Még Szoboszlai is megjelent, de elmaradt az újabb magyar csoda

PAP 6341
2023.09.23. 22:00
Szombaton folytatódott a 3. Hungarian Darts Trophy, a kiemeltek is tábla elé léptek a második napon. Magyar szempontból a legfontosabb mérkőzés Major Nándoré volt, aki 6:0-s vereséget szenvedett Damon Heta ellen. Az ausztrál játékos azonban ellopta a show-t is a győzelme mellett: Szoboszlai Dominik nevével ellátott magyar válogatott mezben érkezett, és Korda György Reptér című slágerére vonult be.

Ahogy arról beszámoltunk, pénteken négy magyar játékossal kezdődött a 3. Hungarian Darts Trophy a budapest MVM Dome-ban. Major Nándor sporttörténelmet írt: 6:4-re legyőzte Ricardo Pietreczkót az első fordulóban, ezzel az első magyar lett, aki mérkőzést tudott nyerni European Tour-verseny főtábláján. 

Major Nándor nem tudta szállítani az újabb bravúrt, hullottak a kiemeltek délután

Az MVM Dome-ba belépve szembetűnő volt, hogy szombat van, csordulásig telt padsorok várták a mezőnyt. Ahogy a szervezők előzetesen várták, szinte az összes jegy elkelt szombatra, a „küzdőtéren” egy tűt sem lehetett volna leejteni. Volt itt minden: Superman, Frédi és Béni, Pikachu, mustár, majonéz, ketchup, és még hosszasan sorolhatnánk. 

Két kiemelt győzelmével kezdődött a szombat délutáni program, Martin Schindler és Danny Noppert is behúzta mérkőzését, előbbi könnyedén, utóbbi nagy nehézségek árán. Innentől kezdődött a csillaghullás: egymás után négy kiemelt búcsúzott. Sorrendben Ryan Searle, Josh Rock, Rob Cross és Dirk van Duijvenbode.

Őket követte a magyar közönség által legjobban várt meccs, a torna második kiemeltje, Damon Heta és Major Nándor találkozója. Az ausztrál játékos szokásához híven az adott országra jellemző bevonulással örvendeztette meg a közönséget, így az MVM Dome színpadára magyar válogatott mezben (Szoboszlai felirattal) lépett fel, miközben bömbölt Korda György slágere, a Reptér.

Bevonulásával elnyerte a hazai szurkolók szívét, Major Nándor 6:0-s legyőzésével viszont aligha. Major 80,40-es átlaga kevés volt Heta 96,97-es átlaga mellett, ráadásul az ausztrál 46,15 százalékkal kiszállózott, Major öt duplára eldobott nyíla közül egyik sem volt sikeres, értelemszerűen.

A címvédő Joe Cullen James Wade 6:4-es legyőzésével ment tovább, ezzel zárult a délutáni program.

Parádés hangulat, az esélyesek továbbjutottak

Az esti session rögtön egy meglepetéssel indult: a PDC világranglistáján ötödik, a tizenötödik kiemelt Nathan Aspinall formán kívül volt, a holland Gian Van Veen pedig ezt kihasználva 6:1-re legyőzte. Nem tette meg ellenfelének ugyanezt a szívességet Luke Humphries, aki rendkívül magabiztos játékkal, 6:2-s sikerrel lépett tovább.

Az este harmadik meccsét a magyar közönség által talán legjobban várt külföldi sztár, Peter Wright játszotta. A skót játékos be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, 6:3-ra nyert Scott Waites ellen. Wright 94,25-ös átlaggal és 31,58 százalékos kiszállózással hálálta meg az este talán leghangosabb buzdítását.

A játéknap második söprése Heta után Gerwyn Price nevéhez fűződött. A walesi világbajnok ellentmondást nem tűrően, 106 fölötti körátlaggal és 50 százalékos kiszállózással küldte padlóra Nathan Raffertyt. A sztárparádét Michael Smith folytatta, aki változatos meccset vívott José de Sousával. A világbajnok, világelső angol a kulcspillanatokban megdobta a duplákat, így 6:4-re győzni tudott.

Michael van Gerwen is vastaps közepette vonult be, ő is rászolgált a szurkolók bizalmára. Igaz, Ross Smith nem adta könnyen magát, 5:2-ről visszakapaszkodott 5:4-re, és a 10. legben is dobhatott duplára, de a holland kihasználta a meccsnyilait, és 6:4-gyel továbbjutott, így vele is találkozhat vasárnap a közönség.

3. HUNGARIAN DARTS TROPHY, BUDAPEST, MVM DOME
SZOMBAT,  DÉLUTÁNI SESSION

Martin Schindler (német, 14.)–Sebastian Bialecki (lengyel) 6:1
Danny Noppert (holland, 13.)–Anton Östlund (svéd) 6:5
Ryan Searle (angol, 16.)–John-Rowby Rodriguez (osztrák) 4:6
Josh Rock (északír, 5.)–Mike De Decker (belga) 1:6
Rob Cross (angol, 6.)–Luke Woodhouse (angol) 3:6
Dirk van Duijvenbode (holland, 4.)–Scott Williams (angol) 3:6
Damon Heta (ausztrál, 2.)–MAJOR NÁNDOR 6:0
Joe Cullen (angol, 10.)–James Wade (angol) 6:4

ESTI SESSION
Nathan Aspinall (angol, 15.)–Gian Van Veen (holland) 1:6
Luke Humphries (angol, 3.)–Keane Barry (ír) 6:2
Peter Wright (skót, 11.)–Scott Waites (angol) 6:3
Gerwny Price (walesi, 7.)–Nathan Rafferty (északír) 6:0
Michael Smith (angol, 12.)–José De Sousa (portugál) 6:4
Michael van Gerwen (holland, 9.)–Ross Smith (angol) 6:4
Dave Chisnall (angol, 1.)–Scott Mitchell (angol) 6:2
Jonny Clayton (walesi, 8.)–Jermaine Wattimena (holland) 6:5

(Borítókép: Major Nándor. Fotó: Papajcsik Péter / Index)