstérmet szerzett. A harmadik helyre a szomáliai születésű, belga Bashir Abdi, a tokiói olimpia bronzérmese érkezett be.
Eredmények, férfi maraton, világbajnok:
- Tamirat Tola (Etiópia) 2:05:36 óra
- Mosinet Geremew (Etiópia) 2:06:44
- Bashir Abdi (Belgium) 2:06:48
MTI
(Borítókép: Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását
Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.
február 6., 17:48
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok
A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.
február 6., 19:48
- Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül
A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.
február 6., 16:29
- Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott
Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.
február 6., 19:56
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt
Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.
február 6., 18:38
- Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője
A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.
február 6., 16:45
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool
A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.
február 6., 20:08
- Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya
Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.
február 6., 13:33
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban
Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.
február 6., 15:02
- Sport
Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en
A teherautóra szerelt alkotás egy születésnapi ünnepségsorozat része.
február 6., 14:40
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről
Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.
február 6., 09:17
- Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool
Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.
február 6., 22:42
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
9 perce
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára
Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.
február 6., 12:03
- Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze
Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.
február 6., 10:09
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
44 perce
- Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet
Felkészülhet a világ másik vége.
február 6., 12:06
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája
- Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki
Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.
35 perce
- Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt
A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.
február 6., 11:48
- Sport
Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között
Különleges hétvége előtt állnak.
február 6., 10:17