Sztrájkoltak a debreceni futballisták

1989. július 4-én, a nyári felkészülés második napján csak nyolc – katonaságból visszatért és újonnan igazolt – futballista állt edzésbe a Debreceni VSC-nél. Az NB II. Keleti csoportját megnyerő együttes tizennyolc játékosa sztrájkba kezdett, amiért hónapok óta tartó ígérgetések után sem jutottak győzelmi préimumukhoz.

A csapatkapitány, Moldván Miklós a példátlan eset iránt érdeklődő újságíróknak elmondta, többségi döntés született, szavaztak az edzés bojkottjáról. Tizenegyen sztrájkolni akartak, heten nem, így senki sem edzett közülük.

"Én nem tartottam jó ötletnek a sztrájkot, úgy gondoltam, máshogyan is tilatkozhattunk volna. Nemmel szavaztam, de én voltam a csapatkapitány, így az volt a minimum, hogy én jelentettem be és én nyilatkoztam az ügyben" – idézte fel saját szerepét Moldván húsz év után.

A klub fejenként százezer forinttal tartozott a játékosoknak, április óta nem fizetett a Keleti csoportot nyolc pont előnnyel, mindössze négy vereséggel (illetve két tizenegyeses kudarccal) befejező futballistáknak. Az akkor jelentős összegnek számított, hiszen a legjobban fizetettek közé tartozó Moldván havi keresete 15 ezer forint volt.

"Az egészet inkább csak figyelmeztetésnek szántuk, nem akartunk napokig sztrájkolni. A vezetőink persze idegesek lettek, leültek velünk tárgyalni. Újabb ígeretet kaptunk. Arra már nem emlékszem, pontosan mikor, de hozzájutottunk a pénzünkhöz. Az egésznek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. De a sajtó felkapta az ügyet, nem hiszem, hogy előtte valaha is sztrájkoltak volna magyar futballisták."

Moldván nem tudta felidézni, gyakoroltak-e rájuk nyomást a vezetők. A korabeli beszámolókból kiderül, hogy az ügyvezető igazgató, dr. Jakab Sándor világossá tette számukra, ha másnap sem állnak munkába, akkor szerződésszegést követnek el. A játékosokat erről győzte meg a velük lévő ügyvéd, Léka Andor is. Jakab egyébként elismerte a tartozást, és megígérte, hogy a DVSC rendezni fogja a rendezendőket. De a játékosok kérését, hogy azonnal – pontosabban július 25-ig – fizessenek nekik, nem tartotta jogosnak.

Jakab kijelentése azért is volt fontos, mert az ügyet egy sűrű debreceni év több fejleménye is bonyolította. Az egyik az volt, hogy a focisták a Debreceni Munkás Vasutas Sport Club (DMVSC) sportolóiként jutottak fel az NB I.-be, amit azonban már a Debreceni Vasutas Sport Club (DVSC) színeiben kezdtek meg. A feljutás után napokkal megszűnt a DMVSC, és visszaállt az 1979-es egyesülés előtti állapot. Vagyis újjáalakult a két régi klub, a DVSC és a Debreceni Munkás Testedző Egyesület (DMTE).

De valójában nem is az alig egy hónapos DVSC és nem is a megszűnt DMVSC, hanem a futballcsapat baráti köre tartozott Moldvánéknak. A baráti kör a szezon közben megszűnt, miután kiderült érintettsége a 88 őszén kirobbant bundaügyben. Most idegenül hangzik, de akkoriban nemcsak Debrecenben, máshol is a baráti körön keresztül folytak be a vállalati támogatások a klubokba.

Utóbb kiderült, az 1985/86-os és az 1987-88-as szezonban ezeket a pénzeket nem kizárólag az üzemszerű működésre, hanem két bundameccsre is fordították. Előbb a Bp. Honvéd, utóbb a Kaposvári Rákóczi elleni mérkőzés manipulálására költöttek 600 ezer, illetve 125 ezer forintot. Emellett az is volt a vád, hogy a debreceniek pluszprémiumot dobtak fel a Csepelnek, amely 86 tavaszán a szintén a kiesés elől menekülő Volánnal játszott. 1989 tavaszán elsőfokon a DMVSC volt elnökét, Nemes Lászlót kétévi börtönre, a klub és a baráti kör több más exvezetőjét felfüggesztett börtönre ítélték. Az ügyben érintett honvédos és kaposvári focistákat próbára bocsátották.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!