Ekkora tehetséget keveset hordott a hátán a föld

Szabadidejében gombát gyűjt, amolyan „továbbszolgáló” nyugdíjasként pedig fiatal tatabányai atlétáknak tart edzéseket Henyecz László, akinek az eddigi tanítványai közül tizennégyen huszonkilenc világversenyen állhattak rajthoz. Jó kedélyű, jól kommunikáló ember, aki most leginkább a kimagaslóan tehetséges Rózsahegyi Bori felkészítésében leli az örömét. A korkülönbség Henyecz és az idei EYOF-győztes tatabányai távolugró között több mint fél évszázad, egészen pontosan 56 esztendő.

Tatabányai gyöngyszem

„Borit a szülei 2020 augusztusában ajánlották a figyelmembe, talán azért is, mert a nyolcvanas években olyan kiváló atlétákkal is dolgoztam, mint a magasugrásban jeleskedő Sterk Katalin és Társi Zoltán.

Tetszett a koordinált mozgása, lerítt róla, hogy érzi a pályát, minden veleszületett adottsága megvan ahhoz, hogy felfelé ívelő pályára állítsam. Kis idővel később arra is felfigyeltem, hogy ezt a céltudatos lányt nem kordában kell tartani, hanem megértetni vele a feladatok miértjét. Más szóval: akkor tudunk igazán jól együttműködni, ha nem folyamatosan irányítom, hanem rávezetem a jó megoldásokra. Tetszett nekem az is, hogy van önálló véleménye, ha túl sokat magyaráztam, akkor az a válasz jött, hogy »Laci bácsi, nem kell fáradoznia, pontosan tudom, mi a dolgom«”

– így mutatta be az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Henyecz László hétfős csoportjának értékes gyöngyszemét, aki idén a besztercebányai Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokon (EYOF) aranyérmet nyert távolugrásban, ahogy az U16-os országos bajnokságon is.

Bori egyéni csúcsa 15 esztendősen 616 centiméter távolban, amire azt mondja megfontoltan a mestere, hogy belőle lehet az első, 7 méteren túlra jutó női távolugró. Ha nem vele, akkor az utódjával, mert előbb vagy utóbb az igazi nyugdíjasok életét szeretné élni.

Mozgalmas évtizedekre tekinthet vissza az Egri Tanárképző Főiskolán földrajz és testnevelés szakon végzett szakember, akinek az elismertségét bizonyítja, hogy egy ideig ő volt a Tatabánya Sportclub elnöke, társadalmi tisztsége mellett pedig 12 éven át a helyi Dózsa György általános iskola igazgatója és testnevelő tanára.

Fű alatt jött vissza

„Hatvanévesen nyugdíjba mentem, de már napokkal később rájöttem, hogy feladatok és a mindennapok nyüzsgése nélkül előbb vagy utóbb kibírhatatlan és céltalan ember leszek. Úgymond, fű alatt kezdtem visszaszivárogni az atlétikai pályára, ahol nemcsak atlétapalántákkal foglalkoztam, hanem olyan reményteljes versenyzőkkel is, mint amilyen például a junior Eb-n magasugrásban negyedik helyezett Gerencsér Ádám. Nagyon hosszú utat jártam be, amíg két esztendővel ezelőtt Rózsahegyi Borival találkoztam. Bizony már negyvenhat éve, hogy Söjtör József, a magyar atlétika elismert alakja válaszút elé állított azzal a nekem szegezett kérdéssel, hogy na, fiam, beéred a 751 centiméteres távolugró egyéni csúcsoddal, vagy leállsz, és átveszed a klub ugrószakágának vezetését. Beálltam edzőnek, és bár csalódások is értek, ma azt mondhatom, hogy az a pálya, amit befutottam, nem a kudarcokról, hanem sokkal inkább a sikerekről szólt” – hangsúlyozta Henyecz László, aki nem tagadja, hogy ő és az atlétika képtelenek elválni egymástól.

Bánata, de az öröme is, hogy a tatabányai atléták jó része 18 éves koruk elérése után búcsút mond a városnak, aminek az az egyszerű oka, hogy a településüknek nincs egyeteme, de még főiskolája sincs.

„Nem állhatunk az útjukba, csak sok sikert kívánhatunk nekik, akár Nyíregyházán, Egerben, Budapesten vagy Győrben folytatják a tanulmányaikat. Maradéktalan viszont az örömünk annak köszönhetően, hogy ragyogó létesítmények állnak rendelkezésre, ugrócsarnok, futófolyosó, konditerem, nem utolsósorban pedig olyan korszerű atlétikai pálya, ami nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas. Itt, a sportszállónkban lakik a nyergesújfalúi Rózsahegyi Bori, Tatabányán járja ki a gimnáziumot, ő a mi lányunk, akinek túlzás nélkül nagy jövőt jósolhatok” – mondta befejezésül Henyecz László, akinek valóban a gombagyűjtés lett a hobbija, olyannyira, hogy a szabadidejében hol a Tatabánya környéki erdőket járja, hol a Vértesben keresi fel a bevált lelőhelyeket, de olykor még a Zemplénbe is elmegy, ha jó fogásra van kilátás.