Visszatért a háromszoros olimpiai bajnok tornász
A 28 éves sportoló már 2022-ben elkezdte az edzéseket és megcélozta a párizsi játékokat, de a riói olimpia óta a február 24-én sorra kerülő Winter Cup lesz az első versenye.
Soha nem jelentettem be a visszavonulásomat
– mondta a kétszeres világbajnok tornász, majd hozzátette, hogy nem akarta befejezni pályafutását, csak hosszabb pihenőre volt szüksége.
Douglas volt az első afroamerikai, aki megnyerte a női egyéni összetett versenyszámot olimpián, 2012-ben, Londonban, ahol a csapattal is győzött, akárcsak négy évvel később, Rióban. A hosszú idő után visszatérő tornász abban reménykedik, hogy bekerülhet az ötfős amerikai csapatba, amelyben a legendás, négyszeres olimpiai és 23-szoros világbajnok Simone Biles is ott lesz, aki tavaly két év szünetet követően hatodik vb-címét nyerte egyéni összetettben – tette hozzá az MTI.