A magyar kardvívásnak nincsen párja: Szilágyiék után Mártonék is a világ csúcsán

D  YT20230730013
2023.07.30. 17:42
A magyar női kardcsapat megvédte világbajnoki címét, miután a milánói vb-döntőben nagy fordítással 45:38-ra legyőzte a francia négyest. A mieink ezzel megszerezték a párizsi olimpiai kvótát is, azaz négy női kardvívónk lehet majd jelen a jövő évi játékokon.

A Márton Anna, Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca alkotta válogatott kiemeltként a 16 között lépett először pástra szombaton, amikor 45:39-re verte a lengyeleket. Vasárnap az egyéni verseny ezüst- és bronzérmesét is soraiban tudó görögök ellen folytatódott a menetelés (45:35), majd jött a dél-koreaiak elleni elődöntő (45:39), amivel Pusztaiék címvédőként bejutottak a fináléba. Az egy évvel ezelőtti döntőben a franciák 45:40-re maradtak alul a mieinkkel szemben, így érthető módon fűtötte őket a visszavágás reménye...

Az első párosnál Apithy-Brunet Manon akarata érvényesült, a tokiói bronzérmes 5:2-re verte Pusztai Lizát, ezzel magabiztos előnnyel adta át helyét Sara Balzernek. Balkezes vívóhoz balkezes ellenfél dukált, a magyar csapatnál Battai Sugár lépett pástra, aki úgy tűnt, képes lesz faragni a hátrányon, végül a saját csörtéjét 5:5-re hozta. Harmadikként Szűcs Luca következett nálunk, az ő feladata lett volna, hogy valahogy megakadályozza Caroline Querolit abban, hogy eljusson a tizenötödik francia tusig. Bár az első találatot a francia adta, a következő három akciót a BVSC 20 éves versenyzője nyerte, ezzel 11:10-re zárkózott a magyar csapat. Ám innentől Queroli nem hibázott többet, így öt tusra növelte a két csapat közti különbséget (10:15).

A második kört Battai és Brunet nyitotta, a debreceni vívónő pedig a miniasszón belül már 5:2-re is vezetett, végül csak egy tust tudott hozni a francián (16:20). Pusztai egész nap szenzációsan vívott, ezúttal viszont nem tudta elkapni a fonalat Queroli ellen, a magyar csapat hátránya ismét nőtt, ezúttal hét tusra (18:25). Szűcs helyén bekötött a mieink legrutinosabb tagja, a speciális térdvédőben vívó Márton Anna. Európa-bajnoki ezüst-, világbajnoki bronzérmesünk pedig remekül kezdett a világranglista második helyén álló Balzer ellen, pillanatok alatt három tust faragva a hátrányból. Gárdos Gábor tanítványa fantasztikus teljesítményt nyújtva 29:29-nél egalizált, s noha a 30. tust nem ő adta, így is visszahozta a versenybe a magyar csapatot (29:30).

Battai következett Queroli ellen, a francia két gyors találattal kezdett, de Battai innen visszajött, az asszón belül fordított, majd 34:33-nál összesítésben is megszerezte a vezetést a mieink számára. A magyar csapat a döntőben először szerzett vezetést a debreceni vívónőnek köszönhetően, aki ráadásul még tovább is tudta növelni az előnyt, 35:33-nál adva át helyét Mártonnak. Sorsszerű, a BVSC klasszisa azzal a Brunet-vel csapott össze, akivel Tokióban a bronzért vívott, előtte pedig megannyi junior- és kadetversenyen találkozott már. Ezúttal pedig az utánpótláséveket idéző iskolavívásban részesítette francia riválisát: az asszón belül 5:1-re nyert, így pedig 40:34-nél jöhetett az utolsó páros, Pusztai és Balzer.

Pusztai – ahogyan egy évvel ezelőtt – ezúttal is csillogott befejezőemberként, hiába adta Balzer az első tust a miniasszón belül, a BVSC klasszisa apránként csipegette a találatokat, 45:38-nál pedig egy jó visszavágással megnyerte az aranyérmet a mieinknek!

A férfiak után a női kardcsapat is aranyéremmel jöhet tehát haza Milánóból! A magyar küldöttségből a Vasas párbajtőrözője, Koch Máté is világbajnoki címet szerzett, így összesen három arannyal távoznak a mieink Olaszországból.

Kapcsolódó
Bravúr a javából: világbajnok a magyar férfi kardcsapat

Bravúr a javából: világbajnok a magyar férfi kardcsapat

A zsinórban négyszer világbajnokságot nyerő Dél-Koreát győzték le Szilágyi Áronék.

Battai, Pusztai és Szűcs csapatban a második, az előző idényt térdsérülés és gyermekáldás miatt kihagyó Márton az első világbajnoki címét szerezte ezzel.

A női kardcsapatverseny harmadik helye a dél-koreai csapaté lett, miután a bronzmérkőzésen 45:32-re nyert Ukrajna ellen.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG 2023 (MILÁNÓ)
Női kard, csapat, döntő
Magyarország–Franciaország 45:38

(Borítókép: A  Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca és Márton Anna összeállítású női kardcsapat, miután a döntõóőben legyőzte a franciákat a milánói vívó-világbajnokságon 2023. július 30-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.

március 1., 20:47

  • Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.

március 1., 17:50

  • Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.

március 1., 18:04

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

2 órája

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.

március 1., 20:24

  • Sport
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és bebizonyították, hogy nekik is teremhet babér a férfi sportolók között

Nők, akik áttörték az üvegplafont, és bebizonyították, hogy nekik is teremhet babér a férfi sportolók között

Olyan tetteket hajtottak végre a sportágaikban, ami előtte egyikőjüknek sem sikerült.

5 perce

  • Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.

március 1., 17:47

  • Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.

március 1., 17:12

  • Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...

március 2., 08:44

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

50 perce

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.

március 1., 21:27

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

3 órája

  • Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.

március 1., 15:36

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

  • Sport
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.

március 1., 14:08