Egy rossz manőver órák munkáját képes tönkretenni
Csütörtökön 9 órakor Balatonfüredről elrajtol az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő vitorlásversenye előtt, a felkészülés közvetlen hajrájában a favoritok közé sorolt Prospex-Delta Sailing Team látta vendégül az Index.hu stábját, és az előző évben harmadik helyen végzett csapat kormányosa, Kaiser Kristóf avatta be lapunkat a sportági kulisszatitkokba.
A csapat balatonfüredi főhadiszállásán – ahol éppen szemtanúi lehettünk annak, ahogyan a katamaránt vízre tették, illetve felszerelték a kormánylapátokkal és a vitorlákkal, valamint egyéb alkatrészeivel – Kaiser Kristóf egyebek között kitért arra, hogy
- fő vonalakban miként néz ki, mire helyezik a hangsúlyt a tavaszi felkészülés során;
- hogyan áll össze a munkaprogramjuk egy edzéshétvégén;
- mit gyakorolnak leginkább a felkészülés elején, és mit a versenyszezonhoz közeledve, illetve már közben;
- miért fontosak a többnapos edzőtáborok;
- a más sportágakban jellemző edzések, versenyek, meccsek előtti eligazítás, valamint azt követően a kiértékelés náluk miről szól;
- milyen technikai adatokat elemeznek ki a fejlődés érdekében;
- miként tudják összeegyeztetni a magánéletüket, munkahelyi elfoglaltságukat és kapcsolatukat a vitorlázással, amely a „jégolvadástól” kezdve heteken át állandó hétvégi programot jelent a tagoknak.
Az Index.hu csütörtökön 9 órától élő szöveges közvetítéssel, majd a verseny végén összefoglalóval és képgalériával is beszámol a Kékszalagon történtekről.
Ez egy támogatott szerkesztőségi tartalom.
(Borítókép: Prospex-Delta Sailing Team)