Még mindig bizonytalan, hol lép pályára a magyar válogatott Bulgáriában

2023.11.10. 14:44
A magyar labdarúgó-válogatott jövő csütörtökön Európa-bajnoki selejtezőt játszik idegenben Bulgáriával, amelyen bebiztosíthatja részvételét a közelgő kontinenstornán. Igen ám, de még egyáltalán nem biztos, hol rendezik meg a mérkőzést, a helyzet pedig egyre csak aggasztóbb, ahogyan telnek a napok.

Mint arról beszámoltunk, a hét elején a bolgár szövetség jelezte, hogy a Magyarország elleni – november 16-án esedékes – mérkőzést Szófia helyett Plovdivban rendezik meg, méghozzá nézők nélkül, tehát zárt kapuk mögött. A döntés hatalmas felháborodást keltett a magyar szövetség és a válogatott szurkolói körében, akik így végül nem buzdíthatják személyesen Szoboszlai Dominikékat a sorsdöntő mérkőzésen. 

A bolgárok tájékoztatása alapján azért kell nézők nélkül megrendezni a mérkőzést, mert a rendőrség nem tudja biztosítani a szófiai létesítményt. Érdekesség, hogy korábban a plovdivi stadion volt hivatalos helyszínként megjelölve, de mivel nem volt jó a stadion világítása, így került át Szófiába a találkozó, hogy aztán most újra Plovdiv legyen a rendező város. 

Azóta a stadion világítása megjavult, de jött az újabb bökkenő, miszerint éppen felújítás alatt áll a stadion, gőzerővel zajlanak a munkálatok, és november 13. és 20. között nem ajánlatos mérkőzést rendezni a létesítményben, mivel éppen akkor helyezik el az új tetőszerkezet legfontosabb elemeit.

Pénteken a bolgár szövetség igazgatója, Georgi Ivanon, a plovdivi stadiont felújító cég vezetője és a helyi rendőrség egyeztetést tartott, mi legyen végül a mérkőzéssel, de helyi információk szerint döntés nem született, a helyzet még mindig bizonytalan. 

A MEGBESZÉLÉSEN ÚJRA MEGERŐSÍTETTÉK A FELEK, HOGY NOVEMBER 13. ÉS 20. KÖZÖTT kifejezetten NEM AJÁNLOTT LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉST RENDEZNI A STADIONBAN, MIVEL A TETŐSZERKEZET JAVÍTÁSA MIATT BALESETVESZÉLYES a TERÜLETÉN TARTÓZKODNI. 

A helyszínt be is járták a felek, ellenőrizték, a rendőrség tudja-e biztosítani a stadiont, de még mindig nem született hivatalos döntés, napokkal a mérkőzés előtt. Bolgár források arról számolnak be, hogy elképzelhető, végül Razgrad lesz a mérkőzés helyszíne, döntést pedig legkésőbb hétfőig ígérnek a bolgárok. Addig bizonytalan, hol lép pályára jövő csütörtökön a magyar válogatott. 

Európa-bajnoki selejtezők, a további program

November 16., csütörtök

18:00: Bulgária–Magyarország

20:45: Montenegró–Litvánia

November 19., vasárnap

15:00: Magyarország–Montenegró

15:00: Szerbia–Bulgária

ÖN SZERINT MI LESZ A MAGYAR VÁLOGATOTT SORSA AZ EB-SELEJTEZŐKÖN?

A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4   7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7   6 13
3. Montenegró 6 2 2 2  6–8 –2   8
4. Litvánia 7 1 3 3  8–12 –4   6
5. Bulgária 6 2 4  3–10 –7   2