Olyan fesztivál érkezik Budapestre, amit még sosem látott a hazai közönség

sneakerness1
2023.10.09. 14:40
November 11-én és 12-én első alkalommal rendezik meg Budapesten a Sneakernesst, amely Európa legnagyobb sneaker és streetwear fesztiválja. Trunk Tamás, az esemény magyarországi licenctulajdonosa az Indexnek elárulta: a budapesti Sneakerness fesztiválra számos nemzetközi és hazai fiatal érkezik saját márkával, üzlettel, valamint nemzetközi márkák és kivételes nemzetközi személyiségek is képviselik magukat. A Millenárison, a mintegy hatezer négyzetméteren megrendezésre kerülő esemény hatalmas mérföldkő a hazai sneakerkultúra, azaz az utcai sportcipők világáért rajongók számára. A rengeteg változatos és minden korosztály számára vonzó programokon túl találkozhatnak a világ két leghíresebb sneaker designerével, Jeff Staple-lel és Hiroshi Fujiwarával, a PIGEON és a FRAGMENT DESIGN alapítóival, akik egy kerekasztal-beszélgetésen is részt vesznek Trunk Tamás moderálásával. Egyikük sem vett még részt Sneakerness eseményen, és Európában is ritka a megjelenésük. Nézzük, mit kell tudni pontosan a novemberi fesztiválról!

Trunk Tamás a fiatalok körében Dablty néven ismert influenszer, új generációs márkaszakértő, a hazai sneakerkultúra egyik megtestesítője és egyben nagykövete. Nem utolsósorban pedig élsportoló: márciusban még szeretett sportágáról, a síelésről mesélt lapunknak, amelyben fiatal kora ellenére hazája egyik legjobbjává nőtte ki magát. A síelésen kívül már akkor is szót ejtett másik szerelméről, az utcai sportcipők – tehát sneakerek – világáról, de ezúttal egy akkora dobással jelentkezett, amire korábban nem volt példa Magyarországon.

November 11-én és 12-én első alkalommal lesz Budapesten Sneakerness sneaker és streetwear fesztivál, mindez Trunk Tamás szervezésében, azok után, hogy olyan európai városokat meghódított, mint Amszterdam, London, Milánó, Zürich vagy Köln.

Európa legnagyobb, sneakerek köré épülő eseménye nem kizárólag a magasabb árkategóriájú utcai sportcipőkről szól, hanem rendkívül inkluzív – tehát nyitott és befogadó. A kreativitást és a vintage világot is ötvöző kultúraként a körkörös gazdaságot és az új generáció üzletét is megtestesíti

– árulta el a fesztiválról a mindössze 20 éves Trunk Tamás. Az influenszerként is tevékenykedő, ezzel együtt tömegeket megmozgató véleményvezér úgy látja, a magyar piac mostanra érett meg arra, hogy itthon is egy ilyen nagyságú sneakeresemény kerüljön megrendezésre. Hatalmas örömére soha nem látott érdeklődés, felkapottság van Magyarországon a limitált darabszámú sneakerek felé.

„A zárt szubkulturális időszak után itthon a legelsők egyike voltam, akik mesélni kezdtek az utcai sportcipők világáról, hét éve jelent meg a Sneakerek, márkák, Z generáció című könyvem, és most már abszolút fénykorát élik a különleges sneakerek a fiatalok körében. Rengeteg fiatal vállalkozó lépett be a piacra, ezzel egy olyan kultúrát teremtve, amiben nagyon sok különböző érték találkozik, legyen szó az utcai kultúráról, a zenéről, a sportról vagy a művészetről. Már 2019 óta a Sneakerness csapat tagja vagyok communication managerként, majd community managerként – a Zürichben tartott eseményeken kerekasztal-beszélgetéseket moderálok –, és mindig is nagy álmom volt, hogy itthon egy ilyen nagyságrendű fesztivált szervezzek a nemzetközi kapcsolatrendszerem megmozgatásával. Mivel az alapítóval több témában közös vízióink vannak, és szinte belenőttem a márka kultúrájába, nem volt kérdés, hogy a Sneakerness keretében valósítom ezt meg  – mesélt a kezdetekről Trunk Tamás.

Trunk Tamás
Trunk Tamás
Fotó: Index

Az élsportoló hozzátette: a budapesti Sneakerness eseménynek az előkészületei már bőven egy évvel korábban elkezdődtek, miután megfogalmazódott benne, hogy megrendezi itthon a sneaker és streetwear fesztivált, és ezzel kapcsolatban a Sneakerness nemzetközi vezetője is támogatásáról biztosította őt. 

De mit is jelent pontosan az, hogy streetwear?

Sportok, művészet, divat katalizátora az utca, a street. Ez a világ most a divat luxus vonulatával is összenőtt, láthatjuk az egyre sűrűbben érkező kollab kollekciókat a nagy klasszikus luxus márkákkal. Egyedi víziókra épülő különböző világok lesznek jelen a különböző streetwear márkáknak és a sneaker kiállítóknak köszönhetően. A gasztronómia is jelen lesz foodtruckok formájában, a mai fiatalok körében hatalmas népszerűségnek örvendő On The Low előadói is koncertet adnak , illetve a jelenleg futó The Voice egyik zsűritagja, Manuel Meet & Greet eseményen találkozik rajongóival a True To Sole jóvoltából” – fejtette ki a Sneakerness magyarországi licenctulajdonosa, aki egyébként a márka community managere, 2022-től pedig a country managere is.

A másfél millió Instagram-követővel rendelkező Gramps, a Hypebeast nagypapa unokájával és családjával szintén érkezik, ők a Sneakerness-események szinte állandó vendégei különböző európai városokban, egyben kiváló példái az esemény generációkat összekötő oldalának 

– folytatta Trunk Tamás, majd hozzátette: „Hittem abban, hogy a sneakerek világa egy olyan kultúra, amiben nagyon sok különböző érték találkozik, és tovább tudom tágítani ezen kereteket. Az egyik leginnovatívabb üzleti és kommunikációs stratégiával rendelkező iparág két napra betekintést enged a kíváncsi szemlélősöknek, és két felejthetetlen napot biztosít a kultúra szenvedélyes tagjainak. Non-fashion multinacionális márkák is élményeket teremtenek a Millenárison megrendezésre kerülő Sneakerness Budapesten, érdemes lesz az ő standjaiknál is sok időt tölteni”.

SNEAKERNESS6JPG
Fotó: Trunk Tamás

Trunk Tamás hangsúlyozta: a tehetséges és sikeres magyar márkák, kereskedők és kiállítók rendkívül fontos pillérei a budapesti Sneakernessnek, nagy nyitottság, kíváncsiság és összefogás, amit tapasztal, a kiszolgálásukat, üzleti sikereik támogatását pedig a legfontosabb célnak tartja. Ugyanúgy a kiemelt célok egyike volt számára a nemzetközi, külföldről érkező kiállítókat a fesztiválra csábítani, amiből egy sikersztori lett.

Velünk lesznek több Sneakerness városban már kiállító eladók mellett olyanok is, akik először járnak Sneakernessen. Jönnek Görögországból, Olaszországból, Ausztriából, Lengyelországból, Németországból, Csehországból, Romániából és Szlovákiából eladók, vállalva az utazással járó többletköltségeket, ami fontos törekvés volt, hisz a magyar közönség is nagyon kíváncsi a külföldi kiállítók kínálatára.

És akkor még nem is beszéltünk a budapesti Sneakerness sztárvendégeiről, egyben a legnagyobb dobásáról, ami még különlegesebbé teszi az eseményt, nemzetközi szinten pedig történelmi jelentőséggel bír. Trunk Tamásnak köszönhetően kizárólag a fesztivál miatt érkeznek a magyar fővárosba a világ leghíresebb sneaker designerei, az amerikai Jeff Staple, a Nike Pigeon Dunk megálmodója és minden idők egyik legbefolyásosabb tervezője, továbbá a japán Hiroshi Fujiwara, a Fragment Design alapítója is részt vesz az eseményen, akit sokan a streetwear atyjának tartanak, és olyan globális luxusmárkákkal dolgozott együtt már, mint a Louis Vuitton, a Starbucks vagy az Air Jordan. 

Jeff Staple
Jeff Staple

„Egyénileg néhány évente jelennek meg eseményeken a tengerentúlon, de közösen mindössze két alkalommal vettek eddig részt bármilyen sneaker esemény kerekasztalánál, hat évvel ezelőtt Dubaiban és Los Angelesben. Európában még közösen soha nem jelentek meg. Most egy kerekasztal-beszélgetésben fognak a moderálásommal közösen részt venni. Ez hatalmas dolog a hazai sneakerkultúra reputációjára nézve, és nem szeretnék túlozni, de az országmárkánkat rendkívül erősíti nemzetközi viszonylatban. Hiroshi Fujiwara érkezésének bejelentése előtt fél órával árultam el a Sneakerness nemzetközi csapatának ezt az óriási sikert, hogy Hiroshi Fujiwara csapatával tárgyaltam, és hogy itt lesz a FRAGMENT alapítója a Sneakerness Budapesten” – mondta Trunk Tamás.

Az iparág és a márkakollaborációk kiemelkedő szakértője jelenlétével újabb polcra emeli a fesztivált. Trunk Tamás azt is elmondta, hogy egy kollaborációs kapszulát dobnak piacra Staple és Rizzoli közreműködésével, PIGEON X SNEAKERNESS BUDAPEST X RIZZOLI néven.

„Óriási élmény volt Jeff Staple csapatával dolgozni a PIGEON budapesti kollaborációján, amin megvalósul javaslatomra egy magyar vonatkozású PIGEON kreatív dizájn. A PIGEON az a márka Jeff Staple alapításában, amely a Nike kollaborációjáért, a PIGEON DUNK-ért 2005-ben, New Yorkban tömegek vonultak ki az utcára és álltak sorban. A cipő ma 10 millió forintot ér” – tette hozzá Trunk Tamás. A kollekciót a fesztiválon mutatják be és értékesítik rendkívül korlátozott számban, termékei között pólót, zoknit és pulóvert is találhatnak a rajongók – fejtette ki a Sneakerness magyarországi licenctulajdonosa, majd elmondta: 

ilyen együttműködésre egyik korábbi, külföldi eseményen sem volt példa.

„Hiroshi Fujiwara részvétele a Sneakerness Budapesten elképesztő siker, sokan úgy tartják, hogy ő volt az, aki a 80-as években a hiphop zenei stílust – amely ma globálisan vezeti a slágerlistákat – elsőként hozta be Japánba, sőt ő vetette fel elsőként a japán Nike felső vezetésnek, hogy a sportcipőiket limitált darabszámban kellene piacra dobniuk, melyből a ma oly jól ismert globális üzleti modell felállt. Ha Japánban szeretnél vele interjút készíteni, nem tudsz lokális fotóst találni, aki elvállalná a munkát, mert elmondásuk szerint nem lehet Istenről képet készíteni – részletezte Fujiwara érkezésének jelentőségét Trunk Tamás, majd hozzátette: „2019-ben pedig a mai fiatalok világszerte legfelkapottabb előadójával, Travis Scott-tal és a Jordan márkával készített közös sneakert, amely az év legkeresettebb limitált cipője volt. A világ vezető luxusmárkái kapkodnak érte, hogy együtt dolgozzanak vele egy kollekción. Nem véletlenül nevezik őt a kultúrában a streetwear keresztapjának.

Hiroshi Fujiwara
Hiroshi Fujiwara

Az Indexnek Trunk Tamás Dablty arról is beszélt, miért éppen a Millenáris B épületét választotta a fesztivál helyszínéül.

Az, hogy a Sneakerness Budapestet 6000 négyzetméteren szerettem volna megrendezni, egy hatalmas vágyam volt, továbbá hittem abban, hogy ez egy olyan kultúra, amiben nagyon sok különböző érték találkozik, ennek köszönhetően pedig nem kizárólag a sneakerek rajongói látogatnak ki az eseményre, hanem minden korosztály, és érdeklődési kör képviselteti magát, sokkal színesebbé téve a fesztivált.

Az előzetes egyeztetések során 1500 négyzetméteres terület bérlése volt a nemzetközi csapat javaslata, de én ragaszkodtam hozzá – ezáltal saját kockázatot vállalva –, hogy ennél egy sokkal nagyobb helyszínen rendezzem meg az eseményt. Nagyon fontos kiemelnem annak a bizalomnak a fontosságát, amit kaptam az alapítótól. Hozzá kell tennem, hogy végig bíztam abban, hogy a budapesti fesztivál egy ekkora területet is képes megtölteni, ezzel együtt nagyon komoly kockázatokat vállaltam, de elmondhatom: minden jel arra utal, hogy jó döntést hoztam. A Millenáris a főváros szívében elhelyezkedő, pezsgő helyszín, ugyanúgy, mint a fesztivál közönsége, emiatt esett a választás a II. kerületi rendezvényhelyszínre, a Millenárisra. A márkapartnerek részvételének döntő többsége hazai megtisztelő partnerségen alapul. Jelentősen hozzájárulnak ezek a márkák az esemény élményteremtéséhez, és értékekkel gazdagítják a Sneakerness Budapestet” – mutatott rá Trunk Tamás.

A véleményvezér és influenszer szerepkörében is tündöklő fiatal elárulta, kiválóan haladnak a jegyeladások, az Early Bird – tehát a kedvezményes – belépők már elfogytak, és külföldről is rengeteg érdeklődő jelentkezett be a fesztiválra, nagyjából négyezer fővel számolnak a kétnapos rendezvény alatt.

„Legnagyobb örömömre elmondhatom: több olyan családról tudok, akik kilátogatnak együtt a fesztiválra, apuka, anyuka és gyermekeik, ez pedig tökéletesen bizonyítja, hogy generációk egyesülését is jelenti a sneaker ünnep.”

Trunk Tamás kiemelte: a Sneakerness Budapest egyik mozgatórugója a jótékonyság, ennek jegyében indította el a Nike és a Doernbecher kórház közös jótékonysági projektjéhez hasonlóan Kórházsuli jótékonysági projektjét, melynek keretein belül a Kórházsuli fiataljai tervezhetnek sneakereket, amelyek megvalósításra és árverésre kerülnek. Ennek minden bevételét a Kórházsulinak ajánlják fel.

Milyen más programok várnak még a látogatókra?

Mint ahogy már említettük, a különleges utcai sportcipőkön túl számtalan izgalmas programokkal várják a fiatalokat és a családokat. Lehet majd kosarazni, cipőt tervezni, mobil gaming aktivitásban részt venni, például kerekasztal-beszélgetések – többek között Hiroshi Fujiwarával és Jeff Staple-lel –, kincskeresés értékes cipőnyereményekkel, vagy említhetjük a célirányosan a fiatalok számára meghirdetett, Size UP! névre keresztelt vállalkozói versenyt is.

sneakerness2
Fotó: Sneakerness

A Trunk Tamás által életre hívott verseny a Startup Campus partnerségével és az E.ON kiemelt támogatásával valósul meg, melyen akár 10 milliós befektetést is lehet nyerni. A sneaker és streetwear márkák alapítóit újszerű üzleti modellel rendelkező kereskedőcégek, alkalmazásfejlesztők, technológiai innovátorok, cipőmárkák alapítóit, 3D sneakerekkel foglalkozó vállalkozások, valamint innovatív szemléletű, a vintage divattal foglalkozó vállalkozók jelentkezését egyaránt várják.

Trunk Tamás kiemelte: sok tehetséges fiatal foglalkozik Magyarországon sportcipőkkel kapcsolatos vállalkozások építésével, és ebbe a szakmába beszállni nem lehet privilégium, pont ezt a törekvést támogatja a Size UP! partnereivel. „A verseny különdíjai is ebben segítik a fiatalokat, a kiemelkedő üzleti személyiségekkel való találkozások lehetőségével” – tette hozzá a budapesti Sneakerness szervezője. A verseny zsűrijében egyébként komoly szaktekintélyek foglalnak helyet, míg a Size UP! díszvendége az imént már említett Jeff Staple lesz, aki a verseny nyitóbeszédjét fogja mondani.

Ezenfelül Trunk Tamás rendkívül fontosnak tartja, hogy minden fiatal számára elérhetők legyenek a különleges sneakerek, így az esemény alatt minden kiállító standnál két modellhez a piaci árához képest olcsóbban juthatnak az érdeklődök, ezek lesznek az úgynevezett „Sneakerness Budapest steal”-ek.

Nagyon örülök, ha minél több fiatal jól érzi majd magát a Sneakerness Budapesten, és talál valami olyan dolgot, hall olyan gondolatot, ami tovább inspirálja útját a szakmában. Mindenki azért szereti a cipőket és ezt a világot, amilyen okból érzi a kapcsolódást, de örülök, ha az ilyen személyes intenzív élmény és tapasztalás, amire nincs mód általában, igenis új perspektívákat ad a látogatóknak. Én mindig is ezeket a találkozásokat, élményeket szerettem, és örülök, hogy sikerül ezt ekkora méretben, ilyen minőségben és szereplőkkel, elsősorban másnak örömet szerezve megvalósítani!

– zárta gondolait az esemény szervezője, aki a Sneakernesszel kapcsolatos elfoglaltságai mellett gőzerővel készül a közelgő nemzetközi síversenyszezonra. Trunk Tamás elárulta az Indexnek, hogy ez még mindig nem minden, a közeljövőben is készülnek nagy meglepetésekkel, de erről egyelőre nem árult el többet.

Egy dolog viszont biztos, a november 11-én és 12-én sorra kerülő sneaker és streetwear fesztivál a Millenárison eddig sosem látott élményeket tartogat nemcsak a hazai, utcai sportcipők szerelmeseinek, hanem minden korosztály számára. Az esemény minden egyéb részletét itt találja, míg belépőjegyeit alább vásárolhatja meg.

(Borítókép: Sneakerness)