Egyedi bankkártyát kapnak azok az olimpikonok, akik nyolc között végeztek

2024.09.30. 16:09
Az MBH Bank és a Visa különleges bankkártyát bocsát ki, amely az olimpikonok előtt tiszteleg. A magyar piacon először kerül forgalomba Visa Signature Metal prémiumbankkártya, amelyet kizárólag az olimpián legjobb nyolc helyezést elért sportolók számára tesz elérhetővé az MBH Bank. A kártya egyediségét növeli, hogy felkerül rá az olimpikon érem vagy eredményszerzésének dátuma és helyszíne, ezáltal is megemlékezve a nagyszerű sikerről.

Az MBH Bank a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos bankja és stratégiai partnere, ennek keretében az idei olimpia során is végig támogatta a Párizsban versenyző sportolókat, emlékeztetett a cég hétfői közleményében. A Visa, az olimpiai és paralimpiai játékok globális fizetéstechnológiai partnere, a 2000-ben alapított Team Visa programján keresztül az elmúlt negyed évszázadban közel 700 sportoló támogatója. Az olimpikonok teljesítménye előtt tisztelegve a két cég most közösen piacra bocsátotta a MOB Visa Signature Metal prémium bankkártyát, amelyet azok az olimpikonok kaphatnak meg, akik az idei párizsi olimpián, valamint az ötkarikás játékokon valaha a legjobb nyolc helyezett között végeztek.

„Az idei év, különösen pedig a nyári hónapok az olimpia szellemiségében teltek. Szerettük volna az idei és minden valaha volt olimpiai sportoló felé elismerésünket és támogatásunkat kifejezni, ezért minden korábbi és újdonsült bajnoknak, aki az első nyolc hely valamelyikén végzett, felajánljuk a dicsőséges olimpiai eredményt felelevenítő, prémium bankkártyánkat. Ezzel a kártyával nem csupán a pénzügyi világban szeretnénk támogatást nyújtani számukra, hanem egyfajta tisztelgésként is tekintünk rá a sportolóink teljesítménye előtt, akik példát mutatnak kitartásból, erőből és elhivatottságból” – mondta Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

„A Visa örömmel vesz részt ebben az egyedülálló kezdeményezésben, amely a magyar olimpikonokat ismeri el egy igazán személyes, a kiemelkedő olimpiai eredmény emlékét őrző tárggyal. Az egyedi Visa Signature Metal bankkártyákat Magyarországon először az MBH Bankkal bocsátjuk ki. A sportolók pedig azon túl, hogy biztonságosabban fizethetnek és számos Visa Prémium Programban szereplő szolgáltatást is igénybe vehetnek, teljesítményük elismerését mindennap maguknál hordhatják” – mondta Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője.

A MOB Visa Signature Metal bankkártya több szempontból is különleges, hiszen az MBH Bank és a Visa most először bocsátanak ki Signature bankkártyát Magyarországon, ami a Visa egyik legmagasabb kategóriájú kártyája. Továbbá, a most piacra bocsátott bankkártya hazánkban a Visa első fémből készült kártyája. A kártyát bármelyik magyar sportoló igényelheti, aki az idei vagy korábbi olimpián az első nyolc legjobb versenyző között végzett, igénylés esetén pedig a kártya egyediségét és különlegességét hangsúlyozva felkerül rá az olimpiai helyezett megmérettetésének dátuma és helyszíne, ezáltal is megemlékezve a győzelemről.

Hazánkban több mint 10 millió bankkártya van forgalomban, amelynek 5 százaléka prémium kategóriájú, ami azt jelenti, hogy a használója számos exkluzív szolgáltatást vehet igénybe.

A MOB Visa Signature Metal prémium bankkártya éves díja 0 forint, MBH Bank számla mellé igényelhető, és számos előnyös szolgáltatást kínál az olimpikonok számára. Például a Visa Concierge szolgáltatás révén a kártyatulajdonosok dedikált telefonszámon érhetik el azt a speciális ügyfélszolgálatot, amely számos, hétköznapokban megoldandó helyzetre megoldást kínál, legyen az egy születésnapi ünneplés megszervezése, mozijegy vásárlása, autókölcsönzés vagy házhoz szállítás.

A Visa Luxushotel Kollekciójának köszönhetően a világ legjobb szállodái által nyújtott prémium szolgáltatások kínálatából is válogathatnak az olimpiai sportolók. Az utazást a kártyával járó Visa Bidroom kedvezményes szállásközvetítő portál, a Reptéri Lounge exkluzív platinum reptéri várók, továbbá a járatok késése, zsúfoltsága vagy törlése esetén megoldást nyújtó Visa SmartDelay szolgáltatás teheti kellemesebbé, a prémium utasbiztosítás pedig biztonságosabbá. Emellett az MBH Bank elsőbbségi telefonos kiszolgálást is biztosít, amelyet a kártya birtokosai a hét minden napján, bármely órában elérhetnek az MBH Exkluzív telefonos ügyfélszolgálaton keresztül.

A MOB Visa Signature Metal kártya részletes leírása és a kapcsolódó szolgáltatások elérhetők a termékoldalon keresztül.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Meghalt a többszörös Grand Slam-bajnok legenda, az ausztrál tenisz nagy alakja

Meghalt a többszörös Grand Slam-bajnok legenda, az ausztrál tenisz nagy alakja

Egyesben és párosban is rengeteg győzelmet aratott.

42 perce

  • Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában

Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában

A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.

február 27., 22:31

  • Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.

február 28., 12:05

  • Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.

február 28., 09:51

  • Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros

Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros

A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.

február 28., 06:18

  • Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij

Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij

Nyolcvannyolc éves volt.

február 27., 21:08

  • Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.

február 28., 09:45

  • Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.

február 28., 10:15

  • Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.

február 28., 13:15

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

17 perce

  • Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.

február 28., 14:58

  • Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.

február 27., 07:21

  • Sport
Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében

Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében

A sportoló jogi képviselője szerint arcpirító döntés született.

február 27., 20:41

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

1 órája

  • Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.

4 órája

  • Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.

4 órája

  • Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.

2 órája

  • Sport
Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon

Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon

Dzsumanyijazova Polina meseszép ruhában futotta rövid programját a Főnix Arénában.

február 27., 20:07

  • Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen

71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen

A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.

február 27., 20:22

  • Sport
Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága.

február 28., 18:55

  • Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.

4 órája

  • Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.

február 27., 08:22

  • Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak

A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak

Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.

február 27., 09:31

  • Sport
Súlyos nemierőszak-botrányba keveredett egy magas rangú sportvezető

Súlyos nemierőszak-botrányba keveredett egy magas rangú sportvezető

Az angol labdarúgás legmagasabb szintjéig ér az ügy.

február 27., 18:01

  • Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.

február 27., 13:12

  • Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.

február 27., 10:53

  • Sport
Meghalt Lukács Lóránt

Meghalt Lukács Lóránt

A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.

február 27., 10:27

  • Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott

Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott

Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.

február 27., 16:47