2024. június 18. 18:00
Törökország
Georgia
BVB Stadion Dortmund I. forduló
2024. június 18. 21:00
Portugália
Csehország

Senki nem ússza meg szárazon: mindenki nyomkövetőt kap, aki a Balatonra merészkedik

SZS-14 másolat
2024.06.13. 16:53
Várhatóan több mint félezer hajó indul az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon, amelyen ezúttal a verseny történetében először minden egységet nyomkövetővel látnak el, így fokozva az izgalmakat.

A július 18-án rajtoló Balaton-kerülő verseny csütörtöki sajtótájékoztatóján Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás-szövetség (MVSZ) elnöke emlékeztetett, kilencven éve rendezik meg a Kékszalagot, amely idén az MVSZ második legfontosabb eseménye a párizsi olimpia után. Balatonfüredre több mint 500 hajót várnak, ami 2800-3000 résztvevőt jelent.

Az impozáns helyen, az Operaházzal szemben lévő W Budapest Hotelben – az egykori MÁV Nyugdíjintézetben, majd Balettintézetben – rendezett sajtóeseményen Haranghy Csaba kiemelte: a legjobbak mellett a mezőny nagyobb része általában másfél nap alatt teljesíti a légvonalban mintegy 150 kilométeres, Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távot, ezalatt pedig a legváltozatosabb időjárási körülményekkel találkoznak, ettől is szép és izgalmas a verseny.

„Az 550 körül várható hajólétszám 2800-3000 versenyzőt jelent, az indulók tényleges létszámát nagyban befolyásolja az időjárás, de a meteorológiai előrejelzések két héttel a rajt előtt válnak igazán érdekessé. Esős, szeles idő esetén azért figyelembe kell venni, hogy a hajók mennyire masszívak, illetve a legénység mennyire gyakorlott.”

Haranghy Csaba hozzátette: a szövetség húsz évvel ezelőtt váltott stratégiát, és a pályaversenyzők után nyitott a túraversenyzők felé. Ő maga is előbbiként kezdte, és csak sokéves tapasztalattal a háta mögött, már huszonévesként találkozott először utóbbival, majd vonta be parti rendezvényekkel a kísérőket, érdeklődőket. Így mostanra a helyszínen is tízezres nagyságrendben fordulnak meg Balatonfüreden a verseny alatt.

Zolnai György, a névadó Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, az ország egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező sporteseményét támogatják, amely megmozgatja az egész vitorlás közösséget. Hozzátette, rengeteg hasonlóság a verseny és a bank között, „nincs hátszelünk, van amikor kreuzolunk és rengeteget innoválunk”. Hozzátette: értékeikkel „rezonál” az is, hogy a vízi járműveket a szél ereje viszi előre, és azok így nem „berregnek”.

Józsa Márton, a tavaly 5 óra 3 perc és 56 másodperces csúccsal győztes, magyar fejlesztésű MLS Raiffeisen Fifty-Fifty tulajdonosa és kormányosa közölte, gyenge szélben szoros versenyre számít. Úgy vélte, kicsi az esély az újabb rekordra, mert tavaly minden összejött, amikor a kétárbócos katamarán – amely idén ötödik győzelmére készül – több mint két órát javított saját csúcsán.

„Az elmúlt két-három évben folyamatosan fejlesztettünk annak érdekében, hogy hajónk olyankor is versenyképes maradjon, amikor elsősorban nem számunkra ideálisak a szélviszonyok. Az elmúlt két évben 8-15 csomós középszeles idő volt, aminek köszönhetően magabiztosan nyertünk, de a nagy számok törvénye alapján most már tényleg olyannak kell jönnie, ahol nem ilyen erős lesz majd a szél. Sikerült összeraknunk az univerzális hajót, amely a legszélesebb spektrumban esélyes a győzelemre, de az idei két versenyen, amelyen részt vettünk, az egyiknél nagyon szoros csatában szorongatott meg minket az egyik rivális, a másodikon pedig egy másik pedig meg is vert minket.”

Fegyver Csaba, a Magyar Telekom szenior telekommunikációs szakértője elmondta: tavaly elmondtak egy merészet, és streamen élőben közvetítették az eseményt, amit aztán idén még merészebb álom követett részükről.

„A győri Széchenyi István Egyetem közreműködésével idén debütált a nyomkövetős rendszerünk, amely minden induló hajón ott lesz majd a Kékszalagon. A tesztek biztatóan alakultak, a Fehérszalagon még nagyobb részvételi létszám mellett teszteljük tovább, és ezzel egy régóta tervezett elképzelést tudunk megvalósítani a gyakorlatban.”

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára és a szervezőbizottság elnöke jelezte, az egyhetes Kékszalag fesztivál keretében számos kiegészítő program várja az érdeklődőket. Ilyen lesz július 13-án a Fehérszalag verseny, majd másnap a sportágban nemzetközi szinten is egyedülálló, a fiatalok részére kiírt Kékpántlika, majd a július 19-én sorra kerülő Audi Speed Challenge, amelyen a leggyorsabb vitorlások mérhetik össze sebességüket a balatonfüredi mólónál, ahol aznap találkozhatnak és útjára bocsáthatják a sportág párizsi olimpián induló magyar résztvevőit: Érdi Máriát és Vadnai Jonathánt.

(Index/MTI)

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)