Meghalt az első ember az idei szezonban a Mount Everesten
A 31, illetve 53 éves férfiak a múlt hét végén indultak el a 8849 méteres csúcs meghódításra 8000 méteren fekvő utolsó táborukból, és utoljára vasárnap este volt velük kapcsolat, kedden eltűntnek nyilvánították őket. Keresésüket hátráltatta a rossz idő és az erős szél.
Egyikük holttestét végül 8000 méteres magasságban találták meg
– közölték pénteken a helyi hatóságok. A megtalált alpinista halálának körülményeit még vizsgálják. A másik eltűnt hegymászó keresését ugyanebben a körzetben folytatják.
A jelenlegi – tavaszi – szezonban Kenton Cool brit hegymászó 18., Kami Rita nepáli serpa (hegyi vezető) pedig 29. alkalommal mászta meg az Everestet. Ezzel megdöntve saját korábbi rekordjukat, egyben a külföldiek és a nepáliak rekordját is. Ebben a szezonban – május 12-én – jutott fel oxigénpalack segítségével a Föld legmagasabb pontjára az első szlovák nő, Lucia Janicova.
Érdekesség, hogy az áprilistól júniusig tartó főszezonra 414 mászóengedélyt adtak ki a nepáli hatóságok, fejenként 11 ezer dollárért. Egy expedíció az egyéb költségekkel együtt legkevesebb 40 ezer dollárba kerül, de akár a duplája is lehet – írta az MTI.