Svéd sajtó: nemi erőszak miatt zajlik nyomozás Kylian Mbappé látogatásával összefüggésben

2024.10.15. 10:55
A svéd sajtóban jelent meg egy cikk arról, hogy az előző heti svédországi kiruccanása után nemi erőszak miatt indult nyomozás Kylian Mbappéval, a francia válogatott és a Real Madrid csatárával, illetve társaival szemben. Mbappé a közösségi médiában reagált az állításra.

Mint előzőleg írtuk, Kylian Mbappé már korábban is bekerült a hírekbe azzal, hogy korábbi sérülése miatt kihagyta a francia válogatott budapesti Nemzetek Ligája-meccsét. Az Aftonbladet nevű svéd újság exkluzív fotókat közölt arról, hogy a csatár a találkozóval egy időben Stockholmban múlatta az időt.

Most ugyanez a lap egy sokkal durvább állítást fogalmazott meg a francia sztárról. Azt írták ugyanis: 

A rendőrség nemi erőszak gyanújával nyomoz Mbappénak és társainak svédországi látogatásával összefüggésben. 

A nyomozást vezető ügyész az Aftonbladetnek azt mondta, hogy nem árulhat el többet az ügyről. Mint a lap emlékeztetett, Mbappé és kísérete csütörtök este a stockholmi Chez Jolie étteremben jártak, majd egy V nevű szórakozóhelyet látogattak meg a Stureplan téren. Másnap, pénteken elhagyták az országot. 

Az Aftonbladet forrásai a nyomozásról azt mondták, hogy a bűncselekményt csütörtökön követhették el Stockholm központjában. Mint a lap írta, hétfőn rendőrök és technikusok vizsgálódtak abban a stockholmi szállodában, ahol a sztár és kísérete megszállt a látogatás alatt (a lap fotót is közölt a szálloda előtt látható rendőrökről). 

A lap forrásai szerint a rendőrség még szombaton kapott panaszt a lehetséges bűncselekményről egy nőtől, aki orvosi segítséget kért a történtek miatt.

Az Aftonbladet ugyanakkor azt is hozzátette: egyelőre nem tudnak arról, hogy hivatalos gyanúsítás történt volna az ügyben, akár Mbappéval, akár valamelyik társával szemben. Mindemellett a svéd lap nemi erőszakról szóló cikke bejárta a nemzetközi sajtót hétfőn. 

Kylian Mbappé így reagált az ügyre

A sztár a közösségi médiában egy posztot osztott meg, linkelve az RMC Sport nevű lap közösségi médiás bejegyzését (ez utóbbi azóta elérhetetlenné vált). Kylian Mbappé azt írta: 

 FAKE NEWS!!!! 

Megjegyezte azt is, hogy szerinte „kezd kiszámíthatóvá válni” a dolog, miután egy nappal azelőtt jelent meg a nemi erőszak vádjáról szóló hír, hogy meghallgatnák őt egy bírósági ügyben.

Ez utóbbival kapcsolatban a goal.com azt írta: kedden lesz egy bírósági tárgyalás arról az 55 millió euróról (ez átszámítva több mint 20 milliárd forint), amellyel előző csapata, a Paris Saint-Germain állítólag még tartozik Mbappénak. 

Jogi intézkedésekkel válaszolnak 

Hétfő este Kylian Mbappé képviselői a francia AFP hírügynökségnek adott nyilatkozatukban szintén azt közölték, hogy az Aftonbladet információit „rágalmazó pletykának” tekintik, és hogy jogi intézkedéseket fognak tenni a cikk miatt.

Ezek az állítások teljesen hamisak és felelőtlenek, terjesztésük elfogadhatatlan

– áll az AFP-nek küldött közleményben.

A svéd rendőrség egyelőre nem kommentálta az ügyet. „Általában ha kaptunk egy panaszt, és úgy döntöttünk, hogy kihallgatásokat tartunk, és ezt nyilvánosságra hozzuk, akkor az ügyben érintettek olyan lépéseket tehetnek, amelyek késleltetik és megnehezítik a nyomozást” – mindössze ennyit mondott Carina Skagerlind rendőrségi szóvivő az AFP-nek.

Mindeközben egy, a Paris Saint-Germainhez csapatához „közel álló forrás azt mondta a hírügynökségnek: a klub „figyelmen kívül hagyja” Mbappe állítását, miszerint kapcsolat lehet a svédországi nyomozás, valamint a klubbal folytatott vitája között. 

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.