Elhunyt egy néző a Dakar-ralin

2023.01.11. 08:13

A versenynap elején Carlos Sainz és Lucas Cruz balesetet szenvedett a rajt után öt kilométerrel, és az Audi-csapat párosa feladni kényszerült a viadalt. A 60 éves, kétszeres ralivilágbajnok és négyszeres Dakar-győztes Sainzot mellkasi fájdalmakkal a rijádi kórházba szállították, Cruz komolyabb sérülések nélkül megúszta az esetet.

A legutóbbi, vasárnapi szakaszon is első Loeb ezúttal majdnem egyperces előnnyel bizonyult a legjobbnak, ezzel az összetettben feljött a harmadik helyre.

Al-Attijah kedden csaknem kilenc perccel volt lassabb a győztesnél, ennek ellenére az összetettben majdnem másfél órás előnnyel áll az élen.

A motorosoknál az argentin Luciano Benavides nyerte a keddi szakaszt, összetettben pedig továbbra is az amerikai Skyler Howes (Husqvarna) vezet, de előnye mindössze három másodpercre csökkent a keddi napon előtte másodikként végző ausztrál Toby Price-szal szemben.

A viadal honlapja szerint a Scaniával versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió kedden 14. lett a kamionosok mezőnyében, a kategória összetettjében pedig a 16. pozíciót foglalja el.

A résztvevőknek a prológgal együtt csaknem 5000 kilométernyi gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük a jövő vasárnapi célba érkezésig. A viadal teljes távja az összekötő szakaszokkal együtt több mint 8500 kilométer.

A szervezők kedd esti közleménye szerint a szakaszon az egyik versenyző elütött egy olasz nézőt, akit helikopterrel kórházba szállítottak, ám útközben elhunyt. Az eset kapcsán vizsgálatot indítottak, az illetékesek még annyit közöltek, hogy a szurkoló egy homokdűne mögött tartózkodott, amikor a baleset történt.

DAKAR-RALI

9. szakasz, Rijád-Harad (358 km):

autósok:

1. Sebastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Prodrive Hunter) 3:07:24 óra

2. Vaidotas Zala, Paulo Fiuza (litván, Puerto Ricó-i, Prodrive Hunter) 57 másodperc hátrány

3. Guerlain Chicherit, Alex Winocq (francia, Prodrive Hunter) 2:08 perc h.

az összetettben:

1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota) 34:19:20 óra

2. Lucas Moraes, Timo Gottschalk (brazil, német, Toyota) 1:21:57 óra hátrány

3. Loeb, Lurquin 1:43:08 ó h.

motorosok:

1. Luciano Benavides (argentin, Husqvarna) 3:18:44 óra

2. Toby Price (ausztrál, KTM) 1:12 perc hátrány

3. Skyler Howes (amerikai, Husqvarna) 2:57 p h.

az összetettben:

1. Howes 33:55:57 óra

2. Price 3 másodperc hátrány

3. Kevin Benavides (argentin, KTM) 5:09 perc h.

Szerdán a Harad és Sajbah közötti etap vár a mezőnyre, a tizedik szakaszon a 624 kilométeres össztávból 114 kilométer lesz a mért szakasz.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport