Kozák Luca tettéről szól az olimpia szellemisége

DSC4140
2022.12.21. 18:53
Élete versenye után sem „szállt el” az Eb-ezüstérmes Kozák Luca. Századmásodperces javulásokkal is beérné a Fair Play díjas debreceni gátfutónő.

Akár a rekordok évének is nevezhetné a 2022-es esztendőt Kozák Luca, akinek előbb teremben 60 gáton, majd szabadtéren az olimpiai versenyszámok közé tartozó 100 méteres gátfutásban is sikerült megjavítania az országos rekordot, ráadásul nem csupán egy alkalommal. Edzőjének, Suba Lászlónak a tudását is dicsérő kiváló formaidőzítéssel a müncheni Európa-bajnokságon csúcsformában nyert ezüstérmet, erre a teljesítményére túlzás nélkül lehet azt is mondani, hogy ez volt eddigi életének a versenye. A debreceni sportolónő ezek után is pontosan tudja, hogy hol a helye a világ legjobb gátfutóinak elitjében. Bízik az újabb csúcsjavításokban, beérné századmásodpercek lefaragásával, még inkább azzal, ha fejlődését tizedmásodperces javulások fejeznék ki. Szerényen megfogalmazott jövőképe is azt bizonyítja, hogy Luca nem „szállt el”, terveit ezúttal is a lehetőségeihez és a képességeihez, még inkább az előtte álló feladat nagyságához igazítva jelöli ki.

Márpedig amihez most igyekszik lendületet venni, az a münchenihez képest jóval nehezebb próbatételnek ígérkezik. Élete versenye után jövőre pályafutása még inkább húzós kihívása vár rá, mondani sem kell, a budapesti világbajnokságon. Erős és lélekemelő motivációval szolgálhat számára az is, hogy tokiói nemes tettéért a kedd esti városligeti ünnepségen Fair Play díjjal tüntették ki.

Olyat tett, amiről az olimpia szellemisége szól

Örülök annak, hogy ezúttal személyesen vettem át a trófeát, ami annak az elismerése volt, hogy amikor a tokiói 100 méteres gátfutás elődöntőjében az egyensúlyomat elvesztve elestem, nemcsak a magam bajával törődtem, hanem a hasonlóan balszerencsésen járt jamaicai Yanique Thompson felsegítésével és vigasztalásával is” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 26 esztendős debreceni atlétanő, akiről tavaly elismerését kifejezve az írta az olimpiai játékok naponta megjelenő kiadványa, hogy „Ez az, amiről az olimpia szellemisége szól”.

Lucát akkor egy világ tapsolta meg, és fogadta a szívébe a televíziók képernyője előtt, és ez talán némi vigaszt jelenthetett számára a balszerencsés végű elődöntőjéért.

Amit pedig az idei müncheni Európa-bajnokságon vitt véghez, és persze a rekordjavításaiért is, azt honorálva a Magyar Atlétikai Szövetség Az év magyar atlétanőjének választotta meg. Akkor igazoltan hiányzott az ünnepségről, ugyanis a szakmai stábjának tagjaival együtt repülővel éppen Budapestről Tenerife felé tartott, a téli edzőtáborába.

Szeretném jövőre is kiérdemelni ezt a megtiszteltetést, amiért ismét nagyon keményen meg kell dolgoznom – folytatta Luca, aki nemrégiben azt nyilatkozta, hogy „fél Debrecen” jegyet fog váltani a 2023-as budapesti világbajnokságra, hogy aztán a lelátóról buzdíthassa. – Néhány nappal ezelőtt kezdődött meg a belépők értékesítése, és azóta nem telik el nap anélkül, hogy valamelyik családtagom, barátom vagy szurkolóm ne arról érdeklődne, hogy mely versenynapokon fogok szerepelni.

Dolgukat megkönnyítve akkor most közhírré tétetik, hogy augusztus 22-én kedden, 23-an szerdán és 24-én csütörtökön, feltéve, hogy ott leszek a döntő résztvevői között. Márpedig semmi más nem lehet a célom” – szögezte le.

Már Isztambulban is villantana

Az idei szezon nem éppen fényes sikerekkel kezdődött Kozák Luca számára, de aztán belelendült, és a müncheni Eb előtt már a zsigereiben érezte, hogy küszöbön egy kiugróan eredményes versenyzése.

Mindkét vágyam teljesült. A csúcsjavítás lehetősége benne volt a kalapban, az ezüstérmes helyezésre viszont csak titokban gondoltam, ezért is kerül az aranybetűs fejezetként sportpályafutásom krónikájába. Nincs ok arra, hogy az edzésmunkánk felépítésén változtassunk, és az sem titok, hogy túlzóan optimista mérceemeléssel nem szeretnék nagy terhet venni a vállamra. Biztos jól hangzana egy olyan elejtett mondat, hogy most már a 12.40 másodperces eredményt is megrohamozom, de én nem ilyen vagyok, és Laci bácsit is más fából faragták. Elégedettek leszünk a századmásodperces javításokkal, azokból egyszer kiforrhat akár egy tized lefaragása is, de az a legfontosabb, hogy a csúcsforma a budapesti világbajnokságra érjem be. Már jövő márciusban, az isztambuli fedettpályás Európa-bajnokságon is szeretnék villantani, mert a legutóbbi Eb a Covid-járvány kellős közepén úgy mindenestül zűrzavaros volt számomra, az idei belgrádi világbajnokságot pedig sérüléstől tartva lemondani kényszerültem. Aztán jön majd a java, a szabadtéri idény és a formaidőzítés kicentizése” – mondta befejezésül Kozák Luca, aki már számolja az órákat december 24-ig. Amikor együtt lesz az egész családja, a Miskolcon kosárlabdázó fiútestvérei, Marci és Berci is, akik a „vezérszurkoló” édesanyjukkal együtt jövő augusztusban magától értetődően ott lesznek a „fél Debrecennek” elnevezett szimpatizáns társaság tagjai között.

(Borítókép: Kozák Luca 2022. augusztus 26-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.

március 20., 19:56

  • Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.

március 21., 09:20

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

3 órája

  • Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.

március 20., 21:04

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.

március 20., 22:45

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.

március 20., 23:44

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

29 perce

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

2 órája

  • Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.

március 21., 12:12

  • Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.

március 20., 08:15

  • Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.

március 21., 13:34

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

3 órája

  • Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

9 perce

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.

március 20., 13:00

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

3 órája

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.

március 20., 16:00

  • Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.

március 20., 09:57

  • Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban

A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban

A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.

március 20., 15:25