Ezt kétszázhúsz évig rosszul tudtuk Kossuth Lajosról

Miénk volt a dal...

A Gombaszögi Nyári Tábor idén illusztris vendégeket fogadott – elég csak Eduard Heger szlovák miniszterelnök, Varga Judit magyar igazságügyi miniszter vagy Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke nevét említeni –, de azért ha valaki megkérdezi valamelyik táborlakót, mi volt a legmaradandóbb élménye a felvidéki magyarság legnagyobb közösségi megmozdulásáról, százból kilencvenkilencen a Csík zenekar és a két ős-LGT-s, Presser Gábor és Karácsony János lenyűgöző koncertjét fogja említeni.

Este negyed kilencre járt, már sötétedett a gombaszögi völgy nagyszínpadánál („Csemadok-stage”), amikor a publikum elszórt füttyszava jelezte: itt az ideje, hogy megkezdje szabadtéri koncertjét a Csík zenekar. Kellemesen hűvösbe fordult a napközbeni kánikula, amikor fél kilenckor kimasíroztak a banda tagjai a „stage-re", és Csík János, a Kossuth-díjas prímás meghúzta a vonót. Az első húsz perc sem volt akármilyen, amikor még csak a Csík zenekar húzta a talp alá valót, de mihelyt felkonferálták a magyar rockzene két bálványát, Presser Gábort és Karácsony Jánost, majd „James” jellegzetes hangján belevágott („Lehet másé az érdem, lehet másé a pénz, ami a koszorút fonja, lehet másé a kéz, lehet a dicsőség is másé, és ami ontja fényt, de ha visszhangzik bennünk: A dal a miénk!...”), összeszorult a torka annak a veterán csápolónak, aki már a nóta 1980-as megjelenésekor a Loksi rajongói közé tartozott. 

Történetesen nekem.

A másfél-két órás tömény élvezet olyan sztenderdeket tartalmazott, mint a Miénk itt a tér az 1973-as, ikonikus Bumm! című albumról vagy az Ugye mi jó barátok vagyunk? De nem ám akárhogyan! Szabó Attila, a banda hegedűse és színpadi szószólója – saját szavaival – „csíkosította” ezeket az örökzöldeket, egyszersmind bebizonyította, hogy közös nevezőre hozható a népzene és a rock;  a Miénk itt a térre kigondolt harmóniamenet hozza magával az odaillesztett kalotaszegi hajnalit, amelynek a szövegét is James énekelte, vagy az Ugye mi jó barátok vagyunk egy Felső-Maros-menti, péterlaki fordulóba tudott áttűnni – a legcsekélyebb stílustörés nélkül.

Egy biztos: még az unokáinknak is mesélni fogjuk Pici bácsi és James olykor könnyfakasztó performanszát – hiszen a 75 éves legenda elcsukló hangon idézte fel, hogy szinte napra pontosan hat éve, 2016. július 15-én hunyt el Somló Tamás, a banda alapembere –, de miközben Presser könnyed zongorafutamait és fátyolosan suttogó hangját, illetve James 71 évesen is sodró lendületét dicsérjük és csodáljuk, ne feledkezzünk meg a Csík virtuóz szaxofonosáról, a klarinétet is avatott ujjakkal kezelő Makó Péterről és a szárnyaló hangú énekesnőről, Majorosi Mariannáról. 

Amikor felcsendült a finálé a harmadik újrázás végén, és körbejártattuk a tekintetünket a mesébe illően gyönyörű gombaszögi völgyön, elállt a lélegzetünk: minimum ötezren, de lehet, hogy még többen figyeltük áhítattal a varázst: a rock és a folk egymásra találást, összeolvadását. 

Csak egy ugrás Olaszliszka

Másnap reggel kocsiba pattantunk, és Olaszliszka felé vettük az irányt, barátunk és kollégánk, Csillag Péter futballmentő road show-jának soron következő állomására. Alig húsz kilométer után már észre sem vettük, hogy átléptük az államhatárt – a pandémia (attól tartok, átmeneti) visszaszorulásával az Unió legpraktikusabb vívmánya, a zökkenőmentes határátlépés visszatért mindennapjainkba –, és délre már a Bodrog-parti község főterén parkoltuk le autónkat, véletlenül régi ismerősünk, sőt, barátunk, Pisont Pista fekete Golfja mellett a községháza bejáratánál. 

De hát miért is kerestük fel Olaszliszkát, azt a települést, amelynek a nevét, ha beütjük a keresőbe, a Google első tíz találatából nyolc Szögi Lajos tanár 2006-os brutális agyonverését dobja fel? (Megjegyzés: Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója, egyik vendéglátónk szerint az eset azóta is lemoshatatlan bélyeget ütött az amúgy festői, békés, harminc százalékban romák lakta településre, vélelmezhetően Kossuth Lajos szülőfalujára.)

Messzire kell visszamennünk az időben, hogy megtaláljuk a választ. Csillag Péter barátunk, a Nemzeti Sport munkatársa (ma már főmunkatársa) évekkel ezelőtt a lap fotósaival, majd Mirkó Istvánnal (nekünk Pista), a nagyszerű hajdúböszörményi születésű (sport)fotóssal (Magyar Nemzet) többéves országjáró körútra indult, hogy még az utolsó pillanatban, a megszűnés, eltűnés előtt megörökítse egy elporladó világ romjait. A jobbára kerékpárral vagy gyalogszerrel lebonyolított, és a jelenlegi országhatáron is túlnyúló túra gyümölcse egy varázslatos könyv lett, Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain címmel. 

Mármost, a könyv megírásából máig ható, sőt, egyre erősödő futballmentő mozgalom nőtt ki, amelyet természetesen Csillag Peti és Ringer István vezényel, és amely egyfajta road show-vá alakult, amelynek szombati állomása Olaszliszka volt. 

Ez itt a Hátsó füves futballmentő túra nevű rendezvénysorozat nyolcadik állomása – mondta az indexnek Csillag Péter ötletgazda. – Kezdeményezésünk a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumból indult, ahol nagyszabású kiállítás mutatja be a falusi futball világát. Zárójeles megjegyzésem: tavaly az Év Múzeuma volt ez az intézmény. Szóval, a múzeum igazgatója, Ringer István a túrázó csapatunk, amelyben magam is játszom, a Zempléni Főnix csapatkapitánya. Tavaly szeptemberben nyílt meg tehát Sátoraljaújhelyen a Hátsó füves kiállítás, amelyet nagy szeretettel ajánlok az olvasók figyelmébe is. A kiállítás alapvetően fotókra épül, de installációkból, tárgyakból, történetekből kialakítottunk egy izgalmas enteriőrt, mondhatni minivilágot. Magam sem gondoltam 2015-ben, amikor Mirkó Pista barátommal belevágtunk a Hátsó füves országjáró sorozatunk projektjébe, hogy ez ennyire kinövi magát. Lassan már kétszáz helyszínnél tartunk... De vissza az eredeti kérdéshez: a Kazinczy Múzeumban egészen tegnapig (péntekig – a szerk.) futott tizennyolc estén keresztül a Harmadik félidő bisztró nevű beszélgetéssorozat, amelyen rangos vendégek beszéltek a falusi futballról, köztük Egervári Sándor, Kassai Viktor, Dombi Tibor, Herczeg András, Juhár Tamás és édesapja, aztán Berkesi Judit, a női foci apostola, Pisont István a cigányság és a futball kapcsolatáról, Sajó László, Benedek Szabolcs, Egressy Zoltán, a Lila csík, fehér csík szerzője, Wirth Imre, Gazdag József és mások. Szóval, roppant sokrétű programsorozat futott ott a múzeumban, és az egyik ilyen bisztróesten fogalmazódott meg az a gondolat, hogy egy pozitív kezdeményezésre lenne szükség ezen a hegyaljai vidéken, ahol az országos átlagnál is több falusi kiscsapat szűnt meg. 2000 és 2021 között, tehát az ezredforduló óta az országos felnőttbajnokságokban szereplő csapatok 24 százaléka megszűnt, azaz minden negyedik csapat. A legfőbb okok a községek elnéptelenedése, a fiatalok elvándorlása, és így tovább. De errefelé több mint ötven százalék volt ez a mellbevágó arány. Van-e innen visszaút? Nehéz erre a kérdésre igenlő választ adni. Mindenesetre a mostani a túránk nyolcadik állomása, száz-kétszáz néző mindenhol összejön. De legalább a visszajelzések kedvezőek. A mai fellépő két csapatunk egyike az Olaszliszka, az ellenfél pedig az utazó cirkuszunk, a Zempléni Főnix, sztárjátékosaink Pisont István, a szellemi vezérünk, Sisa Tibor, Farkas Simon, Plotár Gyula, korábban Mracskó Mihály, Csábi József, Mészöly Géza, Vitelki Zoltán, Kondás Elemér, Erős Károly és sokan mások. Egervári Sándor Bodrogolasziban és Tolcsván, az első két állomásunkon személyesen is jelen volt, most pedig videóüzenetben szól az egybegyűltekhez. Július 30-án, Sátoraljaújhelyen lesz a záró nagy eseményünk, az MLSZ támogatásával. Jelen lesz három korábbi szövetségi kapitány, Egervári Sándor, Csank János és Gellei Imre, de most kettőnk beszélgetésében felmerült egy negyedik meghívása is... 

A road show motorja Csillag Peti mellett Pisont Pista, a Budapest Honvéd egykori 31-szeres válogatott klasszisa, majd edzője, a „legnagyobb király”, akinek szinte kötelező itt lenni.

Kéthetente kerül megrendezésre egy-egy ilyen meccs, és ezekkel a mérkőzésekkel valójában életre keltünk egy megszűnőben lévő világot, és reményeink szerint felépítünk egy újat – mondta a legendás középpályás. – Rengeteg egyesület szűnt meg vagy haldoklik ezen a tájon különböző okok miatt. Mindegyiknek megvan a külön története, de valahol mégis a haldoklás a közös bennük. Csillag Peti óriási munkát fektetett ebbe a programba, amelynek örömmel lettem az egyik zászlóvivője, arca, ha úgy tetszik, nagykövete. Ezeken a meccseken mi is pályára lépünk, jómagam a Békés megyei Gádorosról, egy kisközségből. Nem a Hegyalján laktam, hanem az Alföld déli részén, de a futball szeretete összeköt.

Pisont Pista természetesen mesélt szűkebb közege, a cigányság és a futball kapcsolatáról is.

Minden kisgyereknek van egy álma, a mi köreinkben ez nagyon sokszor a futball – ahogy azt a Brazilok című remek filmben is láthattuk –, és nekünk kötelességünk, hogy éltessük ezeket az álmokat – magyarázta Pisont. – A másik feladatunk a közösségépítés. Ahol van egy csapat, ott van program, ott van közösség, amelyhez jó tartozni. Sajnos úgy hozta az élet, hogy most nincs munkám, maradt annyi időm, hogy ezt a kezdeményezést felvállaljam. Közösségszervező missziót teljesítünk a cigányság körében. Mindig azt kérem az MLSZ-től, hogy a felnőttfutball, a klubalakítás feltételének ne szabja meg a korosztályos csapatok indítását, mert itt, a Hegyalján, Zemplénben, a kisközösségekben olyan kevesen vannak, hogy összecsúsznak a korosztályok, nincsenek külön serdülő-, ifi és felnőttcsapatok. 

Az olaszliszkai rendezvény felvezetőjében csodálatos kisfilmet láthattunk a község történetéről Kántor István rendezésében és produceri munkája nyomán, majd rövid falunéző túra keretében felkapaszkodtunk az Árpád-kori alapokkal rendelkező, de ma már barokk stílusú, csonka tornyú katolikus templom tetejére, ahonnan káprázatos kilátás nyílt a lábunk alatt hömpölygő Bodrogra, a közeli tokaji hegyre, tulajdonképpen az egész Hegyalja nevű mesevidékre. 

És nem feledkezhetünk meg Ézsiás István geometrista festőművész tárlat- és múzeumvezetéséről sem a templomtól kőhajításnyira fekvő művésztelepen, postamúzeumban és Kossuth Lajos szülőházában.

Tudniillik a későbbi kormányzó apja, Kossuth László éppen Monokról Sátoraljaújhelyre tartott várandós hitvesével, Wéber Karolinával, amikor az asszonyra Olaszliszkán rájöttek a szülési fájdalmak, és a kis Lajoska itt látta meg a napvilágot. Mármint a helyiek meggyőződése szerint. 

Ilyen előzmények – mármint nem Kossuth Lajos születése, hanem a templom- és múzeumlátogatás – után kezdődött meg a falu szélén a futballmeccs, amely jóval több volt egyszerű futballmeccsnél, ahogy az talán az eddigiekből is érzékelhető...

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)