Nagy bunyó várható, több ezren jelentkeztek a bokszversenyre

Roy Jones.png
2024.03.04. 10:12
Sokakat megmozgatott a súlycsoportonkénti 100 ezer dolláros fődíj, két hét alatt több ezren jelentkeztek a Hell Boxing Kings Nemzetközi bokszversenyére. Tíz országban adhatták be jelentkezésüket a résztvevők, akik között olimpiai és világbajnok induló is van.

Egymillió dolláros összdíjazású nemzetközi bokszversenyt hirdetett a Hell Energy, a mérkőzések a Hell Boxing Kings YouTube-csatornáján és közösségimédia-felületein lesznek követhetők. A cég közleménye szerint a versenysorozat elődöntőit, középdöntőit és döntőit élőben közvetítik, a nyertesek súlycsoportonként 100 ezer dollárt és profi szerződési lehetőséget kapnak majd.

A tíz részt vevő országban (Magyarország mellett Szlovákia, Csehország, Horvátország, Szerbia, Bosznia, Románia, Görögország, Bulgária és Azerbajdzsán) eddig már több ezren adták be a jelentkezésüket, köztük igazolt bokszolók, olimpiai és világbajnoki indulók is.

Más küzdősportból is rengetegen látnak lehetőséget a Hell Boxing Kingsben: ketrecharcosok, karatésok, K1-esek, thai boxosok is bőven akadnak a jelentkezők között, de a legpozitívabb számunkra, hogy nagyon sokan mindenféle sportolói előélet nélkül, pusztán az ökölvívás szeretete miatt indulnának el a versenyen

– mondta el Mádi Tamás, a Hell Energy Promotion Kft. ügyvezetője.

A verseny fővédnöke Roy Jones Jr., a kilencszeres világbajnok ökölvívó. A Hell közleménye szerint az amerikai bokszlegenda jelenléte nemcsak a verseny rangját emeli, hanem hitelesíti és inspirálja is a résztvevőket, hogy minden erejüket és tudásukat beleadva küzdjenek az elsőségért.

Az eseménysorozat különlegessége, hogy a versenyzők között nem lesz külön amatőr és profi kategória, mindenki egy szintről indul. Ami pedig a szabályokat illeti, a kezdeti fázisban még amatőr rendszer szerint megküzdő felek a verseny egy pontjától kezdve már a profiknak előírt szabályok szerint öklöznek majd.

A jelentkezési határidő március 15-ig tart, és 18 év felett bárki benevezhet a versenyre, aki megfelel a hellboxingkings.com oldalon szereplő feltételeknek.

Március végétől minden részt vevő országban elindulnak a válogatók, hogy megtalálják azokat a tehetségeket, akik méltók arra, hogy képviseljék az országukat a Hell Boxing Kings versenyén.

(Borítókép: Roy Jones Jr., a verseny fővédnöke. Fotó: Simon Marper/PA Images via Getty Images)