Balogh Gábor: Az öttusát megosztó ügyeket házon belül kell tartani és megoldani
További Sport cikkek
- Három nap szünet után a világelsővel és Peter Griffin élő másával tér vissza a darts-vb
- Igazi síverseny lesz szombaton a Normafán
- Nyilvánosan alázták meg a Ferencváros labdarúgóját, aki imádkozni érkezett Jeruzsálembe
- Megkezdte utolsó expedícióját Rakonczay Gábor extrémsportoló az Atlanti-óceánon
- A lengyelek olimpiai bajnoka nem indul a síugrók négysánc-versenyén
Balogh Gábor az ezredforduló környékén meghatározó alakja volt a nemzetközi öttusamezőnynek: karrierje csúcsaként Sydney-ben olimpiai ezüstérmesként végzett. A felnőttek között 11-szeres világbajnoki érmes, míg Európa-bajnokságon 13-szor állhatott dobogóra. Vb-n nyolcszor került aranyérem a nyakába, mind közül a legemlékezetesebb az 1999-es, budapesti viadal, ahol egyéniben, csapatban és váltóban is győzött. Eb-n kilencszer nyert, egyszer egyéniben (2006, Budakalász), négyszer-négyszer csapatban, illetve váltóban.
A sporttól pályafutása után sem távolodott el: 2010-ben a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója lett, 2012-től pedig elnöke a Magyar Diáksport Szövetségnek.
Balogh Gábor az Indexnek adott interjúban kitért a
- legfontosabb és legsürgősebb elnöki teendőire;
- a jó sportvezető jellemzőire;
- a sportág emblematikus, a vezetőségben is helyet kapott két alakjának, Vörös Zsuzsannának és Mizsér Attilának részben a nyilvánosság előtt zajló konfrontációjára;
- a sportág egyik alapszámának, a lovaglásnak a kivezetésére, valamint annak gyakorlati hatására;
- az öttusa által biztosított perspektívákra, a sporton túli vagy éppen melletti gyakorlatias életpályamodellre;
- és arról is beszélt, hogy érmes reményekkel várja a magyar öttusázók szereplését a párizsi olimpián.
Bő húsz éve mi versenyzőként nagyjából az elnök nevét sem tudtuk
Milyen egy jó sportvezető?
Leginkább olyan, aki nem látható, de feltétlenül érezhető. Képes a versenyzők szemszögéből látni a történteket, de folyamatosan azért dolgozik a háttérben, hogy közben a sportolók kerüljenek reflektorfénybe, legyenek bajnokok, dobogósok világversenyeken. Bő húsz éve mi versenyzőként nagyjából az elnök nevét sem tudtuk, a közvéleményhez viszont egészen biztosan nem jutott el. És ez így helyes.
Dolgozott a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadójaként, majd elnöki tapasztalatokat szerzett az MDSZ-nél. Mit tud ezekből kamatoztatni az öttusázók élén?
Remélem, hogy nagyon sokat. Nagy megtiszteltetés volt számomra a tanácsadói felkérés, rengeteget tanultam, sok embert ismertem meg, és kaptam tőlük segítséget. Aztán jött egy feladat, majd a felkérés részemre, az MDSZ-t az átszervezés miatt gyakorlatilag a nulláról kellett beindítani. Miután ez inkább a sportról szólt, mint a politikáról, szerencsésnek éreztem magam, hogy volt élversenyzőként végül előbbi vonalon tevékenykedhetek. Az MDSZ-nél az elmúlt bő egy évtizedben sikerült felépíteni, bejáratni és jól működtetni a rendszert, a tanácsadóként megszerzett kapcsolati tőke pedig az MDSZ-es munkám során is kamatozott. Most hasonló a terv az öttusával. Utóbbiban nemrég indultunk el, így természetes, hogy a feladataim most valóban jóval nagyobb hangsúlyt kapnak, de azon dolgozom, hogy ezt megfelelő mederbe tereljem. Három hét volt, amíg a szakmai elnökség végül összeállt, széles sáv képviseli magát, amelyben mindenki benne van, akinek ott a helye. Például a sportág olimpikonjain túl több vezető; egyaránt képviselve van a MOB, a TF, az NSÜ, a HM, a BM, a diák és egyetemi sport, az üzleti szféra, a kommunikáció, valamint a sportszakma. Az elnökség összeállítása után kicsit megakadtunk a betegségem és a karácsonyi ünnepek miatt, de januárban nagy erőkkel kezdtük újra. Szűk egy hónapja tart ismét a folyamat, és temérdek a tennivalónk.
Bő fél évvel az olimpiai rajt előtt egy elnökváltás milyen hatással van a sportág mindennapjaira?
Igazából az lenne a normális, ha semmilyen hatással nem lenne, mert az edzőjével dolgozik az öttusázó. Esetleg a mentoraival, ahogyan én Balczó Andrással, vagy szöuli bajnokainkkal, akiktől nagyon sok támogatást, jó tanácsot kaptam versenyzői pályafutásom során. Most viszont mégis nagyon bízom benne, hogy érződik a váltás. Soha nem szerencsés egy új sportvezetőnek, vagy bármilyen vezetőnek visszamutogatni az előtte lévő időszakra, de ezúttal más volt a kiindulási helyzet. Sokéves folyamat eredményeként jutottunk ugyanis odáig, hogy megosztottság és ügyek jellemezték az öttusát, amely már az olimpiában gondolkodó válogatott kerettagok mentális felkészülésére is hatással volt. Mindenekelőtt őket kell meg-, illetve lenyugtatni, hogy saját magukra és a feladatukra tudjanak fókuszálni.
Leginkább két olimpiai bajnok, Vörös Zsuzsanna és Mizsér Attila csörtéje sikerült (sajtó)visszhangosra. Utóbbi főtitkárként szakmai és gazdasági kérdésekben is megkérdőjelezte előbbi ténykedését, amelyről feljelentések születtek, így vizsgálat indult. A fehérvári klub képviseletében Vörös Zsuzsanna ugyancsak felelős pozíciót tölt be a sportág vezetésében, amelyben elnökségi tagként vagy a szövetség szakmáért felelős általános alelnöként van jelen több mint egy évtizede. Párharcuk pikantériája, hogy az elnökválasztáson mindketten pályáztak. Jelzésértékű, hogy Vörös Zsuzsanna végül alelnöke lett az új vezetésnek, míg Mizsér Attila nem jutott ilyen pozícióhoz?
Nincs ebben semmi jelzés, mindkettőjükre számítok. Attila hozzáértése, lendülete, érdeme elvitathatatlan, kritikus helyzetekben állta meg a helyét az áprilisban kezdett főtitkári munkája során. Neki is köszönhető, hogy a sokéves, problémákkal terhelt időszak után most előre nézhetünk és építkezhetünk. Főtitkárként egyik motorja lesz ennek az új szakasznak. Zsuzsával elsők között beszéltem még a megválasztásom előtt. Olimpiai bajnokként, az egyik meghatározó klub, a székesfehérvári egyesület vezetőjeként kiemelt a szerepe a magyar öttusában, még a polgármesternél is jártam ebben az ügyben. Számítok rá és a munkájára is. Én csak jókat tudok mondani róla. Elnökként azt kellene villámgyorsan kezelnem, hogy a nyugalom és béke szigete legyen a magyar öttusa, annak felső vezetése. Közben pedig az egymással csatázó felekkel megértetni, elfogadtatni, hogy a sportág ügyeit, gondjait kezeljük mi magunk, mert senkinek nem válik javára, ha a sajtó, a nyilvánosság bevonásával beszélünk róluk. Legkevésbé az öttusának. A sajtó számoljon be az eredményeinkről, a céljainkról, a terveinkről. Viták, nézeteltérések attól még persze lehetnek, csak azokat tartsuk meg házon belül, a harc ugyanis a versenypályára való.
Mi a helyzet a vizsgálatokkal? Azokon változtatott a szövetség vezetésének új felállása?
Nem, azok jelenleg is folyamatban vannak. Korábban elnöki megbízás alapján, külső szakértők végezték a vizsgálatot, amely jogi és pénzügyi hiányosságokat tárt fel. Mostantól a hivatalos eljárás foglalkozik vele, mi a sportra és az olimpiai évre koncentrálunk.
Megtartotta pozícióját a Magyar Diáksport Szövetség élén?
Igen.
A közelmúltban az öttusa mellett több olimpiai sportágban (evezés, röplabda, triatlon, vízilabda, kézilabda, kosárlabda) történt itthon nem feltétlen várt, olykor idő előtti váltás arra hivatkozva, hogy az elnök személyes feladatai megnövekedtek. Nem állt szándékában egy feladatra koncentrálni?
Nem vonnék párhuzamokat, mert szerintem minden eset mögött más ok lehetett. Abból pedig szerintem egyértelműen profitálnak a sportágak, ha versenyzőként neves és eredményes korábbi sportolók kerülnek vezető pozícióba. Az ideális az lenne, ha a figyelmemet és az erőmet ötven-ötven százalékban osztanám meg a két feladatom között, ez a cél, bár ez most még inkább olyan nyolcvan-húsz az öttusa javára. A folyamatok beindítása után azért reményeim szerint ez változik, de addig is nyugodt vagyok, mert az MDSZ-nél bejáratott csapatom van, és tudom, hogy flottul mennek a dolgok.
Ha már egyszer én ezt elhiszem róluk
Párizsra egyelőre két öttusás kvótával rendelkezünk: tavaly a krakkói Európa Játékokon Bőhm Csaba a bronzérmet jelentő harmadik, míg Gulyás Michelle a hetedik helyen végzett. A további egy férfi és egy női kvóta megszerzésére mekkora esélyt lát?
Maximálisan bízok és bízhatunk benne, hogy duplázódik a létszám, így meglesz a maximális két-két kvóta.
Az erőviszonyokat figyelembe véve hány magyar öttusázó tervezhet kisebb-nagyobb eséllyel a párizsi indulással?
A férfiaknál és a nőknél is van több klasszisunk. A válogatási szakaszt tíz férfi és nyolc női versenyzőnk kezdte meg. A válogató fontos része a januári, kairói verseny, és ugyancsak válogató lesz február közepén a fedett pályás viadal. Ezután hatan-hatan maradnak képben, és jönnek sorra a világkupafutamok.
Mikorra lesz végleges a létszám és a csapat kijelölése? Ez a múltban sokszor okozott nézeteltéréseket a sportágban. Aki esetleg előrébb volt a rangsorban, az éppen leszálló ágban volt kicsit, megfáradt, a másik közben később lendült formába, vagy sérülés miatt eleve hendikeppel indult a riválisaihoz képest. Lehet teljesen objektív válogatási rendszert kiírni, és ahhoz minden körülmény között ragaszkodni?
A feladat nem könnyű, de a cél mindenesetre az, hogy a szubjektivitásnak a lehető legkisebb szerepe legyen ebben. Az ideális persze az lenne, ha teljesen ki lehetne zárni, de ez minden szempontból egyenlő feltételeket jelent, ami viszont a tapasztalatok alapján nem teljesen életszerű. A válogatási elvek készek és egyértelműek, azokat mindenki ismeri. Nem látok benne problémát: az eredmények alapján születik majd a döntés az olimpiai résztvevőinkről. Bár a szubjektivitás már most is kicsi, a jövőt illetően még azt is csökkenteni szeretnénk. Az pedig sportági örökigazság, hogy minél kevesebb a versenyző, összességében egy ilyen döntésnél annál kevesebb lesz a szubjektivitás is. Legkésőbb június közepére tudnunk kell, az olimpiai rajtig fennmaradó hetekben kik készülnek direkt Párizsra, és kik tartalékként.
Milyen eredményt vár Párizsban? Magyar éremre vagy a pontszerzésre van kilátás?
Én határozottan érmet várok, és akármelyik szakágból születik, számomra nem okoz meglepetést. Úgy vagyok vele, aki magyarként meg tudja magát mutatni az olimpián, azzal szemben nem is lehet más az elvárás, mint az éremszerzés. És nagyon jó lenne, ha az érintett versenyzőink is elhinnék ezt magukról, ha már egyszer én ezt elhiszem róluk.
Kishitűek lennének a magyar öttusázók?
Nem mondanám kishitűségnek, de azért el kell hitetni velük: megvannak az alapjaik, arra építkezve pedig képesek jól szerepelni a kvalifikációs sorozatban, majd az olimpiai indulók Párizsban. A munka java része természetesen a versenyzőkre és az edzőkre vár, de a mentális felkészültségükhöz szeretnénk pluszt adni. Legalább havi egy alkalommal minden érintettnek mentorálást tervezünk, és a szövetség vezetésében lévő, korábbi eredményes versenyzők, Fábián László, Mizsér Attila, Sárfalvi Péter, Hanzély Ákos vagy akár a saját magam tapasztalatát megosztani velük, átadni nekik, persze, ha erre ők nyitottak.
Az imázst és a sportágfejlesztést tekintve is kiemelt jelentőséggel bír egy hazai vb-rendezés
Az öttusa sok átalakításon ment keresztül már a múltban, de mind közül talán legnagyobb változás a párizsi olimpiát követően jön, amikor kivezetésre kerül a leglátványosabb, egyben legvitatottabb szám, a lovaglás. A nemzetközi szövetség 2022 novemberében döntött, bő másfél évvel később pedig a lovaglás helyett már akadályversenyt rendeznek. Nem lett volna szerencsésebb hosszabb időt hagyni az egészre?
Párizsban azért szerencsére még lovaglás lesz... Nyilván ideálisabb megoldás lett volna a hosszabb átállás, de ez a gyors döntés volt az ára annak, hogy a sportág megmaradjon az olimpiai programban. Nem volt idő arra, hogy az a generáció, amelynek tagjai a lovaglásos öttusába befektettek már nyolc-tíz év munkát, őket kivezessük, és megvárjuk, amíg a mostani 22-23 évesek „nyugdíjba” mennek. Ötletem sincs, hogyan másként lehetett volna mindenki számára elfogadhatóan kivitelezni az egészet, mert ennél sokkal gyorsabban kellett lépni. A klasszikus öt szám közül a lövészetet és a futást már korábban összevonták, és ahelyett, hogy szomorkodtunk volna az elvesztésén, inkább azt néztük, hogy olyan szám jött be helyette, ami önállóan is látványos, és megállta a helyét. Most már így tekintek a lovaglásra is. Igaz, hogy kiesett a tradicionális, látványos szám, cserébe viszont jött egy olyan, amivel jóval szélesebb rétegekhez lehet eljutni. És ne feledjük, nem egy teljesen új számot kell kitalálnunk, hanem egy, már működőt emelünk be az öttusába.
Már voltak az új rendszerben rendezett öttusaversenyek. Hol tartanak a magyarok ebben a folyamatban, és mennyire írhatja át a sportág erőviszonyait?
Az erőviszonyokról most még senki sem tud biztosat mondani. Egyelőre csak az látszik, hogy a litvánok, a németek és a franciák és még pár nemzet kicsit előrébb járnak, mert előbb kezdtek el érdemben foglalkozni az akadályversenyes újdonsággal. De nekünk is vannak tehetséges utánpótláskorú versenyzőink, akik képesek a gyors átállásra, és odaérhetnek az élmezőny szintjére, ahová egy magyar öttusázó tartozik.
Ezzel az átállással az elnöknek is van teendője, vagy ez a műhelyekre vár, az ott dolgozó edzőkre és versenyzőkre?
Rengeteg a tennivaló szövetségi szinten is. Mindenekelőtt az akadályverseny hazai vezető testületével kell összeolvadnunk, ami nemzetközi szinten már megtörtént, és elvárás minden ország, tagszervezet felé. Első körben a meghatározó, nagyjából nyolc öttusaklubnak szeretnénk biztosítani a szükséges eszközöket, az akadályparkot, ahol a versenyzői bázis ezt indokolttá teszi. A későbbiekben persze jó lenne bővíteni kört, vizsgáljuk ennek a lehetőségét. A szakállamtitkárság felé sürgősen, már az olimpia előtt prezentálnunk kell ezeket a terveinket, hiszen ezekhez plusz anyagi források bevonására lesz szükségünk. Párizs után már a megállapodást is meg kell kötni annak érdekében, hogy a jövő évi és azt követő költségvetésekben ez a tétel látható helyen szerepeljen, azzal tervezni tudjunk. És elnökként van még egy plusztervem a népszerűsítésre, a folyamatok felgyorsítására: célul tűztem ki, hogy megpályázzuk a Los Angeles-i olimpia kvalifikációja szempontjából kiemelten fontos 2027-es világbajnokság megrendezését. Az imázst és a sportágfejlesztést tekintve is kiemelt jelentőséggel bír egy hazai vb-rendezés.
A várost illetően van konkrét elképzelése?
Budapest adná magát, nagyon erős és a legvalószínűbb lehetőség, de azért nem zárnék ki eleve más városokat sem. Szerintem Miskolc vagy Székesfehérvár ugyancsak kiváló házigazda lehetne.
Hány aktív versenyzővel számol ma a magyar öttusa?
Körülbelül húszan vannak, akik erre fókuszálnak, napi szinten edzenek, a válogatottkeretekhez tartoznak. Rajtuk kívül négyszáz-ötszáz az utánpótlás létszáma.
Lehet ilyen létszámok mellett világszintű teljesítményt és eredményt elvárni?
Nem baj, ha ennyi van, nekünk inkább a tehetséggondozásra kell koncentrálnunk, valamint arra, hogy megfelelő életpályamodellt tudjunk biztosítani annak a fiatalnak, aki az öttusát választja. És persze a szülőknek is, mert amelyikük azt látja, hogy a sport mellett a tanulás is kiemelt szerephez jut nálunk, az iskolai évek után pedig van lehetőség megmaradni ezen az úton, akár élsportolóként, akár hobbisportolóként, akkor az egy biztonságérzetet ad a családoknak. Nem csak magyar sajátosság, mert külföldön is megannyi példát találni arra vonatkozóan, hogy rendvédelmi, határvédelmi, egyéb katonai szervekkel szoros kapcsolatot ápol az öttusa. Nem véletlen, hiszen eleve egy direkt katonai sportágról beszélünk. Hadászati szempontból ugyan a ló már régen jelentőségét veszítette, ami viszont a mai napig alapvető követelmény, az a kiváló fizikai állapot. Márpedig az öttusa nagyon komplex sportág, kell hozzá erőnlét, gyorsaság, állóképesség, minden, amire ezeken a helyeken és foglalkozásokban kiemelt szükség van. Sportágunk megadja ezeket az alapokat, amelyeket aztán felsőfokú tanulmányokkal célirányosan meg lehet támogatni. Perspektíva és talentum kérdése, hogy 22-23 éves korától melyikre helyezi a fókuszt, és jó, hogy az élversenyzői karrier végén sem légüres térbe kerül a sportoló, ami mindannyiunk életében nagy kihívás, hanem megvan az út. Szerencse, hogy ezt nem most kell teljesen kitalálnunk, de a már meglévő egyetemi kapcsolatainkat bővíteni kell. Visszatérve a válogatott kerettagokra, természetesen őket is támogatjuk mindenben, illetve a mostani terveken felül a jövőben szeretnénk számukra anyagi segítséget is biztosítani a mindennapjaikhoz, amit a mi időnkben kalóriapénznek neveztek. Nem szerencsés helyzet ugyanis, ha a szülők több tízezer forintos támogatására van szüksége egy felnőttkorba lépő válogatott versenyzőnek.
A klubok működésére elég forrás áll a rendelkezésre?
A szövetségtől 300 millió forintot kaptak a klubok működési támogatásra, amit a jövőben talán lehetne bővíteni még, de ehhez minőségalapú követelményrendszert vezetnénk be. Az eredményeken túl megnéznénk, hogy az edzők képzéséből, kineveléséből hogyan veszik ki a részüket, a helyi adottságaik ismeretében a toborzásra, a népszerűsítésre, versenyrendezésekre, illetve sportspecifikus eseményeken, fesztiválokon való megjelenésre mennyi időt és energiát fordítanak. Szerződésben foglaltak alapján a szövetség biztosítana „pénzt, paripát, fegyvert” – jó, paripát már nem szükséges –, cserébe viszont bárki számára elérhető, egyértelmű működést és tiszta viszonyokat szeretnék. Ettől a rendszertől minőségi, mennyiségi és eredményességi javulást várok. Elengedhetetlen továbbá munkaszervezetünk megerősítése, emellett pedig az informatikai rendszerünk fejlesztése, modernizálása. Ebben viszont mi számítunk kormányzati segítségre, mert a mostani támogatásunkat kizárólag szakmai céljaink megvalósítására fordíthatjuk.
(Borítókép: Balogh Gábor. Fotó: Németh Kata / Index)