Sorozatban harmadik Eb-győzelmére hajt a kamionos Kiss Norbert

2023.05.18. 14:11
Pályafutása ötödik, sorozatban harmadik kontinensbajnoki címéért száll harcba Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság hétvégén, Misanóban kezdődő idényében, melyben ő az első számú esélyes a végső sikerre.

A 38 éves szombathelyi születésű versenyző még 2014-ben és 2015-ben szerezte első két Eb-címét, majd 2021-ben és tavaly már a Révész Racing színeiben bizonyult legyőzhetetlennek. 

Az előző szezonban ráadásul végig jelentős fölényben volt a riválisokkal szemben, a kontinensbajnoki diadalt öt futammal az idény zárása előtt bebiztosította.

Kiss a téli szünet alatt a csapattagokkal közösen sok időt töltött az MAN versenykamion fejlesztésével és finomhangolásával, majd sikeresen tesztelte a technikát a Hungaroringen, ahol viszont ebben az évben nem láthatja őt a hazai közönség, a Formula–1-es pályán zajló felújítási munkálatok miatt ugyanis a kamionosok nem látogatnak el az idén Mogyoródra.

Igazából teljesen jól ment a teszt a Hungaroringen, nagyon sokat tudtam a pályán lenni, szinte egész nap mentünk

– nyilatkozta az MTI-nek Kiss, aki elárulta, egy kisebb műszaki gondjuk volt a tesztnap végén, de ezt ki tudták javítani. „Abból a szempontból jó ez, hogy így nem dőlünk hátra, nem azt érezzük, hogy innentől már semmire sem kell figyelni, minden tökéletesen működik. Egyfajta ébresztő volt a számunkra, mert bármennyire is jó munkát végeztünk a műhelyben, probléma mindig adódhat a technikával” – tette hozzá.

A magyar versenyzőnek várhatóan az idén is a hatszoros Európa-bajnok német Jochen Hahn (Iveco) lesz a legfőbb ellenfele, de Kiss szerint a háromszoros Eb-győztes spanyol Antonio Albacete (MAN) és a feltörekvő egyéniségek közül a német Sascha Lenz (MAN) is veszélyes rivális lehet.

„Előzetesen arra számítok, hogy ők hárman lesznek a fő kihívók, de ahogy mindig is mondom, egyelőre nem tudjuk, hogy melyik csapat mennyit és mit fejlesztett a kamionján. A szezonnyitó misanói hétvége után már okosabbak leszünk, egyelőre viszont a legfontosabb, hogy odajussunk és legyen verseny, mert az olaszországi áradások miatt azon a környéken vannak fennakadások” – mondta Kiss, utalva az északolasz térségben kialakult helyzetre, amely miatt a hétvégére, Imolába tervezett F1-es Emilia-Romagna Nagydíjat törölték.

A kamionosok idei versenynaptárában nyolc állomás szerepel, ez 16 időmérő edzést és 32 futamot jelent, helyszínenként ugyanis két időmérőt és négy versenyt rendeznek. Misano után június 10-11-én a Slovakiaring következik, majd a lengyelországi Poznanban, a németországi Nürburgringen, a csehországi Mostban, valamint a belgiumi Zolderben és a franciaországi Le Mans-ban is versenyez a mezőny. Az Európa-bajnokság szeptember utolsó és október első napján a spanyolországi Jaramában zárul. Szerdán bejelentették, hogy ebben a szezonban az M4 Sport és az m4sport.hu lesz a kamion Eb otthona, a nyitóhétvége eseményei az m4sport.hu-n lesznek követhetők.

Misanóban a tervek szerint a szombati időmérőt 12.40-től rendezik, majd az első futam 16.05-kor, a második pedig 18.30-kor rajtol. Vasárnap 11 órakor a második időmérőre kerül sor, aztán a hétvége harmadik versenye 13.50-kor, a negyedik pedig 16.05-kor kezdődik.

Az Index ott járt a Révész Racing szezon előtti tesztjén a Hungaroringon, erről alábbi cikkünkben olvashat bővebben.