Dzsudzsák elbúcsúzhat, Dárdai Palkó bemutatkozhat a válogatottban

Álmaink és a realitás

Mielőtt bármiféle találgatásba, latolgatásba fognánk, maradjunk a szikár tényeknél. Jelenleg, két fordulóval a zárás előtt így állnak a dolgok az A divízió 3. csoportjában:

És a hátralévő mérkőzések:

Ha legalább egy pontot szerzünk a két, még le nem játszott meccsünkön, akkor nyolc pontunk lesz, és hiába győznek mindkétszer az angolok, és gyűjtenek a végelszámolásnál nyolc pontot, akkor sem előzhetnek meg. Hiszen oda-vissza megvertük őket, és nem is akárhogyan. Másfelől számos úton eljuthatunk a csoportelsőségig. Például két döntetlennel, amennyiben az angolok mind a németeket, mind az olaszokat megverik, illetve az is elég, ha az angolok ikszelnek Spinazzoláékkal. De ha kikapunk a németektől, viszont idehaza megverjük az olaszokat, akkor is mi vagyunk az elsők, feltéve, ha 26-án a németek alulmaradnak az angolokkal szemben.

Ennyit az álmokról, és most jöjjenek a találgatások. Illetve még maradjunk a tényeknél és Marco Rossi válogatottjának dicséreténél. Elgondolkoztunk már vajon azon, hogy az utóbbi három évben csupán egyetlen, a magyarnál alacsonyabban rangsorolt válogatottal szemben maradt alul – igaz, kétszer is –, és ez Albánia? Sőt Rossi négyéves regnálása alatt – az albánokat leszámítva – Finnország volt az egyetlen, a FIFA-rangsorban mögöttünk elhelyezkedő együttes, amely előtt kapituláltunk. Még a bemutatkozó mérkőzésen, 2018. szeptember 8-án Tamperében gyakorlatilag nulla felkészüléssel és edzőmeccs nélkül.

Másképp fogalmazva: akit kellett, azt rendre megvertük vagy legalább döntetlent játszottunk vele, nem is beszélve az Európára, sőt világra szóló bravúrokról, a vb-ezüstérmes horvátok vagy az Eb-második angolok legyőzéséről, a döntetlenekről a világbajnok franciák vagy a németek ellen. Ez a stabilitás korábban egyáltalán nem jellemezte nemzeti együttesünket. És azt se felejtsük el, hogy a 49. helyről a huszonhetedikre rukkolt előre Rossi csapata négy év leforgása alatt.

Noblesse oblige

Szóval 2022 augusztusára odamanőverezte magát a válogatott, hogy már senki sem mehet biztosra ellene, és ennek az ellenfelek szakvezetői is hangot adtak az utóbbi összecsapások előtt és után. Ma már jóval magasabb polcon van a csapat, mint volt a Rossi előtti időszakban, nem is beszélve a rossz emlékű kilencvenes és a közvetlenül az ezredfordulót követő évekről, a magyar futball tartós pokoljárásáról.

Igen ám, csakhogy a nemesség kötelez, most már elvárja a publikum a jó eredményt, már nem elég a fanatikusoknak a tisztes helytállás, a wolverhamptoni 4–0-s diadal után megjött az étvágy. No de kik azok, akikkel valóra lehet váltani a rózsaszínű szurkolói álmokat?

Röviden válaszolva: a komolyabban megsérült, a válogatottban szenzációsan futballozó és gólokat szerző Nagy Zsoltot leszámítva ugyanazok, akik oda-vissza megverték az angolokat és ikszeltek a németekkel. Hiszen mi nem állunk úgy, ahogy csoportbeli riválisaink, hogy bármikor ki tudnak állítani két vagy akár három, közel egyenértékű tizenegyet. 

Ettől függetlenül mégis vannak olyanok, akik az eddigi négy bajnoki fordulóban hívták fel magukra a figyelmet, esetleg a nemzetközi klubmeccseken, és akiket bátran kipróbálhat a szövetségi kapitány. Ha nem szeptemberben, a tétmérkőzéseken, akkor a két novemberi barátságos erőpróbán. Hozzátéve, hogy a most következő játékosokat a szurkolók is egyre hangosabban követelik minimum a keretbe, de akár a pályára is.

Ki pótolja Nagy Zsoltot?

Kezdjük a sort hátulról, a Nagy Zsolt kiesésével hiányposzttá alakult balhátvéd pozíciójával. 

A mindössze 18 éves Kerkez Milos már korábban is bekerült Rossi látókörébe, júniusban kerettag is volt, de most, hogy az AZ Alkmaarban öt bajnokin egy gól és három gólpassz is fűződik a nevéhez, szinte biztosra vesszük, hogy meghívót kap a szeptemberi NL-találkozókra. Kerkez megjárta a Milant, értéke hétszázezer euró, itt az idő, hogy bemutatkozzon a nagyok között. A szerb–magyar kettős állampolgár az U17-es, majd az U21-es válogatott alapembere volt. 

A 26 éves, kézdivásárhelyi születésű Pászka Lóránd útja Szegedtől Gyulán és Soroksáron át vezetett a Fradiba, ahol a nemzetközi porondon a Qarabağ ellen mutatkozott be, majd szerepet vállalt a Shamrock Rovers elleni 4–0-s győzelemben. Egyes vélemények szerint támadásban kiváló teljesítményre képes, a labdát szinte lehetetlen elvenni tőle, védőmunkája és fejjátéka viszont kívánnivalót hagy maga után. Balhátvédként ez pedig nem erény. Mindezek ellenére meg lennénk lepve, ha már a németek ellen nem lenne kerettag.

Előrébb, a középpálya bal oldalán Dárdai Palkó határozottan kezd beérni. A Hertha BSC-ben nevelkedett ballábas fiatalember 23 éves, azaz a legjobb korban van ahhoz, hogy a német korosztályos válogatottak után a magyar felnőtt nemzeti együttesben is letegye a névjegyét. Ahogy Kölnben futballozott, és amilyen bombagólt lőtt a hazaiak kapusának, nos, ezzel a teljesítménnyel akár még a német válogatottba is eséllyel pályázna. Viszont a Ferencváros elleni 0–4 alkalmával mutatott produkciója még a magyar NB I nem éppen Himalája-magasságú nívóját sem ütötte meg. Összegezve: bal lába nemzetközi színvonalú, gyorsasága, játékszervező képessége ugyancsak, de kiegyensúlyozottabb teljesítményt várunk tőle. Tippünk: vagy a németek, vagy az olaszok ellen szóhoz juthat, presztízsszempontból az előbbi lenne számára az igazi.

No és most a csatársor, ahol a legrosszabbul állunk. (Mentségünkre legyen mondva: nemcsak mi, hanem az egész világ…) Szalai Ádám ugyan még állja a sarat, még ha vannak is kritikusai bőven, mindez azonban mit sem számít. Rossi ugyanis feltétel nélkül számít csapatkapitányára, akinek a mentalitása is óriásit változott attól a pillanattól kezdve, hogy Dzsudzsák Balázstól megörökölte a karszalagot. Hadd mutassunk rá egy olyan tényre, amely sokak figyelmét elkerülte: az utóbbi évek egyetlen – azaz kettő –, pironkodásra okot adó vereségét, az Albánia elleni két 0–1-et úgy szenvedtük el, hogy a sérült, illetve pozitív Covid-tesztet produkáló Szalai nem lehetett a pályán. Régi alapvetés a futballban, hogy egy játékos értéke, fontossága távollétében mutatkozik meg igazán. Rossinak konstans fejfájást okoz csapatkapitánya túl sokáig már nem halasztható pótlása, hiszen az FC Basel 84-szeres válogatott centere decemberben betölti a harmincötöt.

A lehetséges utódok rangsorának élén nyilvánvalóan az aktuális magyar gólkirály, az elmúlt pontvadászatban a Paks centereként 31 gólt szerző Ádám Martin áll. Ő természetesen nem lenne újonc, ha meghívót kapna – fölösleges a feltételes mód, mert biztosan kap –, mégis különleges a helyzete, mert Dél-Koreából, a világ végéről tér haza. Az Ulsan Hyundai szakállas csatára tartja gól-meccses átlagát, az első három koreai fordulóban háromszor talált be. 

Paksi utódja, Varga Barnabás viszont még nála is termékenyebb, három meccsen négy gól a mérlege. A már nem serdülőkorú center októberben betölti a huszonnyolcat, de, mint jól tudjuk, a kor csak egy szám. Ha már a számoknál tartunk: az elmúlt idényben ő tartotta az utolsó pillanatig versenyben a végül kieső Gyirmót csapatát 13 góljával, aminél többet csak Ádám szerzett. Varga harcos, kemény futballista, és kiválóan fejel, de nem gondolnánk, hogy már Lipcsében bemutatkozna. Valószínűbb, hogy valamelyik novemberi barátságos meccsen debütálhat.

Kevesen ismerik Németh Andrást, a belga élvonalbeli Genk húszéves, 187 centis, tankszerű centerét, pedig az U21-es válogatottban kilenc meccsen hét gólt szerzett a Fokvárosban született srác, akinek félmillió euró a becsült értéke. Fizikai adottságai átlagon felüliek, de nem tudni, a nagyok között mire lesz képes. A korosztályos válogatottban is megették a német védők azon a bizonyos 0–4-es meccsen, amikor csak Bella-Kotchap és Thiaw volt az ellenfele, nem pedig Süle, Hummels, Rüdiger vagy Schlotterbeck, ahogy Lipcsében várható… Azért benne van a pakliba, hogy novemberben ő is kap behívót. 

És ha már november… Úgy tudjuk, abból a két barátságos meccsből az elsőt idegenben, a másodikat idehaza játsszuk, és – logikusan gondolkozva – az utóbbin kapja meg a magyar rekordot jelentő 109. válogatottságát az eddig Király Gáborral holtversenyben álló Dzsudzsák Balázs. Ezzel le is zárulhat az évek óta húzódó, tengerikígyó-szerű, nem mindig gusztusos Dzsudzsák-saga: teljesül a játékos vágya, felkerül az örökrangsor élére, ahogy azt egyébként Rossi soha nem is akarta megakadályozni. 

(Borítókép: Marco Rossi 2022. június 11-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)