Tökéletes nyitás a magyaroktól a budapesti sakkolimpián

2024.09.12. 08:06 Módosítva: 2024.09.12. 09:23
A férfiaknál és a nőknél is a várakozásoknak megfelelő könnyű győzelemmel kezdett a legjobb magyar csapat a budapesti sakkolimpián. A házigazdák örömét növeli, hogy további négy csapatuk is sikerrel indított.

A nyitólépést Arkagyij Dvorkovics, a nemzetközi szövetség elnöke és Polyánszky Zoltán, a magyar szövetség elnöke tette meg az első táblánál a BOK-csarnokban zajló eseményen – számolt be tudósításában a Magyar Távirati Iroda.

A férfiaknál a nyitókörben, ahogy a legtöbb kiemelkedő csapatban, úgy

a magyaroknál sem mutatkozott be a legjobb játékos, azaz Rapport Richárd, aki a világbajnok kínai Ting Li-zsenhez, a világbajnokjelölt indiai Domárádzsu Gukéshez és a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsenhez hasonlóan nem ült asztalhoz.

A magyar csapatnak azonban nélküle sem okozott gondot Salvador felülmúlása, ugyanis az egész torna egyik első sikerét Szanan Szjugirov aratta a második táblán, miután ellenfele a 17. lépésben nagyot hibázott, az orosz születésű nagymester pedig a világos bábukat vezetve minőségelőnyét – huszár helyett bástyát nyert – a 25. lépésre győzelemig fokozta. A hazai együttes másik három tagja ennél jóval tovább ült az asztalnál, de végül mindannyian begyűjtötték a teljes pontot a közép-amerikai riválisukkal szemben. Az éltáblán a nagy visszatérő Lékó Péter, míg a harmadikon Berkes Ferenc sötéttel fokozatosan növelte fölényét egészen a rivális feladásáig, Gledura Benjaminnak viszont – az elemzőprogramok szerint – világossal kevésbé sikerült jól a megnyitása, a középjátékban ugyanakkor átvette az irányítást és százszázalékossá tette a magyar diadalt.

Az esélyes csapatok közül India 4–0-ra verte Marokkót, az Egyesült Államok 3,5–0,5-re múlta felül Panamát, Kína 4–0-ra nyert a Dominikai Köztársaság ellen, míg a címvédő Üzbegisztán 3,5–0,5-re győzte le Trinidad és Tobagót.

A nőknél hasonló forgatókönyv szerint született 4–0-s magyar siker Puerto Rico ellen. A harmadik táblán ellenfele korai hibáját kihasználva Papp Petra világossal hamar feladásra késztette riválisát, míg a 17 évesen már éltáblás Gaál Zsóka világossal és a második táblán játszó Terbe Julianna sötéttel a gyalogelőnyét váltotta győzelemre fölényét fokozatosan növelve. A negyedik táblán a rutinos Lázárné Vajda Szidónia szorosabb végjátékban, 74 lépés után kerekedett a közép-amerikai játékos fölé.

A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul
A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul
Fotó: Dr.ML/FIDE

A nőknél a két nagy favorit közül Georgia szintén 4–0-s diadallal kezdett az Egyesült Arab Emírségek ellen, India pedig egy táblán remizve 3,5 pontot gyűjtött Jamaicával szemben, akárcsak Kirgizisztán ellen a címvédő Ukrajna.

A férfiaknál a B és az U25-ös csapat ugyancsak mind a négy partiját megnyerve diadalmaskodott Hongkong, illetve Guyana felett. A nőknél a második számú négyes szintén százszázalékosan verte Mozambikot, a 25 éven aluli kvartett pedig 3–1-re Kuvaitot.

A 45. sakkolimpia csütörtökön 15 órától a második fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap jövő kedden lesz. A nyílt szekcióban végül 178, a nőknél pedig 162 csapat versenyez egymással.

Sakkolimpia, 2024, Budapest, 1. forduló:

férfiak:

Salvador–Magyarország 0–4

  • Giron Jorge Ernesto (2276 Élő-pont)–Lékó Péter (2666) 0–1
  • Szanan Szjugirov (2644)–Chavez Ricardo Ernesto (2185) 1–0
  • Arias Daniel (2213)–Berkes Ferenc (2605) 0–1
  • Gledura Benjamin (2628)–Morales Carlos (2131) 1–0

Hongkong–Magyarország B 0–4 (a magyar csapat: Kozák Ádám, Prohászka Péter, Antal Gergely, Papp Gábor)

Guyana–Magyarország U25  0–4  (a magyar csapat: Krstulovic Alex, Juhász Ágoston, Karácsonyi Gellért, Vanczák Tamás) 

A 2. forduló párosítása:

  • Magyarország–Peru
  • Magyarország B–Skócia
  • Lengyelország–Magyarország U25

nők:

Magyarország–Puerto Rico 4–0

  • Gaál Zsóka (2385)–Morales Santos Natasha (1972) 1–0
  • Rivera Negron Yanira (1805)–Terbe Julianna (2245) 0–1
  • Papp Petra (2259)–Vega Jimenez Keyshla (1769) 1–0
  • Alvarado Perez Coralys (1694)–Lázárné Vajda Szidónia (2283) 0–1

Mozambik–Magyarország B  0–4  (a magyar csapat: Mihók-Juhász Barbara, Karácsonyi Kata, Demeter Dorina, Terbe Zsuzsanna) 

Kuvait–Magyarország U25 1–3  (a magyar csapat: Sulyok Eszter, Tóth Lili, Nandin-Erdene Davaademberel, Sipos Stefánia)

A 2. forduló párosítása:

  • Ecuador–Magyarország
  • Magyarország B–Izland
  • Spanyolország–Magyarország U25