Az oroszok Kínán keresztül vehetik be Párizst

A párizsi olimpiáig 516 nap van hátra, amelyről könnyen elképzelhető, hogy 40 éves mélységeket fog megidézni. A kvalifikációs versenyek csak most fognak igazán besűrűsödni, méghozzá úgy, hogy a legtöbb eseményen orosz vagy belorusz sportoló nem vehet részt – vagy legalábbis Európában nem. A szankcionált országok szüntelenül keresik a kiskapukat és a francia fővárosig tartó menekülőutakat, más kérdés, hogy az ottani polgármester néhány hete kijelentette, hogy semmilyen szín alatt nem látja szívesen a két állam versenyzőit. Ez ugyan nem tartozik Anne Hidalgo kompetenciakörébe, de az üzenet elég világos.

A kedélyek semmilyen fronton sem nyugszanak tavaly február 24. óta, így van ez a sport világában is, aminek legnagyszabásúbb eseménye már a láthatáron van, az odáig vezető útra pedig lassan rá kell lépni. És persze, szeretjük a sportot harcnak vagy csatának hívni, az igazi mégiscsak a frontokon zajlik, és amíg ez így marad, addig az ötkarikás játékok körül is legalább annyi kérdőjel lesz, mint a legutóbbi, tokiói seregszemle esetében. Csak amíg akkor a pandémiával küzdő emberek közös megoldásra törekedtek, most egymást irtják.

Tavaly februárban és márciusban a kitiltásról szóló határozatok lepték el a világsajtót, amikben leginkább az csengett egybe, hogy mind határozatlan időre szól. 

Tavaly láttunk futball-vébét, Formula–1-es szezont, wimbledoni tenisztornát, atlétikai és vizes világbajnokságot oroszok, valamint beloruszok nélkül, hogy csak a legfontosabb sporteseményeket említsük.

Katarban talán nem sok vizet zavartak volna az oroszok, és nem állítunk merészet azzal, hogy Nyikita Mazepin sem harcolt volna a világbajnoki címért F1-ben, de Wimbledonban, Eugene-ban és Budapesten is reménykedhettek volna fényes sikerekben az érintett országok, hogy mást ne mondjunk, a margitszigeti műúszásban valószínűleg az összes aranyat behúzták volna az oroszok.

Ne feledjük, a sportági szakszövetségek csupán javaslatot kaptak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól arra vonatkozóan, hogyan kezeljék a helyzetet. 

Az elmúlt egy évben mindkettőre láttunk példát, hamarosan azonban eljön az igazság, de még inkább az állásfoglalás pillanata.

Thomas Bach és társai döntési sebességét már 2020 tavaszán is megismerhettük, amikor a koronavírus miatt kellett A-t vagy B-t mondaniuk a tokiói olimpiáról. Végül aztán csak összehozták, nagyjából utolsókként. Hasonló tempót láttunk tavaly ilyenkor is: február 24-25. tájékán már megannyi retorzió, büntetés és döntés megszületett, aztán a NOB is jelentkezett 28-án a már említett javaslattal.

Más kérdés, hogy azóta Bachék mintha oldalt váltottak volna. Az elnök is elmondta, hogy az olimpiai szellemiség értelmében senkit sem érhet megkülönböztetés a származása miatt, úgyhogy elképzelhetőnek tartja az orosz és belorusz részvételt, természetesen függetlenként.

Itt talán álljunk is meg egy pillanatra.

Vajon mekkora büntetést jelent egy olyan ország versenyzőit neutralizálni, amely már a 2018-as phjongcshangi téli játékok óta erre van ítélve az államilag irányított doppingprogramja miatt? Tokióban és Pekingben ugyanez volt a történet, azzal a kitétellel, hogy csak olyan állhat rajthoz, akinek még nem volt előtte doppingügye. Persze, már az is nemtetszést váltott ki többekben, de bojkottra nem került sor, ráadásul adott volt egy egységes regula.

Ez most még nincs meg, a talaj pedig olyan ingoványos, mint a ‘80-as években. Volodimir Zelenszkij már jelezte, hogy amennyiben bármilyen minőségben elindulhatnak az oroszok és a beloruszok, akkor Ukrajna tiltakozásképp bojkottálja a 2024-es olimpiát. Más ország még nem tett hasonló nyilatkozatot, viszont ha tényleg így történik, akkor az 1988-as szöuli játékok után ez lesz az első, amit több állam is kihagyhat saját döntéséből.

A NOB a teniszt hozta fel példaként, ahol az agresszor államok képviselői függetlenként elindulhatnak (a belorusz Arina Szabalenka meg is nyerte az idei Australian Open női egyes kiírását), csapatversenyeken viszont sehogy. További konkrétumokról nem esett szó.

Eközben az ukrán sportélet is kezd visszatérni a rendes kerékvágásba, sok sportoló és csapat költözött haza, és születtek szép sikerek is. A profi ökölvívó, Olekszandr Uszik története a legérdekesebb, ő először fegyvert ragadott hazája megvédéséért, majd visszajött a frontról és sikeresen megvédte nehézsúlyú bajnoki címét Anthony Joshua ellen. Nem csak ő cselekedett így, a nagy elődök, Vitalij és Volodimir Klicsko is részt vettek a harcokban, ahogy még rajtuk kívül rengeteg aktív vagy már visszavonult sportoló.

Ugyanezen a napon kellett a Sheriff Tiraspol–Partizan Beograd labdarúgó Európai Konferencia-liga-meccset zárt kapuk mögött megrendezni, ugyanis a moldáv hírszerzés birtokába olyan információk jutottak, miszerint az oroszok a szerb szurkolókkal együtt juttatnának be ügynököket, hogy azok előkészítsenek egy államcsínyt az EU-párti kormány ellen.

Mindeközben a NOB újabb ajtót nyitott meg, méghozzá Ázsia irányába, hiszen a szervezet továbbra is eltökélt abban, hogy teljes olimpiára kerüljön sor. Hogy előtte „odaszólt-e”, azt nem tudjuk, mindenesetre idén januárban hirtelen elszaporodtak a meghívások, amik Ázsiából érkeztek Oroszországba. 

Kettő meghívásról már most lehet tudni: Vaszilij Titov, az Orosz Tornaszövetség elnöke, valamint Mihail Mamiasvili, a birkózók első embere is megerősítette, hogy túlvannak a formális megkeresésen.

Az olimpiai részvétel feltétele továbbra is a makulátlan előélet (nemcsak dopping, hanem bárminemű háborús aktivitás szempontjából) és a független zászló, de Ukrajna ezzel együtt is bojkottra készül. Például a cselgáncsozóknak 2022-ben már tartottak kvalifikációs versenyt, amit az ukrán judokák kihagytak.

Hasonló jelenségre lehet számítani a tavaszi ökölvívó-világbajnokságokon. A világszövetség (IBA) hosszú évek óta inkább egy bűnszervezetre hasonlít, mintsem egy sportágat irányító testületre, nem csoda, hogy már Tokióban is a NOB irányítása alatt zajlottak a bokszversenyek. Így lesz ez Párizsban is, ami egyébként valószínűleg az ötkarikás hattyúdala lesz az ökölvívásnak, ugyanis a 2028-as Los Angeles-i programban (egyelőre?) nem szerepel. Az IBA-nak Umar Kremljov személyében orosz elnöke van, és bár tavaly márciusban még ők is kitiltották az orosz és belorusz bokszolókat, néhány hónappal később teljes pálfordulás történt. Példátlan módon nemcsak megadták a zöld jelzést, hanem a saját ország képviselését is engedélyezték. A közelgő vb-k körül már forrnak az indulatok, Ukrajna mellett az USA, Írország, Nagy-Britannia, Csehország, Svédország, Kanada, Svájc és Hollandia is bojkottot hirdetett.

Hivatalosan nem ötkarikás sportág, hiszen saját olimpiája van, de a sakkozóknál is elindulhat a papíralapú népvándorlás kelet felé. A nemzetközi szövetség (FIDE) jóváhagyta az orosz szervezet azon kérését, hogy májustól ne az európai, hanem az ázsiai szövetség tagjaként folytassa tevékenységét.

Noha a műkorcsolya sem a nyári olimpiai programba tartozik, a januári Európa-bajnokság igencsak érdekes volt abból a szempontból, hogy bár az orosz sportolók papíron ki voltak zárva az eseményről, mégis rengetegen léptek jégre, csak éppen más országok színeiben. Magyarország tökéletes példa erre, hiszen az MOKSZ egyetlen magyar születésű műkorcsolyázó (Láng Júlia) mellett egy ukrán, valamint négy orosz sportolót delegált Espooba.

Láttunk már ilyet, 1980 és 1992 között mindig ez volt az alapfelállás, ám ez a háború már az egész emberiség szeme előtt zajlik, percről percre lehet követni az eseményeket, a verbális nyomásgyakorlás pedig pont annyira erőteljes, mint a fegyverekkel vívott ütközetek. A NOB lavírozás szempontjából ismerős terepen mozoghat, de előbb-utóbb az asztalra kell tennie legalább egy iránymutatást. Az elmúlt 366 nap alapján annyi tanulságot talán levont Thomas Bach, hogy ez nem villámháború, úgyhogy innentől nem lehet a háttérben kivárásra játszani és a felelősséget hárítani.

Azt is tudjuk, hogy az olimpia idejére fegyverszünetet kell hirdetniük a résztvevő országoknak, és akár az ideiglenes békét is elhozhatná a sport ünnepe, de előkerül a kérdés, hogyha az orosz sportolók csak semlegesként versenyeznek, az ukránok pedig bojkottálnak, akkor vajon hivatalosan lesz-e olyan ország képviselője Párizsban, ami éppen háborúban áll. Az biztos: a NOB-bal annyiban egyet lehet érteni, hogy ezek remélhetőleg mind okafogyottá válnak a következő 16 hónapban.

(Borítókép: Thomas Bach (balra) és Vlagyimir Putyin (jobbra) 2015-ben. Fotó: Getty Images.)