Lebukott az egyik legjobb ultrafutó, verseny közben ült autóba

2023.04.20. 07:20
A BBC értesülései szerint a legjobb skót ultramaraton-futó Joasia Zakrzewskit kizárták a Liverpool és Manchester között rendezett versenyen, mert kiderült, hogy csalt. Hiába ért be harmadik helyen, eredményét elvették.

Joasia Zakrzewski a harmadik helyen végzett a 2023-as Nagy-Britannia Ultras Manchester–Liverpool 50 mérföldes versenyén, de a feltételezések szerint 2,5 mérföldet (4 kilométert) autóval tett meg.

A bíróknak az szúrt szemet, hogy a verseny egy bizonyos szakaszán emberfeletti sebességgel haladt, több mint másfél kilométert 1 perc 40 másodperc alatt megtéve. Zakrzewski később beismerte a csalást, és elnézést kért tettéért.

A futó egyik ismerőse, Adrian Stott azt mondta a BBC-nek,  Zakrzewski 48 órát utazott Ausztráliából a versenyre, a dolgok pedig nem a tervei szerint alakultak.

Rosszul és fáradtnak érezte magát a versenyen, és azt mondta, szeretne kiesni. Mindenben együttműködött a szervezőkkel és őszintén sajnálja, hogy csalódást okozott

– fogalmazott Stott.