A nőknél magyar győzelem született az öttusázók idei első világkupaversenyén

2024.03.09. 15:40
Gulyás Michelle győzött szombaton az öttusázók idei első világkupaversenyén, Kairóban. Délután a férfiaknál a mezőny első felében végeztek a magyarok: Bőhm Csaba az ötödik, Szép Balázs a hetedik, Bereczki Richárd pedig a kilencedik lett.

A 83 fős mezőny keddi selejtezőjében három csoportban zajlottak a küzdelmek, a magyarok közül Gulyás és Guzi Blanka jutott a legjobb 36 versenyzőt felvonultató elődöntőbe, Simon Sarolta és Bauer Blanka viszont befejezte szereplését – kezdte összefoglalóját a Magyar Távirati Iroda.

A szerdai körvívásban Gulyás szerepelt a legjobban, 26 győzelmet aratott és csak kilenc ellenfelétől kapott ki, Guzi viszont a mezőny végére került 10/25-ös mutatójával. Így előbbi stabil kiindulási helyzetből harcolhatta ki csütörtökön a 18-as döntőbe jutást, amit gond nélkül meg is tett, míg utóbbinak ehhez nagyon nagy bravúrra lett volna szüksége, de csoportjában 14. lett, ezzel befejezte a versenyt.

A szombati finálét az olimpiai kvótás Gulyás – aki tavaly is a legjobbnak bizonyult az egyiptomi világkupán – remek szerdai körvívásának köszönhetően az élről kezdte meg.

A lovaspályán egy verőhibája volt, a bónuszvívásban megnyerte asszóját, majd a 200 méteres úszásban 2:17.44 perccel a negyedik időt érte el. Végig az élen állt, és a kombinált számot is elsőként kezdhette meg.

A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásban senki nem veszélyeztette győzelmét, pontosan célzott és jól futott, így nem is kellett hajráznia, nyolc másodperc előnnyel ért célba a dél-koreai Kim Szunvu előtt. A magyar öttusázónak az összetett számban elég volt a 11:45.90 perces 11. legjobb eredmény is ahhoz, hogy különösebb nehézség nélkül megőrizze pozícióját. A harmadik helyen a brit Kerenza Bryson végzett.

Gulyás Michelle a verseny után a nemzetközi szövetségnek úgy nyilatkozott, hogy mivel Kairóban jóval melegebb van, mint Magyarországon, nehéz volt jól futni, emiatt próbált a lövészetére koncentrálni, hogy megőrizze az előnyét és ne kelljen annyira a futásra figyelnie. Megjegyezte: kívülről könnyű versenynek tűnhetett, de valójában nagyon nehéz volt.

A lovaglással elégedett voltam, mert nehéz lovat kaptam, amelyik az egyik szemére nem lát, emiatt egy kicsit mindig balra húzott. Nagyon oda kellett figyelnem a technikára, hogy jó ritmusban vegyük az akadályokat. A téli, kenyai edzőtáborban sokat fejlődött a futásom, tavaly eléggé gyenge voltam a fizikai számokban, örülök, hogy javultam – mondta.

Az összegzését azzal zárta, hogy még nem a mostani az élete formája, de a legfontosabb versenyek később következnek, és úgy érzi, jó úton jár.

A 90 indulót a szerdai selejtezőben három csoportba sorolták be, a magyarok közül Szép, Bereczki és Bőhm végzett a mezőnyében az első 12 között, azaz jutott a 36 fős elődöntőbe, Koleszár Mihály viszont kiesett. Ezt követte csütörtökön a körvívás, melyben Bőhm 18 győzelmet aratott és 17 ellenfelétől kapott ki, míg Bereczki 17/18-cal, Szép pedig 16/19-cel zárt. Ezzel a mezőny közepén, második felében álltak, de így is magabiztosan kerültek pénteken az elődöntős csoportjukból a legjobb 18 közé.

A Gulyás Michelle győzelmével véget ért női verseny után következő szombat délutáni férfi döntő rajtjánál a csütörtöki vívóeredmények alapján az olimpiai kvótás Bőhm 9., Bereczki 12., Szép 15. volt. Utóbbi kettő hibátlanul lovagolt, Bőhm egy rontással ment végig a pályán, a bónuszvívásban pedig Szép remekelt, aki öt ellenfelét legyőzve plusz tíz pontot szerzett, míg Bőhm két pontot tett hozzá addigi teljesítményéhez, Bereczki viszont kikapott a pástra lépése alkalmával.

A 200 méteres úszásban a középmezőnyös helyezése alapján a háromból a középső futamban szerepelt a három magyar. Összességében Bőhm (2:04.12 perc) a második, Bereczki (2:06.44) az ötödik, Szép (2:11.42) a kilencedik időt érte el.

A kombinált szám előtt Bőhm a dobogótól nyolc ponttal elmaradva a hatodik volt, míg Bereczki a hetedik, Szép pedig a kilencedik helyről vágott neki a lövészetekkel megszakított 5x600 méteres futásnak. A második lövészet után Bőhmnek esélye volt dobogós pozícióba felzárkózni, stabilan haladt a negyedik helyen, de a harmadik és főleg a negyedik sorozata már nem alakult olyan jól, mint a korábbiak, így ötödikként futott a célba. Szép hamar felzárkózott az ötödik pozícióba, végül hetedik lett, és még Bereczki is befért a 18-as mezőny első felébe. A kombinált számban Szép (10:18.40 perc) a hatodik, Bőhm (10:19.90) a hetedik, Bereczki (10:35.70) pedig a 12. időt érte el.

A vk-sorozat áprilisban Ankarában folytatódik, majd még a jövő hónap végén Budapesten lesz verseny, aztán májusban Szófiában rendeznek egy fordulót, és abban a hónapban kerül sor a vk-döntőre is, ugyancsak Ankarában. A júniusi vb-t követően az olimpia előtt, de már a kvalifikációs időszak után, július második hetében Budapesten rendezik az Európa-bajnokságot.

Olimpiai kvótát idén a világbajnokságon lehet közvetlenül szerezni, végül a női és férfi mezőnyt a ranglistáról tölti majd fel a nemzetközi szövetség. Ebből a szempontból fontosak az értékes vk-helyezések.

Eredmények (a nemzetközi szövetség eredményközlője alapján):

női verseny:

  • 1. Gulyás Michelle 1423 pont
  • 2. Kim Szunvu (dél-koreai) 1415
  • 3. Kerenza Bryson (brit) 1409

férfiverseny:

  • 1. Ahmed Elgendi (egyiptomi) 1513 pont
  • 2. Mutaz Mohamed (egyiptomi) 15113. Kamil Kasperczak (lengyel) 1503
  • ...5. Bőhm Csaba 1493
  • ...7. Szép Balázs 1485
  • ...9. Bereczki Richárd 1473

( Borítókép: Gulyás Michelle a Európa Játékokon a krakkói AWF Sport Centrumban 2023. június 27-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)