Siklósi a frászt hozta a magyar küldöttségre, de címvédőként már a legjobb 16 között van Kairóban
További Sport cikkek
- Friss hírek érkeztek Ónodi Henrietta állapotáról
- Alig kezdődött el, már véget is ért a transznemű sportoló szereplése a dartsvilágbajnokságon
- Szavaztak a szakszövetségek, a Liverpool és az Internazionale légiósa lett az év labdarúgója Magyarországon
- Folyamatosan bántotta a közönség, meccs közben sírva fakadt a dartsos a világbajnokságon
- A Vendée Globe magyar szólóvitorlázója feladta a versenyt
A címvédő és tavaly olimpiai ezüstérmes Siklósi ráijesztett a magyar táborra, először azzal, hogy sokáig nem tudott előnyt kiharcolni Fajzulla Alimovval szemben, másodszor pedig azzal, hogy miután 8–5-re, majd 11–8-ra meglépett, „hagyta” felzárkózni üzbég ellenfelét. Alimov hat másodperccel a vége előtt 11–10-re alakította az állást, kettővel később pedig egyenlített. A ráadásban Siklósinál volt a kedvezmény, ennek ellenére ment előre, és egy határozott akciót lezárva sikerült megszúrnia ellenfelét.
A kiemeltként hozzá hasonlóan ugyancsak a főtáblán kezdő Koch Máté – pár perccel korábban – jó darabig nem találta a fogást az amerikai Yeisser Ramirezen, és csak az utolsó percben tudta a maga javára fordítani a mérkőzést. Mellette pár méterre vívott Nagy Dávid, akinek Jamada Maszaru személyében erősebb ellenfél jutott. A japán tavaly csapattársaival aranyérmet nyert a tokiói játékokon, és most is bizonyította, hogy magas szinten képes koncentrálni, ha szükséges. Az egyszerre zajló két magyar érdekeltségű asszó bő negyven másodperccel a vége előtt egyformán 8–8-ra állt, csak míg Koch akkor pillanatok alatt 11–8-ra elhúzott, és onnan már nem is engedte ki a győzelmet a kezéből, addig Nagyot Jamada megszúrta, majd megint a japán volt pontosabb. Emiatt a magyar párbajtőrözőnek sietnie kellett, ami újabb Jamada-tusokat eredményezett.
Elsőként Andrásfi Tibor lépett pástra, Volodimir Sztankevics ellen 2–6-ról visszazárkózott, majd 8–8-nál is döntetlenre állt, de utána a csörtét lezáró együttes találatig csak az ukrán adott tust – összegezte az eseményeket az MTI.
A folytatásban a
32-ből a 16-ba jutásért először Koch vívott, mégpedig az azeri Barat Gulijevvel, aki az elején szívósan küzdött. A második szakasz közepéig nem látszott a két párbajtőröző közötti tudáskülönbség, de a folytatásban Koch elkapta a fonalat, és látványos egylámpás tusokat adott, akár a pást végébe szorult, akár támadott. A vége felé gyors lerohanásokkal növelte találatainak számát, így simán nyert.
Nem sokkal ezután következett a címvédő és tavaly olimpiai ezüstérmes Siklósi, aki a második asszójában sem nyugodhatott meg egy pillanatig sem. Az izraeli Ido Harper mozgékony és gyors volt, ráadásul jól is vívott, és akadt olyan szakasz, amikor vezetett is. Az utolsó pillanatokig kiélezett volt a mérkőzés: 13–13-nál Siklósi vállon szúrta ellenfelét, majd a következő akcióban is eltalálta őt, és a feszültség alól felszabadulva lökte hátra a sisakját a földre, ezzel is érzékeltetve, hogy nem volt egyszerű a győzelem kivívása.
A női tőrözők között egyetlen magyar, Kondricz Kata vette sikerrel a főtábla első fordulóját, Kondricz Kata hongkongi ellenfelet vert nagyon simán. Pásztor Flóra és Pöltz Anna ugyanakkor kikapott.
Kondricz a folytatásban is győzött: e
llenfele a 32 között Anne Sauer volt, aki a német csapat tagjaként bronzérmet szerzett az idei, antalyai Európa-bajnokságon.
Az asszó eleje kiegyenlített küzdelmet hozott, itt is, ott is esett találat, a közepe felé azonban Sauer ellépett és már 10–5-re is vezetett. Kondricz ekkor nem igazán tudta megszúrni riválisát, de aztán rátalált a megoldásra, és fokozatosan felzárkózott. Az utolsó három perc 11–12-ről indult, az egyenlítés 13–13-nál jött össze, és az utolsó két tus is a magyar tőrözőé volt, közbe pedig még belefért a német vívó lábsérülés miatti ötperces ápolása – tudósított az MTI.
VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (Egyiptom)
FÉRFI PÁRBAJTŐR
64 között
Siklósi Gergely – Fajzulla Alimov (üzbég) 12–11
Koch Máté – Yeisser Ramirez (amerikai) 14–11
Jamada Maszaru (japán) – Nagy Dávid 14–10
Volodimir Sztankevics (ukrán) – Andrásfi Tibor 15–9
32 között
Siklósi – Ido Harper (izraeli) 15–13
Koch – Barat Gulijev (azeri) 15–6
NŐI TŐR
64 között
Kondricz Kata – Hiu Wai Valerie Cseng (hongkongi) 15–4
Pauline Ranvier (francia) – Pásztor Flóra 15–11
Jessica Zi Jia Guo (kanadai) – Pöltz Anna 15–10
32 között
Kondricz – Anne Sauer (német) 15–13