Fittyet hány a Kanári-szigetekre, itt van neki a kies Nyíregyháza

DEBRE20220226011
2022.11.05. 10:18
Márton Anita egy Reformáció-napi iskolai rendezvényen árulta el, hogy mik a céljai atléta-pályafutásának utolsó évében. A budapesti világbajnokság után új korszak kezdődik az életében.

Márton Anitát, a magyar atlétika első és eddig egyetlen világbajnokát nem készteti sportpályafutásának meghosszabbítására a párizsi olimpia kihívása, ugyanakkor egyre erősebb elhatározás munkál benne azért, hogy a jövő évi isztambuli fedettpályás Európa-bajnokságon, majd a budapesti világbajnokságon is a legszebb sikereire emlékeztető helyezéssel rukkolhasson ki. Úgy tűnik, hogy a 2023-as lesz atléta-pályafutásának utolsó esztendeje, annak viszont nem csupán erős motivációval, hanem az akaratát erősítő daccal vág neki.

Elhatározására a Reformáció Napjához kapcsolódó bonyhádi iskolai rendezvényen derült fény, ahol a helyi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Általános Iskola tanárai és diákjai, egytől egyig a nagy tisztelői, arra voltak a leginkább kíváncsiak, hogy a Rióban bronzérmet nyert, 2017-ben a londoni szabadtéri világbajnokságon a dobogó második fokáig jutó, majd a 2018-as birminghami fedettpályás vb-n győzelmet ünneplő súlylökőnő 2023-ban milyen eredményeket vár magától.

Mindent a müncheni Eb-re tett fel

„Jövőre már 34 éves leszek, de a korom nem lehet az akadálya annak, hogy sikerüljön kifüstölni magamból azt az elkeseredést, vagy inkább dühöt, ami a müncheni Európa-bajnokság óta marcangolja a lelkemet. Mindent az Európa-bajnokságra tettünk fel, mert a világbajnokságon nem vettem részt, de amilyen balszerencsés vagyok, éppen a müncheni kontinensbajnokság előtt talált meg a Covid-fertőzés. Alig 24 óra leforgása alatt alaposan leromlott az egészségi állapotom, sakkmattot kaptam a sorstól. Nem csak én búslakodtam, hanem velem együtt Eperjesi László, az edzőm is padlóra került. Fájt, hogy csak tévénézőként követhettem a női súlylökés döntőjét, még inkább az, hogy egészségesen harcba indulhattam volna akár a bronzérmeért is. A legjobban az dühített, hogy a harmadik helyet egy olyan holland lány, Jorinde Van Klinken foglalta el, aki valójában diszkoszvető, a súlylökés csak a kiegészítő száma. Egy olyan nagy semmi esztendő után, amilyent 2022-ben megéltem, csak egy jobb jöhet, jobb és lelkesítőbb. Segíthet ebben a dacos akaratom, és az az egyedi lehetőség, amit a budapesti világbajnokság tálcán kínál minden olyan magyar atléta számára, aki már számolja a napokat a nagy verseny kezdetéig” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Márton Anita, aki tavaly januárban hozta a világra kislányát, Lucát.

Jobban érzi magát Nyíregyházán, mint a Kanári-szigeteken

A „Völgység fővárosában” – merthogy így is emlegetik Bonyhádot – tett kijelentéséhez híven Anita hamarosan nekirugaszkodik a szokásosan kemény alapozó edzéseknek, amelyek forgatókönyve és felépítése csak apró részletekben tér el az eddigiektől.

„Nem vagyok nagy híve a külföldi edzőtáboroknak, különösen azóta, hogy Luca személyében kíséretem is van. Nem vágyok vissza Portugáliába, ahol harcolni kellett a súlyemelőterembe jutásért. Cipruson balszerencsések voltunk, mert két hétig majdnem mindennap esett az eső, a Kanári-szigeteken pedig sikerült kifognunk az év leghűvösebb napjait. Úgy döntöttünk az edzőmmel, hogy most már semmit se bízunk a szerencsére, jók nekünk az egyre jobb hazai lehetőségek, legfőképpen az új nyíregyházi atlétikai centrum, ha pedig mégis átlépnénk a határt, akkor csak Montenegró jöhet szóba, ahová szinte családtagként szoktunk visszatérni. A téli felkészülés célja a képességek fejlesztésén kívül az is, hogy jó erőben és formában vehessek részt a jövő márciusi isztambuli fedettpályás Eb-n, ahol dobogós helyen szeretnék végezni – folytatta Márton Anita, aki „tető alatt” három kontinensbajnokságon nyert érmet, 2015-ben Prágában és 2017-ben Belgrádban aranyat, 2019-ben Glasgow-ban pedig bronzérmet.

Három páros esztendőben sem volt szerencséje: 2018-ban megsérült, 2020-ban a Covid-járvány miatt minden jelentős verseny elmaradt, 2022-ben pedig nem lehetett ott az év két legnagyobb erőpróbáján, előbb a világ-, majd az Európa-bajnokságon.

„Remélem, a következő páratlan esztendő már az én javamra válik, feltéve, hogy a fedettpályás Eb-n dobogóra léphetek, a budapesti világbajnokságon pedig döntős helyezéssel örvendeztethetem meg a magyar közönséget, önmagamat, és velem együtt a szeretteimet. Úgy lenne szép elköszönni a versenytársaimtól, hogy a pályafutásomat egy dicsőséget jelentő helyezéssel zárom” – hangsúlyozta befejezésül Márton Anita.

(Borítókép: A későbbi győztes Márton Anita a fedett pályás atlétikai országos bajnokság női súlylökés versenyszámában a nyíregyházi atlétikai centrumban 2022. február 26-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)