Olimpiai sportágban lennénk úttörők, de van egy kis bibi

FZ64175
2023.06.12. 13:20
Van egy olimpiai programban szereplő sportág, amelyet Magyarországon egyre többen űznek, és egyre többen szeretnének nemzetközi versenyeken indulni, bürokratikus akadályok miatt azonban még sincs erre lehetőségük.

Bakró Zoltán, a Hungarian Surf Fest egyik fő szervezője, valamint a Sósvíz Hullámlovas Sport Alapítvány elnöke kereste meg lapunkat, hogy a honi szörfközösség helyzetére felhívja a figyelmet, és hogy előrelépést érjen el a magyarok versenyzésével kapcsolatban.

A kétszeres magyar és egyszeres cseh–szlovák–magyar bajnok Bakró hét éve üzemeltet szörfházat a portugáliai Caparica partjainál, és 12 éve oktat hullámszörföt, főleg magyarok számára.

Elmondása szerint egyre növekszik az a magyar tábor, amely természetes környezetben, az óceánon hódol a sportágnak, ami azért is fontos, mert az időközben Tokióban az olimpián is bemutatkozó szörföt Japán után a párizsi (Tahitin) és a Los Angeles-i ötkarikás játékokon is óceánon rendezik meg.

Egyre nagyobb a magyar szörfközösség, de nincs kapcsolat a szövetséggel. Hiába próbálunk több hónapja mi is és a Honvéd is felvételt nyerni a Magyar Hullámlovas Szövetségnél (MHSZ), erőfeszítéseink eddig hiábavalónak bizonyultak. Ez azért is probléma, mert a nemzetközi versenyeken történő nevezés első feltétele, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert szervezet által jóváhagyott csapatnál legyen igazolt versenyző az adott sportoló

– vázolta fel a problémákat Bakró Zoltán.

A párizsi olimpiára kvalifikáló, múlt héten kezdődő salvadori világbajnokságon három férfi és három női versenyző (plusz egy-egy tartalék) is indulhatott volna, ehhez képest az elmúlt években csupán egy sportoló képviselte a magyar színeket, Balogh Gergely.

Őt a szövetséggel együtt meghívták Bakróék a 2018-as, portugáliai hullámszörfversenyre (Hungasurfopen), amelyen 36 férfi és 12 női versenyző indult el, néhány év kihagyást követően pedig tavaly októberben ismét rendeztek itt egy nem hivatalos magyar bajnokságot (Hungarian Surf Fest), amelyen a honi aktív szörfközösség nagyja elindult, és az egyhetes fesztiválra kilátogató 250 ember fele rajthoz is állt a különböző kategóriákban. Ez utóbbin ráadásul már a nemzetközi mezőny számára is rendeztek egy félnapos miniversenyt.

Az alapítvány szeretné elérni, hogy a portugáliai rendezvény legjobbjai, a három dobogós esélyt kaphasson arra, hogy bekerüljön a magyar válogatottba, és nemzetközi viadalokon indulhassanak. Merthogy a párizsi viadalra még mindig van esély, februárban Puerto Ricóban lesz az utolsó kvalifikáció.

Bakró Zoltán célként azt fogalmazta meg, hogy az olimpiai sportágban teljes magyar csapat vehessen részt (három-három versenyzővel, további egy-egy tartalékkal) a világbajnokságokon, ehhez viszont szükség van arra, hogy kommunikálni tudjanak a honi szövetséggel. Hozzátette, külföldön élő, magyar felmenőkkel bíró sportolók is jelezték neki, hogy szívesen képviselnék az országot azon a viadalon, amelyet a közelükben rendeznek, ehhez azonban ugyancsak a fentebb már vázolt kört kellene kijárni, hogy indulhassanak.

Az egyesület szerkesztőségünk részére eljuttatta a szövetséggel történő levelezést, amely decemberben indult, és melynek utolsó üzenetében, április 21-én megküldték a kért dokumentumokat a felvételi eljárás elindításához. Amelyre aztán azóta sem kaptak választ.

Az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Honvéd is régóta várja a tagfelvételt. 

„2022. július 1-jén alakult meg a szörfszakosztály, rövidesen kezdeményezte a titkárság a tagfelvételt. Látszik, hogy a sportág azért még gyerekcipőben jár nálunk, elsőre tévedésből a hullámszörf helyett a windsurf szövetségbe neveztek, ahonnan két perccel később érkezett is a válasz, hogy örülnek, hogy indítottunk egy szakosztályt, és örömmel látnak minket, utána jeleztem, hogy sajnos nem ez kellene nekünk. Rögvest felvettük a kapcsolatot a másik szövetséggel is, na ott nem így ment: hetekkel később jött egy e-mail, hogy iktatták az első levelünket… Hónapokkal később leírták, hogy a Honvédnak igazolnia kellene, hogy a szörfszakágvezérkar milyen képesítéssel rendelkezik, illetve hogy

a versenyzők részt vesznek a magyar szörfrendszerben. Ez amúgy nem lehetséges addig, amíg egy szövetség által el nem ismert csapatban nem szerepelnek, oda viszont nem veszik fel a klubot, amíg nincs ilyen versenyző, tehát ez a 22-es csapdája. Ebben a rendszerben így ide senki nem tudja betenni a lábát, amíg változtatás nem lesz.

Áprilisban egy marokkói nyílt versenyen szerettünk volna indulni, de az induláshoz szükséges négy dokumentumot letölteni sem lehetett az oldalról. Ezt közjegyző hitelesítette is. Felvettük a kapcsolatot a házigazda tagazutiakkal, de ők és a marokkói szövetség sem tudott semmit erről a versenyről, pedig az ő hozzájárulásuk elengedhetetlen a partszakasz lefoglalásához, valamint a verseny megrendezéséhez” – mondta lapunknak Soós Csaba, a Honvéd szörfszakosztályának vezetője. 

Az üggyel kapcsolatban kerestük az MHSZ-t is, ahonnan az elmúlt hat napban semmilyen válasz vagy reakció nem érkezett a kérdéseinkre. Amennyiben ez megtörténik, természetesen ezeket is közöljük.

Kérdések a magyar szövetséghez:

  • Egyre növekszik a magyar szörfközösség, miért nincs teljes magyar csapat a világbajnokságon?
  • Több magyar egyesület és alapítvány is jelezte, hogy tagfelvételt szeretne nyerni a honi szövetségbe, hogy az igazolt sportolóik indulhassanak nemzetközi versenyeken, de hosszú ideje hiába várnak ennek engedélyezésére. Miért van ez, és hogyan áll az ügyük?
  • Olyan információhoz jutott lapunk, hogy az MHSZ által meghirdetett nyílt versenyre sem lehetett nevezni, mivel nem voltak elérhetők az ehhez szükséges dokumentumok, továbbá a marokkói szövetség és a tagazutiak sem tudtak a viadal szervezéséről. Ez miként fordulhatott elő?
  • Információink szerint a sportállamtitkárság az új támogatási rendszerben alaposan lecsökkentette az olimpiai sportág honi támogatását, a minimum szintre. Ezekre kívánnak reagálni?

(Borítókép: Hungarian Surf Fest 2022)