Szilágyi Áron nemes gesztusa a sport hőskorát hozta vissza

Szakemberek segítségével idéztük fel a szombati történéseket, és jártuk körbe a született gentleman gesztusát. A BOK-csarnokban rendezett verseny egyéni döntőjében a háromszoros olimpiai és egyszeres világbajnok Szilágyi Áron, valamint az aktuális Európa-bajnok, világranglista-éllovas georgiai Sandro Bazadze találkozott. Szilágyi, a címvédő 8–4-re vesztésre állt, amikor Bazadze fejen megvágta. Tisztának tűnő találat, a georgiai már fordult is vissza, hogy 9–4-es vezetése birtokában felálljon a következő akcióra.

Nem kell az érdemtelen tus!

De nicsak, villant a sárga, majd a piros lap, a gép ugyanis nem jelzett, hivatalosan tehát nincs találat, a megfordulásért pedig sárga lap járt, és mivel Bazadzénak már volt egy, előkerült a piros is, ami magával hozta a büntetőtust. A 9–4 helyett lett 8–5, Szilágyi így egy lépéssel közelebb került a felzárkózáshoz.

Indult a következő akció, Bazadze támadott, Szilágyi pedig... Fel sem emelte a kardját... Szinte odatette a fejét, felkínálva, hogy „Ide vágjál!”. A georgiai találata ült, ezt már megadták: 9–5. Talán eldőlt a csörte. Bazadze nem akart hinni a szemének, majd megölelte Áront, és a saját kardja markolatán tapsolva fejezte ki csodálatát a nagyúri gesztusért. 

A történetnek azonban még nincs vége. Bazadze 14–10-re elhúzott, egyetlen tusra volt a világkupaverseny megnyerésétől, de azt az egyet már nem tudta beadni, mert Szilágyi sorozatban ötször megvágta. A magyar fordított, 15–14-re győzött, és tavaly után idén is övé lett a trófea.

Nagyon sportszerű, kicsit anakronisztikus

Ennyi a történet, gondolhatnánk, csakhogy ez nem ennyi. Mert Szilágyi egyszerre csodálatra méltó és anakronisztikus gesztusa önálló életre kelt. Szombat óta mindenki erről az átengedett tusról beszél a vívóvilágban.

Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a Nemzet Sportolója  –  mondhatni magától értetődően – ott volt a BOK-csarnokban a kardvívók világkupáján.

„Láttam Áron döntő asszóját, és a látottakhoz annyi hozzátennivalóm van, hogy a mi időnkben evidens volt, hogy bemondjuk a tust, amit kapunk – mondta a 86 éves sportember, olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőröző. – A mi időnkben, teszem hozzá, mert ma már sajnos ilyesmi csak ritkán fordul elő. Annak idején, amikor még a hétvégi verseny egyik névadója, Gerevich Aladár maga is vívott, a mestere Italo Santelli volt. A Semmelweis utcai vívóteremben rendeztek egy viadalt, amit Gerevich annak rendje s módja szerint meg is nyert. Santelli odament hozzá, és a maga tört magyarján, olasz szavakkal keverve, ezt mondta neki: »Nem gratulálhatok a győzelméhez, mert volt egy eset, amikor nem mondta be a tust. Ez megengedhetetlen. Ma nem mondja be a tust, holnap meg lehet, hogy már váltót hamisít.« Hát ilyen világ volt annak idején a vívásban, és Áron a szombati cselekedetével ezeket az időket hozta vissza, még azt is vállalva, hogy esetleg kikap, és ezzel a hazai közönség előtt megtépázódik a glóriája.”

Benevezik fair play díjra

Kamuti arról is beszélt, hogy nemcsak szurkolóként, a vívás szerelmeseként nézte a versenyt, hanem úgy is mint a Nemzetközi Fair Play bizottság elnöke. 

Nem is lehet vitás, javasolni fogom a bizottságunknak, hogy Áront terjesszük fel fair play díjra ezért a gesztusáért. Megjegyzem, hála istennek, mi, magyarok élen járunk az efféle nemes cselekedetekkel. A nem is olyan távoli múltból Boczkó Gábor párbajtőröző, a jelenlegi magyar szövetségi kapitány cselekedetét tudom példaként citálni – mondta Kamuti.

Beszéltünk Boczkóval, aki felidézte a tizenhárom évvel ezelőtti eseményt.

„A kétezer-tízes párizsi világbajnokságon történt, ahol az egyéni elődöntőben az észt Nikolai Novosjolovval vívtam. Ellenfelem három kettőre vezetett, amikor összegabalyodtunk, és én véletlenül a saját combomat szúrtam meg. A gép jelzett, a találatot felírták a javamra, de én tudtam, hogy magamnak adtam tust, ezért tiltakoztam. A zsűri elnöke azonban inkább hitt a gépnek, mire én követeltem, hogy nézzük vissza a felvételt. Visszanéztük, kiderült, nekem volt igazam, így lett három három helyett négy kettő oda, és végül ki is kaptam. Novosjolov aztán megnyerte a világbajnokságot, nekem maradt a bronzérem egyéniben és csapatban is.”

Így tett a szövetségi kapitány is

Megkérdeztem Boczkót, megbánta-e sportszerűségét, hiszen lehet, ha másképp dönt, most úgy beszélhetnék vele egy világbajnokkal. 

Egy percig sem bántam meg, minket úgy nevelt a nemrég elhunyt Mester, Udvarhelyi Gábor, azaz Fouché, hogy az egyetlen járható ösvény az egyenes út. Nincs más. És nagyon örülök, hogy Szilágyi Áron is ezt a mentalitást képviseli. Le a kalappal előtte.

Fábián László öttusázó olimpiai bajnok is ott volt a BOK-csarnokban, így ő is személyesen látta Szilágyi cselekedetét.

„Mit mondjak? Áron ezért is akkora vívó, ezért is akkora sportember! Ezzel a gesztusával tovább építette a nimbuszát, teljesen jogos, hogy mindenki erről beszél. Hozzáteszem, ebben annak is szerepe van, hogy manapság ritka az ilyen és ehhez hasonló fair play díjas epizód. Pedig ennek kellene lenni a természetesnek...”

Decsi András, Szilágyi edzője nem lepődött meg tanítványa tettén. 

Ez annyira benne van Áron egyéniségében, mentalitásában. Hozzátéve, hogy nem kimondottan baráti a kapcsolatuk Bazadzéval... Megannyi kiélezett csörtét vívtak, szerencsére szinte mindig Áron jött ki jól ezekből, talán a tavalyi Európa-bajnokságot kivéve. Ez a mostani cselekedete azonban még a georgiai versenyzőt is meghatotta, meg is ölelte Áront. Más kérdés, hogy utána vége volt az érzelgősségnek, a továbbiakban nagyon is élesben folytatódott a küzdelem, és Áron győzött.

Az olimpiai csapatarany motiválja

Megkérdeztem Decsit, vajon honnan van még a versenyzőjében motiváció, amikor mindent megnyert már, tavaly az egyéni világbajnoki címet is behúzta. 

No, azért még mindent nem – mosolyodott el a mester. – Ott van például az olimpiai csapatarany, az még hiányzik. Igaz, Tokióban megvolt az olyannyira áhított érem, a bronz, de az arany az más. Szerintem őt most ez motiválja. Nem azt mondom, hogy mindegy, háromszoros vagy négyszeres egyéni olimpiai bajnok, természetesen a negyedik egyéni diadalra is hajt, de most a csapat jár a fejében. Egyébként most is káprázatosan vívott, egyéniben ugyanúgy, mint a csapatban. No és a fair play díjas gesztusa?! Erről nekem a retró szó jut az eszembe. Valóban egy kicsit anakronisztikus Áron gesztusa, ilyesmit, hogy az ellenfélnek adják a tust, csak az ősidőkben volt szokás megtenni. Kár, hogy manapság már kiment a divatból...

Vagy talán mégsem? Decsi István, András édesapja, egyben a csapattag Decsi Tamás mestere szerint ez a sportszerűség benne van a magyar vívók génjeiben.

Áron minden tekintetben a legnagyobbakat idézi – mondta Panatta, akit csak becenevén emlegetnek a vele egykorúak. – Mind a tudását, eredményeit, mind a sportszerűségét tekintve. Úgyhogy én már most megkockáztatom, hogy nemcsak minden idők legnagyobb kardvívója, hanem vívója! Ilyesmit csak a legnagyobbak engedhetnek meg maguknak. És azt is tegyük hozzá, hogy ha a selejtezőben egy vietnámi és egy kambodzsai vívó meccsén történik meg mindez, akkor senki észre sem veszi. De ha Áron enged át egy tust az ellenfelének, arra már az egész világ odafigyel. És joggal.

Mészáros Ervin nyomdokain

„Panatta” még felemlegetett egy mára a feledés homályába merült nevet, Mészáros Ervinét. A Kertvárosi Vívó Sport Egyesület elnöke szerint Szilágyi Áron sportszerűsége a nagy elődöket idézi.

Bár Mészáros Ervin egyéniben nem nyert olimpiai bajnoki címet, 1912-ben, Stockholmban Fuchs Jenő és Békessy Béla mögött harmadik lett, az egykori ulánus tiszt, első világháborús hős volt a sportszerűség két lábon járó szobra. 1928-ban, 51 évesen még megpróbálkozott a kijutással az amszterdami olimpiára, a nála pár évvel fiatalabb Fuchsszal asszózott a csapatba kerülésért, de miután sokáig mindketten csak álltak a páston, és semmi nem történt, levette a fejvédőjét, és így szólt olimpiai bajnok társához: „Jenő, ez már nem nekünk való, hagyjuk abba...”

És persze legtöbbször Szilágyi Áron...

(Borítókép:  Szilágyi Áron (j) a georgiai Sandro Bazadze ellen vív a Gerevich–Kovács–Kárpáti férfi kard világkupaverseny döntőjében a BOK-csarnokban 2023. március 25-én.  Fotó: Kovács Tamás / MTI)