Száguldás, AC45, szerelem

A 2023-as Kékszalag rajtja előtt hat nappal még gyenge szelet jósoltak az előrejelzések, mindez hosszú és taktikus küzdelmet sejtetett, amely kedvezett a Prospex-Deltának, illetve több riválisának. Egynek nem, a címvédő és rekorder Fifty-Fiftynek, amellyel csak ilyen körülmények között tudtak volna éles csatát vívni. A rajthoz közeledve azonban változtak a meteorológia előrejelzések, így vele együtt módosult minden. A taktika éppen úgy, mint a rajt időpontja, amelyet szerda délután két órával elcsúsztattak a szervezők.

Rauschenberger Miklós, a Prospex-Delta taktikusa a verseny napján, csütörtökön reggel a csapat balatonfüredi főhadiszállásán az Indexnek elmondta: immár nem egy „okos versenyre” készülhettek az idei Kékszalagon, hanem egy nagy rohanásra.

„Attól azért nem voltak álmatlan éjszakáink, hogy a rajt előtti napokban megváltoztak az időjárási előrejelzések, plusz a kezdést is eltolták közvetlen a verseny előtti napon. Van már mögöttünk annyi edzésmunka és szereztünk annyi versenyrutint, hogy ez ne okozzon számunkra semmilyen problémát.”

„Így viszont most egyértelműen a sebesség lesz a döntő, és az, ki lesz képes végig megtartani a koncentrációját. Nem pedig az, hogy ki milyen taktikát és útvonalat talál magának, hogyan próbál meg abból előnyt kovácsolni, vagy kerül éppen hátrányba, ha rosszul, riválisai viszont jól döntenek. Én taktikusként az utóbbi versenyeket jobban szeretem, ott az én feladatom és szerepem is inkább előtérbe kerülhet, mint így. Ilyenkor legfeljebb a kormányosnak tudok tanácsokat adni, illetve a többiek munkáját is segítem ahol és amiben csak tudom, valamint számukra, a munkájukra egy plusz kontrollt jelentek.”

Rauschenberger Miklós közel 40 éve igazolt vitorlázó, már a Prospex-Deltához érkezése előtt is rendelkezett katamarános tapasztalattal a Kékszalagról.

A rajt előtti utolsó pillanatok

A szerda éjszakai, viharos időjárás csapadékot is hozott Balatonfüredre, ami pocsolyák formájában másnap reggelre hagyott némi, nem túl jelentős nyomot.

Reggel nyolc óra magasságában már erősen oszladozott a sötétszürke felhőréteg, és északnyugati irányból tisztult az ég. A felhők mentek ugyan, a szél sebessége azonban maradt.

A Prospex-Delta csapata szerda este felszerelte a hajót, így a verseny napjára lényegében csak a bepakolás maradt hátra. A legénység 8 órakor közös reggelin vett részt a balatonfüredi hajógyári kikötő éttermében. A hangulat jó, oldott volt, olykor nevetés is megszínezte, nyoma sem volt a versenydrukknak, illetve annak, hogy két órával később rajtolhatnak. Ebben az időben érkezett meg legnagyobb közvetlen riválisuknak számító, kétszeres Kékszalag-győztes RSM legénysége is a reggeli tápanyag bevitelére. A vitorlázók, ahogyan az a kikötően megszokott forma, köszöntötték egymást, a kormányosuk, Vándor Róbert még kezet is fogott az asztalnál helyet foglaló Prospex-Delta-tagokkal.

Utóbbiak fél tíz magasságában indultak el felszereléseikkel az AC45-ös katamaránjukhoz, amely társaikhoz hasonlóan a kikötőnek azon a részén van, ahonnan a legegyszerűbben elérik a kijáratot, így a legbiztonságosabban kiérhetnek a Balaton vízére. A bepakoláshoz és a végleges felszerelvényezéshez fél órára sem volt szükség, pár perccel 10 óra után egy motoros segítségével máris elhagyhatta a kikötőt a hajó, amelyről rövid időre távozott Szigeti Stacey. A csapat meteotaktikusát és navigátorát az egyik kísérő motorcsónak a képzeletbeli célvonalat jelző két bójához szállította, ahol egy készülék segítségével rögzítette a koordinációkat.

Már tényleg nem maradt más hátra, mint egyre türelmetlenebbül várni a rajtot. A katamaránok a balatonfüredi mólóhoz közelebb, az egytestűek beljebb a vízfelületen. A versenyrendezői hajóról folyamatosan érkeztek a sportági vezényszavak, majd a figyelmeztetés, hogy a képzelt rajtvonalat senki ne hagyja el. Addig a hajók kizárólag a mögött cirkálhattak, aki a rajt előtt mégis átlépte volna, annak büntetésképpen vissza kell kanyarodnia, és újra el kell rajtolnia. Ilyen nagy létszámnál a teljes mezőny újraindítása kivitelezhetetlen.

A favorit és címvédő Fifty-Fifty azért nem cifrázta meg ennyire a rajtot, viszont azonnal olyan sebességet vett fel, amellyel a középmezőnyből kisvártatva az élre tört, majd tíz perccel később már magabiztos előnnyel vezetett, így lényegében rajt–cél győzelmet aratott. De ne szaladjunk ennyivel a történtek elé...

A nagy rohanás

A kenesei jelhez a Fifty ért oda elsőként (36:22 perc), a riválisok pár perces lemaradással, de akkor sűrűn követték, a Prospex-Delta a negyedik helyen (40:26) fordult. Miután utóbbi hajó kanyarvétele jól sikerült, stabilan tartotta magát, gyorsan visszajött a sebessége, és folytathatta a rohanást a vízen. A siófoki kapuig aztán az erő- és szélviszonyoknak megfelelően rajzolódott át a pálya. A Fifty vezetett, az éllovast az RSM és a Prospex-Delta szinte egymás nyakában haladva követte, elszakadva a többi riválistól. Miután az éllovas nem direkt vonalban érkezett meg a kapuhoz, az előnye valamelyest csökkent (59:45), lehetőséget adva két közvetlen üldözőjének a felzárkózásra (1:02:16, illetve 1:02:41 óra).

A félsziget okozta szélárnyékot elhagyva azonban újra megteltek a vitorlák, a sprintfutam immár napsütésben indult újra. Az RSM rövid időn át egálos csatát vívott a Fiftyvel, miközben a Prospex-Delta szorosan tapadt. A favorit azonban sebességet váltott, és a tó középső részéhez közel navigálva ismét meglépett, míg picit közelebb az északi parthoz a két üldöző külön meccse folytatódhatott. A Prospex-Delta kis irányváltással dolgozott le egy keveset az amúgy nem túl jelentős hátrányból, a pozíciókon azonban ez nem változtatott. A legénységek viszont egyenletes szél mellett sem ülhettek babérjaikon, és adhatták magukat a szélnek. Ahhoz, hogy a hajó megőrizze sebességét, folyamatos munkára volt szükség, ami a tagoktól szinte állandó mozgást igényelt, a folyamatos koncentráció mellett.

Amíg a verseny első részében a keleti medencében döntően északkeleti szél volt jellemző, később ez nyugatira váltott. Az első bójáig a hullámok közepesek voltak, és összevissza érkeztek, a víz erőteljesen lötyögött – kajak-kenus szakzsargont idézve –, Tihany után azonban bár a méretük megmaradt, legalább kiszámíthatóbban jöttek. Na nem mintha a katamaránok esetében a vízfekvésükből fakadóan ennek különösebb jelentősége lenne, az ő haladásukban és sebességükben ez nem okozott semmilyen fennakadást.

Révfülöpnél a két üldöző már 4–5 kilométeres hátrányban volt az éllovas mögött, miközben a hajókat 200–-250 méter választotta el egymást. Badacsonynál ismét megtört egy picit a lendület, de ezúttal is csak pár pillanatra, ez azonban elég is volt, hogy a Prospex-Delta hajóját újra „meg kelljen indítani”.

Egyre távolodó győzelem, egyre élesebb csata a második helyért

A keszthelyi fordulót a Fifty elképesztő idő alatt érte el (3:02:08 óra), de tíz perccel később már ott volt az RSM (3:12:46) és kisvártatva a Prospex-Delta is (3:15:02). Amely mögött a Team Kaáli vezetésével szorosan jött a katamarános mezőny több tagja, amelyből az akkor kilencedik Triniteamtől (3:39:16) hátrafelé a többiek már leszakadoztak. A balatongyöröki szakasz előtt a beeső, majd visszajövő szél tette próbára a hajókat, amire a Prospex-Delta kevésbé reagált jobban, mint közvetlen riválisa.

Az éllovas Fifty visszafelé közelebb haladt az északi parthoz, mint odafelé, és az idő múlásával közben úgy meglépett, hogy a sziluettje már csak halványan volt kivehető: a közben szemben megérkező főmezőny között üldözői pozíciójából szinte szellemhajónak tetszett.

Az első helyért nem, a másodikért azonban ment a bruszt, ennek érdekében mindkét kormányos igyekezett határértéken tartani a hajót annak tudatában, hogy egyetlen komolyabb hiba is döntő lehet.

A kormányos Kaiser Kristóf minden rutinjára és lélekjelenlétére szükség volt, hogy a hajó ne boruljon fel és essen ki a versenyből nem sokkal a hajrá előtt, a biztosnak látszó harmadik pozícióból.

A visszaúton előbb ritkásabban, majd egyre sűrűbben, de eléggé széttagolva érkezett a főmezőny. Miután nem nagyon kellett a szélerősségre koncentrálni, tekintve, hogy az adott volt lényegében a tavon mindenhol, akadt, aki a déli, míg más az északi parthoz közelebb lavírozott, de többen a tó belső részeitől sem riadtak vissza.

Az RSM és a Prospex-Delta Zánkát hagyhatta el körülbelül, amikor a Tagorén, a balatonfüredi sétányon már bemondták a Fifty várható, 16 óra körüli befutását. Ez eldőlt... A második hely azonban még nem!

A Prospex-Delta nem hagyta magától úgy elmenni az RSM csapatát, mint a legutóbbi két versenyfutásuk során, így izgalmas hajrára volt kilátás Tihany után. Előbb azonban még szó szerint átverekedte magát a két hajó a szoroson, ahol az összeszűkülő távolság miatt lényegesen sűrűbbé vált a Keszthely felé tartó főmezőny, illetve az éppen kikötni érkező komp kikerülése is plusz nehézséget jelentett.

Tihany után a balatonfüredi célegyenes csak képletesen az, mert a Prospex-Delta bevetette a sportági taktikát, és nem toronyiránt haladt. A rutinos erőket felvonultató RSM-nek azonban sikerült visszavernie ezeket a támadásokat, a pozíciók nem változtak közöttük. A dobogósokat aztán a Team Kaálival az élen sorra követték a riválisok, akik szintén végig tudták tartani a sebességüket és magukat.

A Kékszalagot 12 hajó teljesítette a tavalyi rekordidő (7:13:21 óra) alatt, a 13 katamarán közül ez csak egynek nem sikerült.

A pezsgők befutója: egy, kettő, három, három...

A befutó után gyorsan előkerült az első pezsgő az ünnepléshez, a dobogós hely mellett ez már az egyéves munka lezárása miatt is kijárt. A következőt a partról visszaérkezett, ott az egybegyűlt nézők előtt nyilatkozott kormányos, Kaiser Kristóf hozta a hajóra, a harmadik helyezettnek járó elismerés nem elhanyagolható részeként. Közben családtagok, barátok, közeli és távolabbi ismerősök, szponzorok hajói közelítettek a Prospex-Delta katamaránjához, és gratuláltak integetve, odakiáltva a legénységnek.

A sikertelen első kísérletet követően a második üveg pezsgő inkább már közvetítő útján jutott el a címzetteknek. Ők aztán szokás szerint előbb meglocsolták vele egymást, közben pedig gondosan ügyeltek arra, hogy azért maradjon az üvegben, és folytatták a fárasztó munka után elengedhetetlen folyadékpótlást...

A hajó az egyik kísérő motoros segítségével húzva-vontatva érkezett vissza hajógyári lakóhelyére. A kikötés után a legénység – a szomszédban lakó „mólóriválisokkal” való kölcsönös gratulációkat követően – végre nyugodt körülmények között tudott megpihenni pár percet, címszavakban átbeszélni a nap történéseit, mielőtt összecsomagolt, és a bázis felé vette volna az irányt, ahol aztán zárta a versenynapot.

A csapat még részt vett pénteken a katamaránok számára kiírt gyorsasági versenyen – a balatonfüredi móló előtt repülőrajttal kellett teljesíteni a mért, 200 méteres szakaszt –, amelyen szintén harmadik lett, az ott is győztes Fifty, valamint a Nanushka-Forestay mögött. Szombat délután pedig a díjátadón átvette a harmadik helyezettnek járó elismerést.

Hisznek abban, hogy eljön majd az ő idejük és szelük is

Kaiser Kristóf még közvetlen a csütörtöki főverseny után azt emelte ki, hogy az adott szélerősség ismeretében a Fiftyvel nem lehetett érdemben felvenni a versenyt, ezzel már a rajt előtt tisztában voltak. Az RSM-mel viszont végig szoros csatát tudtak vívni, és az ellenfél végül kevéssel „nyomta le” őket.

Mindent elkövettünk, hogy előzni tudjunk, és feljöjjünk a második helyre, de nem tudtunk eléjük kerülni. Feszesen fogtak, jól kivédekeztek minket, nem adtak esélyt az előzésre. Jó lenne végre egy kis szeles verseny, amire a mi hajónk optimalizálva van, ott nagyobb eséllyel szállnánk harcba a győzelemért, ami a célunk, a nagy álmunk. Jövőre ismét megpróbáljuk.

A csapat vezetője, Lichtenberger Attila azt emelte ki az Indexnek, hogy a célba érkezés pillanatában belül tudtak már örülni ugyan a harmadik helynek, de a „boldogságérzés” ezzel kapcsolatban csak a dobogón érkezett meg a csapat tagjainak.

„A jövőt illetően először újabb elemzés vár ránk, az viszont attól függetlenül egyértelmű, hogy a többéves hátrányunkból közvetlen riválisainkkal szemben sikerült lefaragnunk, illetve amelynek nehézségei adódtak, azt meg is előztük. A mezőny nagyon együtt van most, utánunk is közvetlenül jönnek a Decision 35-ösök. A mostani szél a Fiftyt elnyújtotta ugyan a mezőnytől, de azért a Balatonra nem jellemző. A Nemere II rekordja 57 évig élt, majd a Fifty 2012-ben megdöntötte. Az újabb rekorddöntésre azonban már tíz évet vártak. Ilyen széljárás évtizedenként van körülbelül a Balatonon, a Fifty kivételével mindenki számára pech a riválisok közül, beleértve minket is, hogy most egymást követő két évben ilyen széljárás volt. Sőt, a mostani még a tavalyinál is erősebbnek és kitartóbbnak bizonyult.”

„Reménykedünk abban, hogy végül csak bejönnek majd a gyenge szeles várakozásaink, és kellően felkészülve, összhangba kerülve révbe érünk. Bizakodásra ad okot, hogy öt nappal a Kékszalag előtt, a Fehérszalagon más, számunkra előnyösebb szélviszonyoknál magunk mögött tudtuk tartani a Fiftyt. Főként egy olyan hosszútávú versenyen bízhatunk hasonlóban, mint a 155 kilométeres Kékszalag, ahol pár jó döntés nagyban befolyásolhatja a sorrendet. Idén viszont ez egy olyan meccs volt, ami a padlógázról szólt, amelyet kis kanyar után tudni kellett ismét gyorsan felvenni.”

Haidekker Elemér nem először indult a Kékszalagon, de „bútorszállítók” után – ahogyan ő fogalmazott – először versenyezhetett katamaránon.

„El is fáradtam rendesen, fizikailag nagyon megterhelő volt számomra a menet. A hajón az én feladatom a nagyvitorla kezelése. Miután végig küldtük a sebességet, a szélirány viszont nagyon sokat változott, nekem különösen sok feladatom volt. Folyamatosan állítottunk a vitorlán, és amikor úgymond eldobjuk, utána bizony elég nehéz összeszedni. Komoly fizikai erőkifejtésre van szükség, amely során nagyon lényeges szempont még a gyorsaság is, amely persze így még nagyobb erőt kíván.  Kellett is segítséget kérnem... ”

„Az egyik társammal váltottuk egymást, aki olykor tíz percekre átvette az én feladatomat. Addig tudtam fújni egyet. Bár nem is feltétlen akartam átadni, mert éreztem még magamban az erőt és a gyorsaságot. Közben viszont azt sem akartam, hogy teljesen elfogyjak, és olyankor érjek el a holtpontra, amikor pedig nagy szükség lenne még rám. ”

„ Lehet és kell is erre a feladatra készülni szárazföldi edzésekkel, de azért mégiscsak az a legjobb és leghatékonyabb, amikor vízen, még inkább versenyen csinálhatja ezt az ember. Nagyon tetszett így versenyezni a Kékszalagon, és miután úgy érkeztem a csapathoz, hogy hosszú távon számítanak rám, jó lenne maradni is.”

(Ez egy támogatott szerkesztőségi tartalom.)

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)