A NOB alelnöke az Indexnek: Budapesten minden adott ahhoz, hogy olimpiát rendezzen

A NOB jelenlegi alelnöke az Európai Unió Tanácsa soros magyar elnöksége alkalmából rendezett sportvezetők nemzetközi konferenciáján adott elő, majd szakított negyedórát az Indexre a Várkertbazárban. A beszélgetés alatt szót ejtett még arról is, hogy

• miért pályázik a NOB-elnöki pozícióra;
• milyen szerepet játszik ebben édesapja, aki a szervezet egyik legkarizmatikusabb vezetője volt;
• melyek programjának legfőbb pontjai;
• a nagy érdeklődésre való tekintettel – úgy a jelentkező városokat, mint a szponzorokat és a nézőket tekintve –elképzelhető-e, hogy a jövőben változik a mostani rendszer, és „több” olimpiát kapunk;
• reális cél Budapest számára a 2036-os jelentkezés;
• működőképes az Agenda 2020 program;
• mit gondol az új öttusáról, van-e visszaút a lovastusának?

Múlt héten jelentette be, hogy Thomas Bach lehetséges utódjaként elindul a NOB elnöki székéért. Mi a legfőbb motivációja és miért pont most döntött úgy, hogy ringbe száll?

Mert rengeteg még a tennivalónk az olimpiai mozgalomért, azzal együtt is, hogy Bach briliáns tizenkét éves ciklus után köszön majd le – kezdte Juan Antonio Samaranch a beszélgetést. – A világ felgyorsult körülöttünk, így a NOB-nak is folyamatosan alkalmazkodnia kell, rengeteg az új technológia. Éppen csak megküzdöttünk a digitalizáció jelentette kihívásokkal, a streaming jelentette lehetőségekkel szinte még csak ismerkedünk, máris itt a mesterséges intelligencia kérdése, amit ugyancsak tudnunk kell hasznosítani és a sport szolgálatába állítani. Sok-sok évet dolgoztam az olimpiai mozgalomban önkéntesként, úgy érzem, eljött a pillanat, amikor megvan a kellő tapasztalatom, hozzáértésem, és még megvan a kellő erőm is ahhoz, hogy elnökként segítsem az újabb reformokat, amelyekre szükségünk van a változó világban. Hiszem, hogy rengeteg fontos értékünk van a NOB-on belül, és késznek érzem magam arra, hogy ezeket megpróbáljam elmagyarázni és átadni a partnereinknek.

Az édesapját a NOB egyik, ha nem a legkarizmatikusabb elnökeként tartják számon. Az ő múltja és személye ugyancsak motivációt jelent, vagy inkább teher?

Sem ez, sem az. Büszke vagyok az örökségemre, de ez az örökség sosem játszott szerepet a pályafutásomban. Természetesen mindenki tudta, hogy ki volt az apám, de nem hiszem, hogy bármikor jelentős előnyöm vagy hátrányom származott volna ebből. Csak egy példa, a 2007-es guatemalai közgyűlésen indultam a NOB végrehajtó bizottsági posztjáért, ő ekkor még a bizottság tiszteletbeli elnöke volt, én pedig kifejezetten nagy különbséggel kikaptam. Ellenben öt évvel később, Londonban ismét megmérettem magam, édesapám akkor már két éve elhunyt, és mégis egy nagyon versenyképes, a 2007-esnél is erősebb mezőnyben én kaptam a legtöbb szavazatot. Azt gondolom, a múlt egy dolog, érdemes tisztában lenni vele, ismerni és tisztelni, de mindenkinek megvan a családja múltjától független saját útja. Nem azért gondolom magam ideális jelöltnek, mert édesapám is az volt valamikor.

Melyek a programja főbb sarokpontjai? Mit gondol, mi az, ami mindenképpen változtatásra szorul az olimpiai mozgalom körül?

A legfontosabb, hogy egyetemesek maradjunk, anélkül, hogy közben elkezdenénk átlagossá válni. Ha bármelyik konfliktusban, bármilyen életforma, politikai rendszer, vallás esetén az egyik oldalra állunk, és azt gondoljuk, valami jobb, mint a másik, azzal apránként, de biztosan tönkretesszük az olimpiai csapatot. Másodszor, fontos, hogy megőrizzük az üzleti sikert. Nem azért, mert a profit fontos, hanem azért, mert mindenért fizetni kell. Mindezekért az értékekért, az olimpiai értékek terjesztéséért fizetni kell. És ez a bevétel az olimpiai játékoktól származik. Jobb, célzottabb és az új technológiákhoz és az új időkhöz igazított szponzori rendszereket kell kialakítanunk. Meg kell értenünk és teljes mértékben ki kell használnunk a digitalizációban és a streamingben járó lehetőségeket. Ez pedig rengeteg munkával fog járni már csak ezen az egy területen is.

Az elmúlt években sokszor felröppent a pletyka, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség mérlegeli, hogy a legnagyobb figyelmet és így alighanem a legnagyobb bevételt is vonzó világbajnokságot négy helyett inkább kétévente lenne érdemes megrendezni. Hasonló gondolat elképzelhető valaha is az olimpia esetében?

Az olimpia nem pusztán annyiból áll, hogy viszonylag rövid időkereten belül, egy városban, egy bővebben értelmezett régióban minél több világbajnokságot és nagy versenyt rendezzünk meg párhuzamosan. Kell hogy legyen az olimpiának egy, a puszta eseményeken átívelő nimbusza. Talán a legjobb szó az, hogy lelke kell legyen minden játéknak, ahogyan arra Párizs remek példát is hozott. Ez a szenvedély „sorozatgyártásban” aligha lenne meg. 

Vissza-visszatérő téma, hogy az új generációt, a „mai fiatalokat” nehezebb megszólítani a játékokkal. Ebből mit tapasztal? És ha valóban létezik ez a nehézség, van-e megoldási terve rá?

Először is nem érdemes panaszkodni, hogy ez a generáció mennyire más, mint a miénk. Nincs értelme azon sopánkodni, hogy nem sportolnak annyit, vagy mást tartanak értéknek, mint mi tartottunk az ő korukban. Ez így nem visz előre. Nem sportolnak? Hát oda kell vinni hozzájuk a sportot. Ki kell tárni a világukat. Például bejelentettük, hogy jövőre megrendezzük az első e-sport-olimpiánkat. Nem azért, mert a NOB-nak feltétlenül erre volt szüksége, hanem azért, mert azt látjuk, hogy van egy nagyon is széles réteg, amelynek a tagjai igénylik ezt. És hiszünk abban, hogy egy ilyen rendezvényen keresztül az értékeinket is be tudjuk majd mutatni nekik, ami az olimpia iránti lelkesedésüket is felkeltheti. Ha városonként csak egy-két, országonként néhány tucat gyereket rá tudunk venni arra, hogy ötvözzék az informatikai szenvedélyeiket a sporttal és a testneveléssel, már sikerrel jártunk. 

Mennyire ismeri Budapestet? Mit gondol, alkalmas lenne a fővárosunk egy olimpia megrendezésére?

Nagy örömmel jöttem önökhöz most is, igazán otthonos, jó érzés Budapesten járni. Valószínűleg Európa egyik legsportosabb fővárosa, ahol sok jó barátom van. Remek az időjárásuk, csodás a Duna-part, megtiszteltetés itt lenni, bármikor adódik is rá lehetőségem. Az elmúlt években a vizes világbajnokságoktól kezdve a tavalyi atlétikai világbajnokságig megannyi világszínvonalú eseménynek adtak otthont, kiváló szervezés mellett. Bizonyították, hogy rendelkezésükre áll a kellő szakértelem és elhivatottság. A szenvedélyük és a létesítményeik egyaránt csodára méltóak, az olimpiai tradíciójuk úgyszintén. Párizsban ismét bizonyították ezt – valószínűsítem, a világon az egyik legjobbak az egy lakosra jutó érmeik számában. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha Budapest és Magyarország neve rövidesen hivatalosan is szóba kerülne, mint lehetséges olimpiai helyszín. 

Támogatna is egy magyar jelentkezést?

Csak bátorítani tudom önöket, hogy tegyenek egy próbát. Biztos vagyok benne, hogy egy Magyarországról érkező olimpiai rendezésről szóló érdeklődést nagyon komolyan vennének a NOB-tagok, függetlenül a következő elnök személyétől.

Kívülről úgy látszik, ismét nő a verseny, egyre több lehetséges jelentkezőről hallani a Közel-Kelet országaitól kezdve Egyiptomon és Indián át, reális cél lehetne Budapest számára a következő nyitott dátum, azaz a 2036-os nyári olimpia? 

Figyeljen, lementünk a völgy aljára, és három olimpiai rendezésről is valós verseny nélkül kényszerültünk dönteni. Úgy gondolom, több szempontból sem a NOB-on múlt, hogy milyen világgazdasági környezetben kellett ezeket a döntéseket meghozni. Mostanra szerintem hátunk mögött hagytuk ezt a kényszerű ösvényt és ismét a csúcsokat ostromoljuk. Ami tény, egyre több országból halljuk, hogy érdeklődnének a rendezés felől, és jelen állás szerint úgy tűnik, 2036-ra bőven lesz a bizottság előtt alternatíva. Egyfelől a globális környezet is versenyképesebb, másfelől a NOB különböző szakbizottságai és elnöksége rengeteget dolgozott azért, hogy az olimpiarendezés kivitelezhetőbb és emberközelibb projektté váljon. Ha Budapest komolyan gondolja, hogy olimpiát rendezne, és ezt a lehető legközelebbi reális időpontban, azaz 2036-ban tenné, akkor komoly versenyre kell készülnie, de minden tapasztalatuk és adottságuk megvan ahhoz, hogy egy versenyképes, erős pályázatot állítsanak össze. 

Ez azt jelenti, hogy az Agenda 2020 program törekvései működőképesnek bizonyultak?

Párizsnál szerintem nem kell jobb példa erre. Ez volt az első olyan a játékok történetében, amelyet a tervezés első pillanatától kezdve az Agenda 2020 által megfogalmazott célok és irányelvek jegyében kezdtek kidolgozni, aztán hajtottak is végre. Ez a 19 nap, majd az olimpiát követő paralimpia sikere önmagáért beszél. 

A párizsi játékokat több ízben is dicsérte. Hogy látja, mi működött kiemelkedően jól, és mi az, ami lehetett volna jobb, amire érdemes lesz mondjuk a Los Angeles-i rendezőknek még jobban odafigyelni?

Mindig mindenen lehet fejleszteni, de Párizs remek mérce lesz a következő olimpiák számára. A létesítmények – legyen szó funkciójukban újraértelmezett történelmi helyszínekről, ideiglenesen kialakított központokról vagy a már eleve rendelkezésre álló stadionokról és csarnokokról – jelesre vizsgáztak. Az atléták is kitettek magukért, olyan teljesítményeket láttunk, mint soha, az atlétikai versenyek átlagszínvonala például egyenesen lenyűgözött. Azt gondolom, mind a pályán, mind azon kívül sikerült tökéletesen átadni azt a szenvedélyt, amivel a sportot szeretjük. A párizsi közönség, legyen szó helyiekről vagy a világ bármely pontjáról odaérkező drukkerekről, rendkívül értő közönségnek bizonyult. Párizs a történelmi helyszíneivel, a versenyek hangulatával rengeteget tett az olimpia körüli mítosz erősítéséért. Óriási köszönettel tartozunk mindenkinek, aki kivette a részét ebből a munkából. 

Ön a Nemzetközi Öttusa-szövetség első alelnöke is. Helyszíni tudósítóként az öttusaversenyeket kifejezetten élveztem: kompaktnak, elegánsnak és izgalmasnak tűnt a versailles-i kastély udvarában az olimpiai csata. A sportolók is szinte kivétel nélkül azt mondták, szép búcsú volt ez ettől a formátumtól, magától a lovaglástól. Mit gondol, látunk még valaha ilyen versenyt? Van visszaút ehhez az öttusához, vagy a lovaktól és a lovaglástól végleg elbúcsúzott a sportág Párizsban?

Biztos vagyok benne, hogy lesznek kisebb versenyek, ahol megtartják az eddigi formátumot, de az olimpiára a lovak semmiképpen sem jönnek már vissza. Egyszerűen nincs erre lehetőség. Megvitattuk sokszor a kérdést, és tudjuk, ha nem változtatunk, akkor az a sportág halálát jelentette volna. 

Miként látja az orosz sportolók jelenlegi helyzetét?

Minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy egyéni, semleges sportolóként indulhassanak Párizsban, feltéve, hogy nem voltak aktív résztvevői a háborús erőfeszítéseknek, sem a fegyveres erők tagjai. Még akkor is, ha az olimpiai bizottságuk nem tartotta magát az olimpiai chartához, azaz a NOB alapszabályához, és fel kellett függeszteni. Ismétlem, arról van szó, hogy az olimpiai mozgalom legfőbb célja az, hogy még a lehető legrosszabb konfliktusok idején is megpróbálja a föld összes országának fiataljait összehozni és az olimpiai faluban közösen jelképét állítsuk annak, hogy létezhet egy sokkal szebb, békésebb világ is. Bízom abban, hogy Los Angelesben a párizsinál is teljesebb lesz az olimpiai család. 

(Borítókép: Juan Antonio Samaranch 2024. szeptember 24-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)