Budapesti vk-versenyen hangolnak az Európa Játékokra a magyar kick-boxosok

2023.06.15. 10:55
Június 16–18-án, péntektől vasárnapig rendezik a budapesti BOK Sportcsarnokban a 28. Magyar Kick-box Világkupát, amely az esztendő egyik legrangosabb eseményének ígérkezik a 2028-as olimpiai részvételre hajtó sportágban. Utóbbi felé a kick-box jó úton jár, hiszen történetében első ízben ott lesz a nyári Európa Játékokon. Az Európai Olimpiai Bizottság égisze alá tartozó lengyelországi eseményre kilenc(!) magyar versenyző kvalifikált, akiktől érmek és aranyérem megszerzését is várja a Magyar Kick-box Szakszövetség vezetése.

2023 egyik legrangosabb kick-box versenye a budapesti vk

A budapesti az utóbbi években a WAKO világszervezet világkupa-sorozatának egyik legnagyobbjává nőtte ki magát – számolt be tájékoztatójában a sportág magyar szakszövetsége. 

A BOK Sportcsarnokban péntektől vasárnapig sorra kerülő 28. Magyar Kick-box Világkupán rekordlétszám, 43 ország több mint 2000 sportolója lép tatamira és száll ringbe.

Az idei verseny még inkább felértékelődött azzal, hogy elmaradt az írországi világkupa, így a tavaszi idényben négy helyett már csak három világkupa szerepel a WAKO versenynaptárában, melyek közül várhatóan a budapesti lesz a legrangosabb. Ráadásul az ír mellett az osztrák vk jövője is bizonytalan, így jelen állás szerint jövőre megint csökken a tavaszi világkupák száma, ezért a magyarországi állomás presztízse még tovább nőhet.

„Nagyon készülünk, mert szeretnénk megmutatni a világnak, hogy mi képesek vagyunk a versenyrendezés területén is tartani a megszokott magas színvonalat, sőt megpróbálunk még rátenni egy lapáttal” – mondta Galambos Péter, a szakszövetség elnöke.

A sportvezető hozzátette: az esemény javára szolgálhat, hogy közeleg a lengyelországi Európa Játékok, és az oda kvalifikáltak számára a magyar világkupa főpróbaként szolgálhat, hogy lemérjék, hol tartanak a felkészülésben.

A BOK Sportcsarnokban a küzdelmek pénteken 10, szombaton és vasárnap pedig 9 órakor kezdődnek.

Európa Játékok – az olimpiai családban a kick-box

A kick-boxosok évtizedekig csak álmodozhattak az olimpiáról. Az álom azonban mostanra elérhető távolságba került. 2021-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság teljes jogú sportágnak fogadta el a kick-boxot. Ezt követően az Egyesült Államokból útjára indult küzdősport bemutatkozhatott a 2022-es világjátékokon: az alabamai Birminghamben pedig Boros Petra és Pálfi Viktória révén két magyar is jelen volt. Ugyancsak az USA ad otthont a 2028-as olimpiának, ahol a kick-box egyike a shortlisten bennmaradt sportágaknak, amelyek közül néhány a rendezők jóvoltából bekerülhet az ötkarikás programba.

Az olimpiai család egy rendezvényén ugyanakkor már idén júniusban ott lesz a kick-box.

Az Európai Olimpiai Bizottság égisze alá tartozó, Krakkóban és agglomerációjában zajló Európa Játékokon debütál a sportág – amelynek küzdelmei június 30. és július 2. között zajlanak majd.

A magyar kick-box hagyományosan a világ élvonalába tartozik, ezt sportolóink bizonyították az Európa Játékok előtt is: a multisporteseményre kilenc hazai klasszis szerzett kvalifikációt!

„Büszkeséggel tölt el, hogy az utazó magyar olimpiai csapat tagjai lehetünk, és az is, hogy ehhez versenyzőink révén mi is hozzátehetjük a magunkét” – hangsúlyozta Galambos Péter.

Érmek és aranyérem reményében utaznak Lengyelországba

A legtöbben, öten a pointfighting szabályrendszerben szereztek részvételt a játékokra, hárman a light-contactban próbálkozhatnak, míg egy versenyzőnk lesz érdekelt a ringben kiütésre menő full-contact szakágban. (Egyébként a tervek szerint valamennyi indulnak a budapesti világkupán is.)

A kvótaszerzők között van a tíz világbajnoki címével a sportág világrekorderének számító Kondár Anna, akárcsak a szintén rendkívül rutinos, sokszoros vb- és Eb-győztes Veres Richárd.

További négy versenyzőnk vallhatja magát világbajnoknak, hiszen Busa Andrea, Fésű Lajos, Száraz Gergő és Bálint Martin is állt már vb-n a dobogó tetején.

A magyar kick-boxosok egy héten át Lengyelországban edzőtáboroznak az Európa Játékok előtt, és menetből érkeznek majd a versenyre, ahol remélhetőleg kitart a lendület.

„Azt gondolom, hogy valamennyi sportolónk képes arra, hogy bejusson a legjobb négybe, ami már érmet jelentene, de bízom abban is, hogy lesz köztük olyan, aki egészen a döntőig, és utána az aranyéremig menetel” – bizakodott az MKBSZ elnöke.

Az Európa Játékokra kvótát szerzett magyarok:

Pointfighting:
Férfiak: Veres Richárd (63 kg), Bálint Martin (74 kg)
Nők: Török Szonja (50 kg), Busa Andrea (60 kg), Kondár Anna (70 kg)
Light-contact:
Férfiak: Száraz Gergő (63 kg), Fésű Lajos (79 kg)
Nők: Nagy Rita (60 kg)
Full-contact:
Nők: Czégény Cintia (60 kg)