Egy meghökkentő elmélet Suhajda Szilárd tragédiájára is magyarázatot adhat

További Sport cikkek

Meghökkentő elmélet látott napvilágot a Mount Everest meghódítására induló hegymászók felkészüléséről, amely akár Suhajda Szilárd tragédiájára is magyarázatként szolgálhat. Sokan sokféleképpen magyarázták, miért fogyott el a 40 éves hegymászó ereje a csúcstámadás közben, de eddig még nem olvastuk azt az akár hihetőnek is tűnő verziót, amelyet a paleomedicina.com nevű oldal közölt a sikertelen csúcstámadások hátteréről.

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem

2017. május 27-én történt, hogy ugyanazon a napon, egymástól függetlenül, Adrian Ballinger amerikai alpinista és egy kéttagú magyar csapat, Klein Dávid és Suhajda Szilárd megpróbált oxigénpalack használata nélkül feljutni a Mount Everest csúcsára. Ballingernek sikerült a vállalkozás, a két magyar alpinistának nem. Klein Dávidnak ez volt a kilencedik sikertelen kísérlete, ő 8115 méterről fordult vissza, Suhajda Szilárd 6500 méternél adta fel. A két magyar mászó akkor helyes döntést hozott, hiszen abban a szezonban megannyi halálos baleset történt a világ legmagasabb hegycsúcsán.

Klein és csapata hibátlannak nevezte a felkészülésüket, és azzal magyarázták a kudarcot, hogy „az egész szezonban szélsőséges és kiszámíthatatlan volt az időjárás”.

De vajon miért sikerült Ballingernek az, ami Kleinnek és Suhajdának nem? Csak a szerencse, illetve a balszerencse magyarázza az eltérő eredményt? A mensjournal.com nevű honlapon megjelent ezzel kapcsolatban egy érdekes elmélet, amit a paleomedicina.com dolgozott fel.

Ballingert az Uphill Athlete nevű cég készítette fel, amelynek alapítója így fogalmazott: „Az oxigénpalack óriási segítséget jelent a hegymászásban. Az Everestet egy fitt ember oxigénpalackkal minden további nélkül képes megmászni, oxigénpalack segítsége nélkül azonban mindez sportolói csúcsteljesítmény.”

Korábban kudarcot vallott az amerikai

Ami Ballingert illeti, ő korábban már hatszor feljutott a csúcsra, de akkor, 2017. május 27-én sikerült ez neki először oxigénpalack segítsége nélkül, úgymond „tisztán”. Egy évvel korábban, 2016-ban már megpróbálkozott az akkor 40 éves (kísérteties egybeesés a szintén 40 éves Suhajdával) amerikai alpinista a tiszta csúcsmászással, de sikertelenül. Ezek után a siker érdekében gyökeresen átalakította a felkészülését és a táplálkozását.

Amikor 2016. május 24-én megindult a csúcstámadásra a 4-es táborból, magabiztosnak, gyorsnak és erősnek érezte magát, meg volt győződve, hogy siker koronázza vállalkozását. Legfeljebb az lehetett gyanús neki, hogy fázott. Először csak remegni kezdett, aztán elfehéredett a keze, és nem is tudta felmelegíteni. Egy idő után leküzdhetetlen, kontrollálatlan remegés lett úrrá rajta, és egyáltalán nem érezte a kezét. Nem tudta használni a karabinereket az előre kifeszített köteleken. Kétórányira lehetett a csúcstól, amikor, nagyon okosan, úgy döntött, hogy nem folytatja, nem teszi kockára az életét, és visszafordult. Amíg lehetett… Érdekes módon eközben társa, Cory Richards feljutott a csúcsra.

Egy idő után szinte megfagyott

Ballinger eleinte a felszerelés hiányosságának tulajdonította a kudarcot. Azt gondolta, esetleg nem szigetelt megfelelően a kesztyűje és a kabátja, esetleg nem volt elég nagy az izomtömege, vagy elég vastag a zsírrétege. Aztán elkezdett valami másra gyanakodni. Megtudta, hogy Richardsot az Uphill Athlete nevű cég készítette fel, és úgy döntött, legközelebb ő is igénybe veszi az ő segítségüket.

Az Uphill Athlete arra a következtetésre jutott, hogy Ballinger 2016-os visszafordulásának az oka a szénhidrátalapú táplálkozásban keresendő. A mászó energiarudakat evett akár óránként, totálisan szénhidrátalapon táplálkozott, és ahogy a legtöbb profi hegymászó, ebben semmi kivetnivalót nem látott.

„Hegymászás közben nem ettem semmi mást, csak szénhidrátot. És reggeltől estig állandóan éhes voltam” – emlékezett vissza Ballinger.

Az ok a szénhidrátban keresendő

Az Uphill Athlete specialistája helytállónak tűnő magyarázattal állt elő:

„Annak, aki szénhidráttal veszi magához a táplálékot, legfeljebb háromnegyed órára elegendő tartalék üzemanyag van a szervezetében glikogén formájában. Ha ez elfogy, folyamatosan enni kell, hogy az energiaszint kielégítő legyen. A legtöbb csúcson ez a módszer kielégítően működik, de az Everest halálzónájában, 8000 méter fölött, már nem; az emésztőrendszer alig működik, a mászónak hányingere van, és nem tud semmit sem a szájába venni. Amikor 2016-ban Ballinger keze kihűlt, ez azért volt, mert elfogyott a tartalék glikogénje. A vészesen csökkenő energiaszint miatt ilyenkor a vérkeringés centralizál, a létfontosságú szerveket, a szívet, tüdőt, az agyat táplálja, és a végtagokba nem jut vér. Zsírt kellett volna égetnie, de a szervezete erre nem volt felkészülve.”

A Ballinger felkészítésébe bekapcsolódó UC Davis sportélettani laborban megállapították, hogy amikor a mászó pulzusa eléri a 115/percet, akkor az anyagcseréje átvált zsíralapúról szénhidrátalapúra. Tehát vészhelyzetben bekapcsol a szénhidrátüzemmód. Ugyanakkor Ballinger mászótársánál, Richardsnál ez csak 163/percnél következett be.

Ez azt jelenti, ha valaki szénhidrátalapon működik, de nem képes folyamatosan enni, akkor szervezete leáll, másképp fogalmazva, az illető meghal.

A kutatók szerint az egyetlen megoldás: átállni a zsíralapú üzemmódra. A gyakorlatban ez a ketogén étrendet jelenti 10 százalék alá csökkentett szénhidrátbevitellel. A maradék 90 százalék kétharmada zsír, egyharmada fehérje. Ballinger a 2017-es sikeres csúcstámadása előtt már napi 4000 kalóriát vitt be a szervezetébe hús, magvak, avokádó, vaj és sajt formájában. Korábban tömte magába a pizzát, tésztát, süteményeket, edzés közben pedig nyakalta a szénhidrátgélt. Ahogy ezzel fölhagyott, megváltozott az élete.

Az Uphill csapat arra törekedett, hogy Ballinger az alacsony intenzitású erőkifejtést akár órákon át is fenn tudja tartani, még evés nélkül is. Az Everest megmászásához ugyanis éppen erre van szükség, nem pedig a gyors erőkifejtésre. Ezért olyan edzéseket írtak elő az alpinistának, amely közben nem emelkedett 135 fölé a szívverésének ritmusa. Ballinger erősítette az aerob kapacitását, és ezzel a lassú izomrostjait. És minél több erőt tudnak kifejteni a lassú izomrostok (amelyek zsírral működnek, kiváltképp az alacsony intenzitású erőkifejtés közben), annál magasabbra jut a hegymászó.

Forradalmi edzésmódszer és táplálkozás

Bár azt nem tudjuk, hogy Suhajda Szilárd milyen étrenddel, milyen edzésmódszerrel készült végzetes csúcstámadására, és arról sincs tudomásunk, birtokában voltak-e azok az ismeretek, amelyek Ballingert segítették hat éve, de az biztos, hogy az amerikai alpinista módszere radikálisan eltért a megszokottól.

Ballinger a reggel kezdődő 3-7 órás edzéseket úgy végezte, hogy előtte és közben semmit sem evett. Néhány hét után a szervezete átállt erre az üzemmódra, és hosszú órákon át képes lett úgy edzeni, hogy közben nem eszik. Az orvosok szerint nyolc hét alatt megtörténik a szervezet átállása a zsíranyagcserés üzemmódra. A szervezet okos, ha nincs más üzemanyag, megkezdi a sejtszintű alkalmazkodást a zsíranyagcsere optimalizálásához.

A sportlaboratóriumi eredmények visszaigazolták az elméletet. 2017 áprilisában, mielőtt Ballinger Tibetbe utazott, kézhez kapta az új laboreredményeit, melyek szerint a korábbi 115-ről 141-re emelkedett a szénhidrátalapú működést beindító pulzusszám. Ez jelentős változás volt öthavi felkészülés után, ami önbizalmat adott a mászónak.

Ballinger 2017-es, aerob alapozással és ketogén étrenddel előkészített csúcstámadása tökéletesre sikerült. A mászás közben Samsung és Garmin márkájú szívritmusmonitort viselt, és ennek segítségével az alaptáborban végig tudták kísérni a pulzusát. A szívritmusa egyszer sem emelkedett a kritikus szintre, mindvégig az alacsony tartományban maradt. Ballinger oxigénpalack nélkül feljutott az Everest csúcsára.

Csak a végeredményt tudjuk…

(Borítókép: Suhajda Szilárd 2017. április 2-án. Fotó: Mohai Balázs / MTI)