Steph Curry megismételhetetlen, erről beszélt a zseni felfedezője

Már két napja Pécsen tartózkodik, mit csinált eközben, felfedezte a villányi borvidéket, esetleg a Mecsekben barangolt?

Ezt is megtehettem volna, hiszen nem vetem meg a minőségi vörösbort, de ezt a két napot szakmázással töltöttük Rátgéber Lászlóval, akit most már nyugodtan nevezhetek a barátomnak. Mellesleg, évekkel ezelőtt már találkoztunk, amikor Magyarországon jártam a tanítványaimmal. Szóval, töviről hegyire bejártuk a Nemzeti Kosárlabda Akadémia létesítményeit, a kosárlabdaspecifikus módszertani központot, és mondhatom, amit láttam, ahhoz fogható – és ezt túlzás nélkül állíthatom – nincs a világon.

Ezt komolyan mondja? Hiszen nyilván ismeri a világ nagy kosaras centrumait.

A lehető legkomolyabban. Amit itt láttam az akadémián, az az egyik legfantasztikusabb történet, amivel valaha találkoztam a sportágunkban. Ha a fiaim tizenévesek lennének – már idősebbek –, akkor mindent elkövetnék azért, hogy itt, ebben az intézményben képezhessék magukat. Sőt, talán még mindig nem késő, jóllehet az egyik fiam, Brendan már a Davidson vezetőedzője, hiszen június 30-án ötven év után visszavonultam az edzősködéstől. Ismétlem: amit itt láttam, az az egyik legprofibb, legkreatívabb, legátfogóbb program, ami létezik a földön. Vannak fantasztikus Euroliga-centrumok Barcelonában, Milánóban, Madridban, Törökországban a Fenerbahcénál, nálunk, az Egyesült Államokban az NCAA-ben is nagyszerű programok futnak Észak-Karolinában, Kansasben, és akkor még nem is beszéltem a sportágunk csúcsáról, az NBA-ről. Én mindenhol megfordultam a végtelen hosszúságú karrierem során. De ami itt működik Pécsen, ahhoz foghatóval még nem találkoztam.

Jó ezt hallani…

És ami nekem az legjobban tetszik, ami nálunk, az Egyesült Államokban szokatlan, az a magyar kormány szerepvállalása. Mert ez, ami itt folyik, az befektetés az ország jövőjébe, és ebben nincs semmiféle túlzás. Mert azok az edzők, terapeuták, sportorvosok, akiket itt képeznek, azok a játékosok, akik megfordulnak és tanulnak ezek között a falak között, azok egy olyan kultúrát terjesztenek majd Magyarországon, amely messze túlmutat a sportágunk keretein. És amikor ezt mondom, nem csupán a magyar kosárlabdára, a magyar sportéletre, hanem az egész magyar társadalomra gondolok.

Huh, ilyen bevezető után – amire, megvallom, nem számítottam –, beszéljünk egy kicsit a világ talán kedvenc kosárlabda-játékosáról, Steph Curryről, aki nem is olyan régen a negyedik NBA-bajnoki címét szerezte meg a Golden State Warriors csapatával.

És ne felejtse megemlíteni, hogy az eddig még hiányzó trófeát, a döntő MVP-serlegét is begyűjtötte!

Bizony. Szóval, mit jelentett ez az évad az ön egykori tanítványának?

Nagyon fontos bizonyítéka volt ez a bajnoki cím a vezetői képességeinek, a kitartásának és a tehetségének. Nehéz időszakon van túl ő maga és a Warriors is. Három éven át tartó sérüléssorozat, hanyatlás, majd visszakapaszkodás a kosárlabdázás csúcsára – nem sok ilyen történetet ismer a sportágunk. Steph óriási nyomás alatt állt ebben a 2021–2022-es szezonban. Hiszen a média megkérdőjelezte, hogy van-e még benne annyi, amennyi elég egy újabb bajnoki címhez. Felvetették, miért nem ő lett az alapszakasz MVP-je, és így tovább. És amit kevesen tudnak, itt volt még a családi oldal: Steph rengeteget szenvedett a szülei válása miatt. Mindez nagyon megviselte őt. És nemcsak őt, hanem az öccsét, Sethet – aki maga is nagyszerű kosaras – és a leánytestvérüket is.

Nem lehetett könnyű felülkerekedni ezen.

Érzelmileg mindenképpen nagy kihívás volt ez. Főleg azért, mert Steph rendkívül érzelmes típus, nagyon odafigyel a környezetére, mindenkinek a sorsát a szívén viseli, aki körülötte van.

Talán ezért is volt annyira hullámzó a szezonja…

Nem tudom, lehet. Sok új játékost kellett beépíteni a csapatba, meg kellett találni a helyes kémiát. Számomra lenyűgöző volt az a vezető szerep, ami Steph és főleg Steve Kerr, az NBA egyik legfelkészültebb, legnagyszerűbb vezetőedzője bemutatott ebben az idényben, ahogy összekovácsolták ezt a megújult Warriors csapatot. És ahogy elérték, hogy megannyi hányattatás és hullámvölgy után éppen júniusban, a rájátszás és a Boston Celtics elleni döntő idején járassák csúcsra a gárdát. Mindez csodálatos bizonyítéka volt Kerr edzői és Steph vezetői képességeinek. És mondok egy meglepő dolgot: az idei sikereket az előző, a 2020-2021-es szezonban alapozta meg Steph. Pedig akkor lemaradtak a rájátszásról, de már látszottak a mostani bajnokcsapat körvonalai, és ebben Stephnek – aki gólkirály lett – elévülhetetlen érdemei voltak. Ahogy felkarolta Andrew Wigginst és Jordan Poole-t, ahogy támogatta a lesajnált Kevon Looney-t, ahogy tartotta a lelket a súlyosan sérült újonc James Wisemanben, azzal megágyazott a mostani sikereknek.

Ezért is akkora játékos.

Így van. És ahogy elfogadta a szezon egy bizonyos szakaszában, amikor visszatért a sérüléséből, hogy a kispadról szálljon be. Ő, a világ egyik legjobb kosarasa! Ő, aki sohasem volt cserejátékos – leszámítva az újonc idényét nálunk a Davidsonban –, mindig a sztár volt, egyetemi és NBA-szinten egyaránt. Ezt nagyon kevesen csinálták volna a helyében. Ez az alázat nagyon kevés sztárt jellemez. Steph ugyanis mindig azt teszi, ami a csapatnak kell, sohasem az egyéni csillogást helyezi előtérbe. És ezt nagyon értékelték a csapatban.

Pedig ha valaki csillogó kosaras, akkor az ő.

Igen, de ez a csillogás sohasem öncélú nála. Persze ehhez kellett egy olyan edző is, mint amilyen Kerr, akivel különleges Steph kapcsolata.

Számomra a Warriors nem is kosárlabda-csapatnak tűnik, hanem inkább egy nagy családnak. Jól látom ezt?

Nagyon is jól látja. Sugárzik róluk az öröm, amikor játszanak. És a jó családoknak is ez a legfontosabb jellemzője, az öröm. És ennek a családnak Steph a feje. Ő a családfő. Otthon és a Chase Centerben is. Amikor Steph példát mutat a többieknek, akkor lehetetlen nem csatlakozni hozzá.

És azt se felejtsük el, hogy idén lediplomázott a Davidsonban, befejezte a 2009-ben a harmadik év után félbeszakított tanulmányait!

Ahogy azt megígérte nekem és a jelen lévő több száz szurkolónak a 2009-es évzáró banketten, amikor jelentkezett az NBA-draftra. És most tartotta a szavát. Amit az édesapjának és az édesanyjának is adott. És tudja, mit mondok? Az ő helyzetében, az ő sztár pozíciójában nyugodtan megengedhette volna magának, hogy tiszteletbeli diplomás legyen. Biztosan megkapta volna, úgymond, ingyen is azt a diplomát. De ő ragaszkodott hozzá, hogy 34 évesen tanuljon, és levizsgázzon. Ez ebben a csodálatos! Ezért is megdolgozott, ahogy mindenért az életében.

Térjünk vissza a Warriorshoz!

Szóval, borzasztó nehéz volt a csapatnak visszakapaszkodni a csúcsra. Megsérült Steph – eltörte a kezét –, Klay Thompson majdnem három évre kidőlt a sorból, elvesztették Kevin Durantet, a világ egyik legjobb kosarasát. Leírták a csapatot. A keret messze nem volt már ugyanaz, mint amikor sorra nyerték a bajnoki címeket. Hihetetlen, hogy ezzel a mostani kerettel véghez vitték ugyanazt, amit 2015 és 2018 között. És ebben elévülhetetlenek Steph érdemei.

Mit csinál Steph most, a nyári szünetben? Golfozik?

Azt is, de nyugodjon meg, lejár az erősítőterembe, egy pillanatra sem esik ki az edzésekből. Ő már csak ilyen.

Mostanában egyre többet beszélnek arról, hogy Steph ott van a legszorosabb élbolyban, amikor a történelem legjobb kosarasait rangsorolják. Ön mit szól ehhez?

Nem hiszem, hogy volt még egy kosaras, aki akkora hatást gyakorolt volna a játékra, mint ő. Országos és világszinten. Steph példát mutatott és mutat férfi és női kosarasoknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hiszen a maga 190 centijével nem egy óriás, hanem éppen az átlagos amerikai sportoló mérete. Ne felejtse el, Steph a női sportot is támogatja és felkarolja. És mivel nincsenek különleges méretei, egy átlagos amerikai srácban azt a képzetet és érzést kelti, hogy őbelőle lehet a következő Steph Curry. Persze nem lehet, mert Steph csak egy volt, de mégis példakép egy egész generáció számára.

Hogyan jellemezné a játékra gyakorolt hatását?

A valaha volt legjobban dobó játékos, ez mindenkinek evidencia. De emellett kiterjesztette a pálya hasznos területét, mert már nem csupán a palánkok alatt folyik a játék, hanem 8, 10, 12 méterről is szereznek kosarat, és ez a kiterjesztés az ő műve. Elzárásokat ad, folyamatosan helyezkedik, betör a gyűrű alá, szóval komplett játékos lett az egykori távoli mesterlövészből. És ahogy megerősödött! Már nem lehet elnyomni a kosár közelében, sokkal inkább lepattannak róla az ellenfelek! Mindez a rengeteg edzés következménye.

Nyilvánvaló volt az ön számára, hogy ekkora játékos lesz belőle?

Már az első edzésen, amikor újoncként lejött a Davidson tornacsarnokába, láttam rajta azt a mindent elsöprő tudásvágyat és szorgalmat, ami most is jellemzi. Persze azt nem tudtam előre, hogy a világ talán legjobb kosarasa lesz belőle, de az egy pillanatig sem volt kétséges előttem, hogy a Davidson vezére lesz, az iskolánk valaha volt legjobbja, és majdan jó NBA-kosaras. De azt természetesen nem tudtam megmondani előre, hogy kétszeres MVP, gólkirály lesz, négy bajnoki aranygyűrű tulajdonosa.

Tényleg nem robbant be az NBA-be, folyamatosan fejlődött.

Így van. És ez benne a csodálatos. Az örökös fejlődés. Mondjon még egy játékost, akit, miután elnyerte az MVP-címet, a következő évben komolyan számításba vesznek a legtöbbet fejlődött kosaras szavazásánál? Elképesztő…

Tartja vele a rendszeres kapcsolatot?

Nem nyaggatom naponta telefonhívásokkal, de rendszeresen beszélünk, sms-eket küldünk egymásnak. Tudunk egymásról. És tiszteljük egymást. Hat hete ott voltam például a döntőjük ötödik mérkőzésén. Július 30-án lesz Steph és Ayesha tizedik házassági évfordulója, már gratuláltam nekik.

Ott lesz ön is?

Dehogy… A házassági évforduló a legszemélyesebb ünnep, az csak kettejükre tartozik, Stephre és Ayeshára.

Ön még csak 72 éves. Nyugodtan maradhatott volna még a Davidson Wildcats élén.

Higgye el, itt volt az ideje. Ez volt a harmincharmadik évem a Wildcats vezetőedzői székében, és ha hozzáadom azt a tizenhat évet, amit középiskolai edzőként töltöttem, éppen fél évszázada vagyok kosárlabda-edző. Hosszú volt ez az ötven év...

(Borítókép: Rátgéber László és Bob McKillop. Fotó: Gáll András / Index)