Valter Attila váratlan pályamódosítása: üzletember lesz a hős bringás

DSC3423
2024.08.10. 20:16
Bensőséges ünnepséget és sajtóbeszélgetést rendeztek pénteken a Horvát utcai Grinta kávézó és kerékpárüzletben, ahol alkalmunk volt találkozni a magyar bringasport történetének legnagyobb sikereit arató két negyedik helyezett kiválósággal, Vas Kata Blankával és Valter Attilával. Nincs idő pihenőre: Blanka például hétfőtől már a nők Tour de France-án versenyez!

Hogy miért pont a Grintában rendezte a Magyar Kerékpáros Szövetség a pénteki találkozót a párizsi olimpia két magyar bringás hősével? Nos, Valter Attiláék kávézót nyitottak a kerékpáros közösség által már régóta jól ismert szaküzletben és szervizben, amely az olimpiai negyedik helyezett szándékai szerint a sportág amatőr és profi szerelmeseinek találkozóhelye lehet a jövőben.

A Visma–Lease a Bike istálló kerékpárosa az Index felvetésére elárulta, mit is jelent ez a szó, hogy „grinta”.

Jogos a kérdés, ezzel kellett volna kezdenem: ez egy olasz szó, ami határozottságot, küzdeni tudást, mindent elsöprő fanatizmust jelent, azt a tulajdonságot, amely nélkül elképzelhetetlen a győzelem

– mondta a 26 éves csömöri sportember, akit természetesen édesapja, Valter Tibor is elkísért a találkozóra.

No meg Schneller Domokos szövetségi elnök és Dér Zsolt szövetségi kapitány, akiknek az arcáról egy pillanatra sem tűnt el a mosoly a másfél óra alatt.

Az elnök expozéjában hangsúlyozta, hogy

a két negyedik hely megszerzése a legmerészebb álmaiban sem merült fel, egy tizedik hellyel előzetesen boldog lett volna.

Ezért is voltam annyira libabőrös most is, amikor levetítették ezt a párizsi sikereinket felidéző kisfilmet – mondta Schneller Domonkos. – Ez a világ egyik legkeményebb erőnléti-állóképességi sportága, hogyha fejben összeadjuk, hány kilométer is van Attila és Blanka lábában, akkor könnyen kijöhet, hogy már hússzor megkerülhették volna az Egyenlítőt.

Az elnök a jövő feladatai között a minél több kvóta megszerzését és a sportág további népszerűsítését említette, és arról is beszélt, nagyon szomorú, hogy miközben nálunk, Gyöngyösön működik a világ egyik legnagyobb kerékpár-összeszerelő gyára, a céget mégsem sikerült megnyerni szponzornak.

Dér Zsolt a helyzetfelismerés nagymestereinek nevezte a két negyedik helyezett kerékpárost, és nem felejtette el megemlíteni, hogy Blanka tizedik helye a hegyikerékpározásban, illetve Attila 22. helye az időfutamban ugyancsak dicséretes eredmény. 

Vas Blankának hiányzott a saját ágy

A pódiumbeszélgetést követően a párizsi olimpiai magyar szempontból bringás két hőse különinterjút is adott az Indexnek. 

Hosszú két hét volt, nagyon vártam már, hogy hazajöjjek, és a saját ágyamban aludjak, a hideg szobámban  kezdte mosolyogva Blanka. – A versenyeket nagyon élveztem, a montit is, hihetetlen, mennyi erőt kaptam itthonról, a szurkolóktól. Rengetegen voltak kint, és hatalmas volt a hangulat.

Megkérdeztük Vas Blankától, hogyha a jó tündér tálcán elérakna egy olimpiai negyedik helyet és egy Tour de France-negyedik helyet, vajon melyiket választaná a kettő közül? A fiatal sportoló a tokiói olimpián a hegyikerékpáros versenyszámban végzett negyedikként.

„Hogy melyiket? Leginkább egyiket sem, mert nem kell több negyedik hely  hangzott a határozott válasz. – De, ha már mindenképp választanom kellene, akkor az olimpiai negyediket mondanám, mert ha a saját csapatommal, az SD Worksszel versenyzek, és én vagyok a vezető, az első számú kiemelt ember, és negyedik leszek, akkor azzal nagyon nem leszek elégedett. Az olimpia viszont egynapos verseny, és így itt azért értékesebb a negyedik hely.

Némi meglepetésre azonban Vas Blanka nem ezt a negyedik helyet tartja pályafutása eddigi csúcsának.

Maga a versenyzés jó volt, de az eredmény nemNegyedik helyem már volt három éve az olimpián montiban. Egyébként a szívem csücske ma már az országúti, bár nem tagadom, hogy korábban a hegyikerékpár volt. Azzal kezdtem, de aztán elkerültem a holland SD Works csapatába, és náluk az országúti a lényeg.

Azt már a szövetségi kapitány is hangsúlyozta, hogy nem raktak semmiféle elvárást Vas Blanka vállára a szereplést illetően, és egyikük sem gondolt a negyedik hely elérésére. De vajon maga a versenyző mit várt magától?

„Azt, hogy jó versenyt menjek! Legyek elöl, és hozzam ki magamból a legjobbat, csináljak jó támadásokat. Mutassam meg, hogy igen, itt vagyok!

És mit érzett most, amikor a kivetítőn lejátszották azokat a pillanatokat, amikor az amerikai Kristen Faulkner faképnél hagyta őket három kilométerrel a cél előtt?

Hát, az igazat megvallva, még mindig elég dühös vagyok egy kicsit, hogy nem mentünk vele. A többiek sem, meg én sem. Ilyenkor magamat hibáztatom, nem a többieket, de egyáltalán nem az én dolgom lett volna felhúzni Marianne Vost és Lotte Kopeckyt. A holland és a belga világ- és olimpiai bajnok, mit számít nekik egy második hely, nem lett volna szabad elengedniük az amerikait. Persze, láttam rajtuk, hogy ők is nagyon fáradtak már, hiszen 155 kilométert letekertünk a 158-ból. Utána nem beszéltük meg a történteket, én aztán senkihez nem szóltam. Igen, mérges voltam, viszont kaptam egy szép üzenetet Lottétől, aki a csapattársam az SD Worksben.

Vas Blanka megemlítette, hogy kapott egy megható üzenetet Kopeckytől. De vajon mit üzent a csapattárs?

Azt, hogy elfelezné velem az érmét, ami nagyon jólesett. Lotte együtt érzett velem, Tokióban ugyanígy maradt le a dobogóról, ahogy most én. Ez az üzenet felért egy beismeréssel...

No de ez a múlt, szombaton pedig már elutazik Blanka Rotterdamba, a Tour de France grand departjára, a rajtra.

„H étfőn kezdődik a verseny, ez az első Tour, amelyiken részt veszek. Nem izgulok, de nagyon várom. Nem lesz könnyű erre koncentrálni az olimpia után, mert most mindenki a negyedik helyemről kérdezget. De ezt most már el kell engedni, itt a nyakamon életem első Tourja!

Olimpiai rendezés ide vagy oda, a Tour Franciaországban szent dolog, a férfiak versenye idén a párizsi megnyitó előtt öt nappal ért véget, a nők pedig a záróceremónia másnapján kezdik az egyhetes, nyolc szakaszból álló viadalt.

Kiélvezni a sikert – Valter Attila megvalósult álomról beszélt

Az egyenkénti indításos sprintben 22., az országúti mezőnyversenyben negyedik helyen célba érkező Valter Attila, aki egyébként most már egy ideje Andorrában él, és ott edz a remek hegyi körülmények között, még mindig nem tért magához teljesen az eufóriából.

Nem teljesen, és ennek örülök, nem lenne jó, ha túl gyorsan letisztulna. Még egy darabig élvezni akarom ezt az érzést. Pedig már tovább kellene lépnem, hiszen szombaton már repülök Lengyelországba, a Tour de Pologne-ra. Minden percét élvezem a kerékpározásnak, szerintem érthető, ha fenékig ki akarom üríteni ezt az édes poharat.  Ha már egyszer megvalósult az álmom, amiért annyit küzdöttem.

Az országúti mezőnyversenyben t öbb mint hat órát tekertek a résztvevők , azt vajon mennyire könnyű élvezni?

„Nekem sikerült, főleg a hajrát. Az utolsó szakaszig még sokan vannak, de aztán szép lassan lemorzsolódnak, és maradunk tucatnyian, vagy még kevesebben. Egyre fogytak az ellenfelek. Az utolsó kört már nagyon boldogan és motiváltan tettem meg. Úgy voltam vele, ha a top húsz már megvan, utána el lehet kezdeni teher nélkül versenyezni, akkor belekerültem egy win-win szituációba. Erre az eredményemre életem végéig büszke leszek.”  

Vas Blanka elmondta, hogy Valter Attila hasznos tanácsokkal segítette, hiszen ő már ismerte a pályát. De vajon Valter Attilát ki segítette?

Említhetném a csapatomat, mert szokás szerint őket kell említenem, de nekem édesapám a legfontosabb, egész pályafutásom alatt mellettem állt, kisgyermekkorom óta. Az egész karrieremet neki köszönhetem, már akkor is, amikor még versenyző volt. Persze, a Visma a világ egyik legjobb csapata, az ottani edzőmnek is köszönetet mondok, és hát nagyon jó volt együtt dolgoznom Vas Blankával, aki már hozott egy tizedik helyet, mire én sorra kerültem. Ezzel egy kicsit levette a stresszt a magyar stábról.

Valter Attila viselte már a rózsaszín trikót a Girón, ahhoz képest mit jelent a mostani negyedik helyezés?

A legkirívóbb eredményem a »maglia rosa«, de ez a negyedik helyezés talán értékesebb. De remélem, hogy a pályafutásomban sok ilyen lesz még.

(Borítókép: Dér Zsolt, Valter Attila, Vas Kata Blanka és Schneller Domonkos 2024. augusztus 9-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Három kapus maradt a keretben.

március 19., 10:53

  • Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása

Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.

március 19., 12:21

  • Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt

Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.

március 19., 11:52

  • Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.

március 19., 11:10

  • Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.

március 19., 14:11

  • Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.

március 19., 14:11

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

3 órája

  • Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.

március 19., 10:39

  • Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.

március 18., 09:46

  • Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton

Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.

március 19., 08:52

  • Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk

„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”

március 19., 09:25

  • Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista

„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista

Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.

március 19., 17:48

  • Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.

március 18., 09:24

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

5 órája

  • Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.

március 19., 17:53

  • Sport
A magyar másodosztályban kapott edzői megbízást Mészöly Géza

A magyar másodosztályban kapott edzői megbízást Mészöly Géza

Legutóbb az Újpestet irányította az 58 éves szakember.

március 18., 16:09

  • Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Igazi hungarikum áll a háttérben.

2 órája

  • Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.

4 órája

  • Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.

március 18., 14:35

  • Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között

Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között

Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.

március 18., 11:33

  • Címlapon
Ferenc pápa orvosa: Felmerült bennünk, hogy hagyjuk őt elmenni

Ferenc pápa orvosa: Felmerült bennünk, hogy hagyjuk őt elmenni

Sergio Alfieri szerint több kritikus pillanat is volt a kezelés alatt.

13 perce

  • Címlapon
Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak

Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak

A javaslatot a Fidesz is támogatta, hamarosan a parlamentben dönthetnek.

33 perce

  • Címlapon
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.

20 perce