Kiderült, hogy titokban már karácsonykor kínai állampolgárok lettek a Liu testvérek

BP-3407
2023.01.24. 20:42
Már kínai állampolgárnak vallhatja magát a korábban magyar színekben olimpiai bajnoki címet szerző Liu Shaolin Sándor és testvére, a kétszeres olimpiai bajnok Liu Shaoang.

A kínai sajtó állítása szerint gyorsított eljárásban hozták meg a döntést, így a sportolók – immár kínai színekben – részt vehetnek a következő téli olimpián. A Liu testvérek teljes titokban, már karácsonykor hozzájutottak a kínai állampolgársághoz – írja a Világgazdaság.

November elején bombaként robbant a hír, hogy Magyarország két olimpikon gyorskorcsolyázója, a Liu testvérek országváltást kezdeményeztek. Az eset után Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke arról beszélt az Indexnek, hogy a sportolók a kínai válogatottat trenírozó edzőjük miatt döntöttek a váltás mellett, de azt is hozzátette, hogy a döntésnek pénzügyi okai is lehettek.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség később úgy határozott, hogy az érintett sportolóknak nem kell visszatéríteniük a felkészítésükre szánt összeget

Még Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke is megszólalt az ügyről.

Ez elsősorban a hazánknak veszteség. És szerintem egyetlen dolgon múlt, hogy a szövetségnek nem sikerült megegyezni az edzőjükkel. A Fradi mindent megtett, próbáltunk közbelépni, kommunikálni, mediálni ebben a helyzetben, de a szövetség úgy döntött, hogy az ő edzőjüket nem fizeti tovább

– mondta a Ferencváros elnöke a Hír TV Radar című műsorának adott interjúban.

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang azért is juthatott gyorsan hozzá a kínai állampolgársághoz, mert a hírek szerint mindketten folyékonyan beszélik a mandarin kínait, ez pedig felgyorsította az ügyintézési folyamatokat.

A gyorsított eljárásra pedig a nemzetközi olimpiai szabályok miatt van szükség – írja a VG. Az előírások szerint országváltás után három évig nem indulhat az adott sportoló olimpián. Ha sokáig elhúzódott volna az ügy, veszélybe került volna a Liu testvérek szereplése a 2026-os téli ötkarikás játékokon.

Kínában közben már arról cikkeznek, hogy a Liu testvérek Im Hjodzsunnal alkotnak majd csapatot, aki korábban dél-koreai színekben lett olimpiai bajnok, majd 2021-ben felvette a kínai állampolgárságot.

(Borítókép: Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)