Gyulay Zsolt szerint százszor jobb olimpiát tudna rendezni Budapest, mint Párizs

2024.07.30. 19:27
Érdekes gondolatokat fogalmazott meg Gyulay Zsolt a Nemzeti Sportnak adott interjújában. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint százszor jobb olimpiát tudnánk rendezni, mint Párizs.

Gyulay Zsolt a párizsi magyar nagykövetségen nyilatkozott a sportlapnak, és több fontos témát is érintett. Az 1988-as szöuli ötkarikás játékokon olimpiai bajnok Gyulay elmondta, nagyon érdekes, amikor a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét mindig az aktuális olimpia éremszámáról ítélik meg, de ez nem magyarspecifikus, minden országban így van.

Természetesen mi is reménykedünk abban, hogy megfordul a szerencsénk, és azok a nüanszok, amelyek eddig a hátrányunkra voltak, megfordulnak, és érmekben is megjelennek. Bízom a vívócsapatversenyekben, ott nagyon erősek vagyunk, vannak jó sorsolásaink. Meg hát jönnek olyan sportágak, amelyekben lesz még esélyünk

– kezdte a MOB elnöke arra a kérdésre válaszolva, hogy mikor várhatjuk a többi magyar érmet a párizsi olimpián. Hiszen mint azt tudjuk, négy nap után egyedül a párbajtőrvívó Muhari Eszter szerzett bronzérmet a magyar küldöttségből. Gyulay Zsoltot megkérdezték, mit gondol a párizsi olimpia nagy port kavart megnyitóünnepségéről, illetve a játékok szervezéséről, annak körülményeiről.

Akivel beszéltem, akár francia sportolókkal, sportvezetőkkel, ők is azért – ha enyhén szeretném kifejezeni magam – meglepetéssel nézték a megnyitóünnepséget. De kérem azt, hogy a sportolókat, a sportágakat, a nemes versengést, a fair play szellemét nézzék, mert egyébként a versenyek fantasztikusak, a történelmi helyszínek, például a vívás a Grand Palais-ben, egészen elképesztő. A szervezés és az egész, ami mögötte van, kérem, ne bántsanak érte: százszor jobb olimpiát tudnánk csinálni. Szervezésben, transzportban, szállásban, megközelítésben és a helyszínekben is. Ebben teljesen magabiztos vagyok

– taglalta Gyulay Zsolt, aki hozzátette, hogy ennek ellenére Párizs az Párizs, és csodálatos dolog, hogy 100 év után visszatért az olimpia a francia fővárosba.

„Mindegy, milyen volt a kaja az olimpiai faluban, hogy kemény volt az ágy, vagy hogy rossz volt a megnyitóünnepség. Ha tehenek potyognak az égből, a feladatot akkor is teljesíteni kell, és csak a versenyszámra szabad koncentrálni” – zárta gondolatait a MOB elnöke.