Ötven nap múlva kezdődik az atlétikai világbajnokság
Németh Balázs, a szervező Budapest 2023 NZrt. vezérigazgatója pénteken az MTI-nek elmondta, az első napon, azaz augusztus 19-én meglepetésajándékokkal kedveskednek a megnyitóra és az esti döntőkre érkező szurkolóknak.
Már az első napon három fináléra kerül sor, ekkor lesz például az egyik leglátványosabb szám, a 4 × 400-as vegyes váltó döntője is. Emellett győztest hirdetnek férfi súlylökésben, ahol a magyar felmenőkkel rendelkező Joe Kovacs az egyik esélyes, és női 10 ezer méteren. De mind a 9 napon lesznek döntők a Nemzeti Atlétikai Központban
– hangsúlyozta Németh Balázs.
Hozzátette, már az első napon bemutatkoznak a világ leggyorsabb emberei a férfi 100 méter előfutamában.
A magyarok közül pedig többek között a világbajnoki bronzérmes Halász Bencének lehet drukkolni a kalapácsvetés selejtezőjében
– hívta fel a figyelmet.
Németh Balázs kiemelte, jóval több mint 200 ezer jegyet adtak el a vb-re, már értelemszerűen a magyar vásárlók vannak többségben, de „elképesztő az érdeklődés” a külföldiek részéről is. Az utóbbi napokban például egy ghánai és egy új-zélandi csoport jelentkezett belépőkért.
Van olyan nap, amelyre már nem lehet jegyet kapni, de senki nem marad le semmiről, hiszen mind a 9 napon rendeznek döntőket
– mondta. Németh Balázs jelezte, jelenleg több mint 500-an dolgoznak szervezőként, a vb alatt pedig több mint 10 ezer ember munkájára lesz szükség.
A budapesti vb-t, amely Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz, augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, valamint az utcai futó- és gyalogló versenyeknek otthont adó Hősök terén.