
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A korábbi orosz műkorcsolyázó Roman Kosztomarov állapotáról – aki 2006-ban jégtáncban téli olimpiai aranyérmet szerzett – ezúttal pozitív hírek érkeztek. Az orosz médiában megjelent cikkek szerint ugyanis javulást mutat a sportoló egészségi állapota.
A többszörös világ- és Európa-bajnok exsportoló január 10-én súlyos tüdőgyulladással került kórházba, ahol lélegeztetőgépre került, aminek következtében vérkeringési problémák léptek fel nála.
A betegség miatt a 46 éves sportoló mindkét lábát, később pedig a kezeit is amputálni kellett. Azonban nem ez volt az egyetlen probléma, hiszen a világbajnok két agyvérzésen is átesett az utóbbi hetekben.
A mostani hír azonban reménykeltő lehet, hiszen Kosztomarov egy vértisztító eljáráson esett át. Orvosai stabilnak írták le állapotát a helyi média szerint.
Az olimpiai bajnok műkorcsolyázó 2006-os győztes előadását alább tekinthetik meg.
(Borítókép: Tatjana Navka és Roman Kosztomarov 2006. február 24-én. Fotó: S. Levin / Getty Images)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
2 órája
tegnap, 21:50
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
3 órája
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
29 perce
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
2 órája
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
tegnap, 20:50
3 órája
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
3 órája
Majka majkásan beszólt a TV2-nek.
9 perce
március 20., 17:42
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
3 órája
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
Az összeg naponta egymillió euróval emelkedik.
1 órája