Párizs polgármestere: Ba...k meg a reakciósok, ba...k meg ezt a szélsőjobboldalt
További Sport cikkek
-
Rögtön történelmet írt golftehetségünk, aki profiként először versenyzett hazai pályán
- Hívta az óceán szava: a világ egyik leghírhedtebb országában kötött ki a magyar oktató
- New York korábbi kormányzója Puskás-mezben szurkolt a válogatottnak, várja a következő legendát
- Azokért futnak, akik nem futhatnak
- Nagy Péter feltámasztaná a tetszhalott magyar súlyemelést, de a múlt erői ellenállnak
Nagy visszhangot váltott ki a „szabadosra”, elfogadóra vett párizsi olimpiai megnyitó. A 2024-es párizsi megnyitóünnepség hivatalos videóját pedig törölték az olimpia fiókjából, mivel a nézők reakciói egyre durvábbak lettek.
Sokan azzal vádolták a szervezőket, hogy az utolsó vacsora – Leonardo da Vinci festménye, amely Jézus utolsó vacsoráját ábrázolja a tanítványaival – „woke” paródiáját alkották meg. Ráadásul a megnyitót több baklövés is tarkította, többek között az országnevekkel kapcsolatos problémák és a véletlenül fejjel lefelé felhúzott olimpiai zászló.
Most a témával kapcsolatban megszólalt Párizs polgármestere, Anne Hidalgo, akit érdemes szó szerint idézni:
Ba...k meg a reakciósok, ba...k meg ezt a szélsőjobboldalt, ba...k meg mindazok, akik be akarnak zárni minket egy mindenki mindenki elleni háborúba.
Ezt a Le Monde-nak adott, kedden megjelent interjújában sikerült megfogalmaznia, az eredeti angol nyelvű káromkodást használva.
A megnyitóval kapcsolatban keresztény csoportok és konzervatív vezetők világszerte – itt a Politico név szerint megemlíti Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és Donald Trump volt amerikai elnök is, mint akik – ízléstelennek és istenkáromlónak minősítették a megnyitó ünnepséget.
Azonban most Párizs polgármestere elmondta, büszke arra, ahogyan a megnyitóünnepség bemutatta a franci fővárost a világnak.
„Párizs minden szabadság városa, az LMBTQI+-emberek menedékvárosa, a város, ahol az emberek együtt élnek.” Hidalgo egyébként a megnyitóünnepséget és a játékokat egyaránt hihetetlenül sikeresnek nevezte, és szerinte reményt keltett a Franciaországban és Európában tapasztalható szélsőjobboldali térnyerés fényében.
„A szélsőjobboldal üzeneteit összezúzták a játékok és a megnyitóünnepség” – majd úgy folytatta a szocialista vezető, aki 2014 óta vezeti a francia fővárost, hogy „valami hihetetlenül pozitív dolog történik”. Szerinte örömteli hangulat terjedt el a városban.
„Egyszerre van csodálat e hihetetlen város iránt, amit nem sokan értenek meg, és Párizs elleni gyűlölet-hangszerelés” – mondta Anne Hidalgo Párizs polgármestere, aki a Politico beszámolója szerint egy árva szót sem szólt a Szajna állapotáról.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Sport
Rögtön történelmet írt golftehetségünk, aki profiként először versenyzett hazai pályán
Remek teljesítményével jelentőset javít világranglista-helyezésén.
46 perce
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
49 perce
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
3 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
20 perce
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
4 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
5 órája
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát
A brazil kapus inkább visszatért klubcsapatához.
március 22., 12:36
- Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban
Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.
március 22., 09:46
- Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város
Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.
március 22., 14:17
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
3 órája
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
8 órája
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
9 órája
- Címlapon
Még sosem éltek át ehhez hasonlót Mianmarban, pánikról és hatalmas ijedtségről számoltak be az érintettek
Voltak, akiknek a 28. emeletről kellett lemenekülni, miközben rengett a föld.
41 perce
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
9 órája
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
11 órája
- Sport
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Sport
Hiába a Barcelona magyar kapusának bravúrjai, nem sikerült megtréfálni a favoritot
A mieink már biztosan nem juthatnak ki a romániai Európa-bajnokságra.
március 22., 21:49
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
7 órája
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
Nem felelt meg az előírásoknak, kizárták a nyolcszoros bajnokot a nyári klubvilágbajnokságról
Egy másik klub is érintett az ügyben, de az megúszta büntetés nélkül.
március 21., 20:51
- Sport
Napi 15 óra evezés, éber álom és hallucinációk – Rakonczay Gábor pokoljárása az óceánon
A világrekorder szeretne szépen megöregedni.
március 21., 19:48
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
12 órája
- Sport
Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt
Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.
március 21., 14:39
- Címlapon
A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés
Több régióban is rendkívüli állapotot hirdettek.
43 perce
- Sport
Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott
A mérkőzés első gólját Myles Lewis-Skelly, a 18 éves debütáns szerezte meg.
március 21., 22:58
- Sport
Az angol válogatott továbbra sem tett le a Liverpool magyar tehetségéről
Hétfő este a Wembley-ben kaphat szerepet a fiatal labdarúgó.
március 21., 17:45