Gera Zoltán a Vasas új vezetőedzője
A holnapi naptól Gera Zoltán látja el a vezetőedzői feladatokat – közölte hétfőn este a Vasas FC közösségi oldalán. Klubunk a mai napon szerződést bontott csapatunk vezetőedzőjével, Desits Szilárddal. A szakmai munka irányítását Gera Zoltán veszi át, stábjához pedig Csizmadia Csaba is csatlakozik – közölték.
Közleményükben kiemelik, Desits Szilárd 2023. április 6-án váltotta Kondás Elemért a kispadon, az NB I-ben nyolc mérkőzésen irányította a Vasas csapatát, ezeken egy győzelem, négy döntetlen és három vereség volt a mérleg, míg az NB II-ben 22 találkozón 11–8–3 volt a statisztikája. Desits Szilárdnak ezúton is köszönjük, amit a Vasasért tett, további edzői pályafutásához sok sikert kívánunk – írta a klub.
Gera Zoltán 2019. június 7-től az U21-es válogatott szövetségi edzője volt, amelyet 35 mérkőzésen irányított. Korábban a Ferencváros és az A-válogatott szakmai stábját erősítette, Marco Rossival és Szerhij Rebrovval is együtt dolgozott. Azt is bejelentették, hogy szintén az U21-es nemzeti együttestől érkezik segítőként a csapathoz Csizmadia Csaba, aki korábban Gyirmóton és Budafokon is volt vezetőedző, utóbbival 74 év után az első osztályba is feljutott.
97-szeres válogatott
Gera Zoltán hivatalos pályafutását még 1996-ban kezdte a harmadosztályú Harkány SE-ben, majd 1997-től három évig volt a Pécsi MFC NB I-es labdarúgója. Innen került át a zöld-fehérek közé 2000-ben. 2004 júniusában az angol West Bromwich Albion csapatába igazolt, ahol 2008 júniusáig játszott, majd a Fulhamnél folytatta, de 2011-ben visszatért a West Bromwich Albionhoz.
A jelenleg 44 éves futballistát háromszor választották az év labdarúgójának. Láthattuk – igaz, ritkán – csatárként is pályára lépni, de általában középpályás, irányító vagy jobb szélső poszton játszott. A 97-szeres válogatott több alkalommal is volt a magyar válogatott csapatkapitánya.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
13 perce
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
Hivatalos: a Red Bull japán pilótára cserélte le csalódást keltő versenyzőjét
A világsajtó már napok óta pedzegette a váltást.
50 perce
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
5 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
2 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
3 órája
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
6 órája
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Címlapon
Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót
A jelenleg tervezettnél jóval nagyobbal, ha közösen próbálnak fellépni ellene.
58 perce