Meghalt a legendás Ormai László
Ormai László sokoldalú sportember volt, ifjúsági labdarúgóként például eljutott a Budapest-válogatott kerettagságáig. Fő sportágával, az asztalitenisszel már közgazdasági egyetemista korában elkötelezte magát. 1954-ben került a Központi Statisztikai Hivatal alkalmazásába, ahol a KSH dolgozóival a hivatal folyosóján kezdte meg a csapatépítést. Négy év alatt az NB I-be vezette játékosait, újabb tíz év elteltével, 1968-ban pedig először lett bajnok a Statisztika PSC női csapata.
Laci bácsi játékosaival 40 magyar bajnokság megnyerése mellett 25-ször hozhatta haza a Marczibányi térre a Bajnokcsapatok Európa-Kupáját.
Szeretett klubjában 2000-ig töltötte be a vezetőedzői tisztséget, majd a klub elnöke lett. Sokrétű tapasztalatait az utóbbi évtizedekben mindinkább a Magyar Edzők Társasága elnökeként, majd tiszteletbeli elnökeként kamatoztatta.
A Marczibányi téri csarnok 2020-tól hivatalosan is az ő nevét képviseli.
Ormai László kiemelkedően sikeres edzői és sportvezetői tevékenységét 17 kitüntetéssel is elismerték. Többek között a MOB életműdíját, a Bay Béla-díjat, az Olimpiai Érdemérmet és a Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is átvehette.
Ormai Lászlót a Magyar Asztalitenisz Szövetség és a Magyar Edzők Társasága is saját halottjának tekinti. A temetéséről később intézkednek.