Mi az a football, és mire jó?

"Adj, király, katonát!" Ismerős, ugye? Az óvónők rémálma nem más, mint az amerikai futball végtelenül leegyszerűsített változata, így igazából minden magyar gyerek elmondhatja magáról, hogy az első találkozása ezzel a sporttal nem akkorra esett, amikor a Bosszú börtönében Stallone arcába fröcsögték a klasszikus mondatot: Hulla vagy, Leone! Beindult a szezon, Faragó Ricsi örömsikolyaitól hangos az éter hétfő éjszakánként, így a Sportiskolának sem maradt más választása, mint bemutatni az első számú amerikai sportot, a footballt.

Az elnevezés furcsa, hiszen lábilabdának hívni egy olyan sportot, amiben csak annyi szerepe van a lábnak, hogy nem árt gyorsan kapkodni, minimum furcsa, de ne feledjük, egyúttal a pankráció földjén is járunk, úgyhogy ezen érdemes gyorsan túllépni. Az amerikai futball őse természetesen az európai értelemben vett futball, avagy az abból kinövő rögbi, amivel a mai napig meglehetősen sok hasonlóságot mutat. A sportág ősatyjaként egy Walter Camp nevű urat tisztelünk, aki szabályok formájában letette a vidám lökdösődés alapköveit valamikor a XIX. század végén. A tengerentúli emberek igencsak rágerjedtek a dologra, a feljegyzések szerint a kiegyezés környékén már profinak mondható játékosok is kergették a labdá(s ember)t.

Az amerikai futball sokkal több, mint amit a soccerhez szokott ember első pillanatra belelát. A szabályok között zavarodottan bolyongó sportbarát nem sok élvezetet talál abban, hogy hegyomlásnyi sportemberek gyömöszölik egymást egy tojáslabda környékén, hogy aztán transzba esve, tébolyult indiántánccal ünnepeljenek a földbe döngölt ellenfél porhüvelye fölött. A football a taktikai variációk legszélesebb skáláját felvonultató csapatsport. Minden egyes rezdülést gondos előkészítés előz meg, a látszólag cséphadaróként össze-vissza tolongó játékosok minden mozdulata megkomponált rendszerben zajlik.

A pályán levő 11 védő és támadó mindegyikének káptalan a feje, annyi variációval kell egyszerre tisztában lenniük, hogy sikerre vigyenek egy akciót. Egy csapat playbookja (a támadásvariációkat tartalmazó, csak a Bibliához mérhető értékű gyűjteményről van szó) számtalan olyan lehetséges akció aprólékosan kidolgozott tervét tartalmazza, amelynek célja megegyezik a játék céljával: a területnyeréssel.

Erre azért van szükség, mert a másik oldalon hasonlóan eltökélt sportemberek állnak, akiknek céljuk, hogy a saját területüket megvédjék. Egy honvédő háborúban pedig mindent szabad, csak visszavonulni nem, így nem csoda, hogy Zsukov marsall eltökéltségével hágnak a falakra a védők is, aminek eredményeként kezdjük megérteni azokat az amerikaiakat, akik százezrével vonulnak ki a stadionokba, hogy tanúi legyenek egy-egy NFL- (de ugyanúgy College-) meccsnek.

Az amerikai futball-pálya hossza 360 láb (110 méter), szélessége 160 láb (49 méter), de az SI-mértékegységeket azonnal el is felejthetjük, mert semmiféle szerepük nincs. A lábnak sem sok, ennél jóval fontosabb a yard, amelynél 0,9 a váltószám, azaz 10 yard kb. 9 méter. Aki azt gondolja, hogy ez kis különbség, az próbálja meg ennyit előrevinni a labdát mondjuk a Pittsburg védőfalán keresztül, és nyugodjon békében. A pálya küzdőtere 100 yard hosszú, mindkét végén egy-egy 10 yardnyi, end zone elnevezésű sávval, ami nem más, mint a gólterület. Ezt a sávot igyekszik bevenni a támadó-, megvédeni a védőcsapat. Az end zone-ban található a goalpost, azaz a kapu, ami nem más, mint egy nagy Y betű, amelynek felső részébe a touchdown utáni jutalomrúgást, és a field goalt kell berúgni. Mindkét csapatból 11 játékos van egyszerre a pályán, de a vonal mellett ott tobzódik a komplett keret, és nem ritka, hogy mind a 46 játékos pályára lép egy meccsen.

Ők ugyanis egytől egyig specialisták. Egy footballcsapatban minden játékhelyzetre megvan a megfelelő ember: van, aki a hóna alatt a labdával, két behemóttal a nyakában is 10 mp körül pörgeti a száz métert, vagy olyan, aki egy szénszállító uszályt is meghátrálásra késztet a mellizmaival, és van olyan, aki a furcsa alakú labdával 50 méterről kilövi az uborkát a lelátón falatozó szurkoló hamburgeréből. A specialisták játékának esszenciáját a Reebok egy reklámsorozatban szedte össze.

Az amerikai futball a legcsapatabb csapatjáték, az összhang fontossága a spártai falanxban sem bír nagyobb jelentőséggel, mint itt. Ha valaki hibázik, a másik 10 hiába tette tökéletesen a dolgát, a nem kevésbé felkészült ellenfél azonnal büntet. A két oldalvonal mentén a legkomolyabb technikával felszerelt tábornokok próbálnak rájönni, mire készül az ellenfél, minden egyes véráztatott yardért öldöklő küzdelem dúl.

A támadók célja tehát nem más, mint az ellenfél területét fokozatosan (vagy éppen egyetlen zseniális megmozdulással) elnyerve a labdát az end zone-ba juttatni. A touchdown hat pontot ér, ehhez jön még a jutalomrúgás, amit az ellenfél 3 yardos vonaláról már ritkán hibáznak el a támadók, ennek sikeres teljesítéséért további egy pont jár. A védők területének meghódítása nincs időhöz kötve, a támadóknak összesen négy kísérletük van, hogy 10 yardot előrevigyék a labdát. Ebben a védők úgy akadályozzák meg őket, hogy a labdát birtokló játékost a földre viszik (tackle), vagy megpróbálják elkapni a támadók irányítójának passzát (interception), de legalábbis megakadályozzák, hogy embert találjon az átadás. Ez elérhető akár a labda, akár a célszemély levédekezésével.

Ha az irányító passza nem talál embert, a védők megnyertek egy ütközetet a háborún belül. Ha a labdát birtokló támadót a földre vitték, szintén. Ha ezen felül még azt is elérik, hogy a támadó elejtse a labdát (fumble), a labda szabad prédává válik, és a másodperc töredéke alatt akkora kicsi-a-rakás alakul ki, hogy az emberhegy alján fekvő sportoló iránt önkéntelenül szánalmat érez az ember. Amennyiben a támadók négy kísérletből nem tudják megtenni az előírt 10 yardot a kiindulóponttól (line of scrimmage), a védőegység küldetését teljesítve boldogan levonul a pályáról, helyüket csapatuk támadói veszik át, a labda már az övék.

Pontokat azonban nem csak touchdown formájában lehet szerezni. Gyakori eset, hogy a harmadik sikertelen területfoglalási kísérlet után a támadók negyedszer már nem próbálkoznak a labda előrejuttatásával (hiszen ha nem sikerül, az ellenfél onnan jöhet, ahol ők megfeneklettek), hanem megpróbál field goalt szerezni, azaz hagyományos gólt rúgni. Ehhez a pályára lép az egyik fent említett specialista, akit csak arra tartanak, hogy az ilyen eseteknél megpróbálja a földre lekészített labdát a világ végéről is az Y-kapu felső részébe bombázni. Ha sikerrel jár, csapata 3 ponttal gazdagodik. Itt kell megjegyeznünk, hogy ha a támadók az ellenfél kapujától túl messzire vannak egy field goal-kísérlethez, akkor egyszerűen csak elbikázzák a labdát minél messzebbre, hogy onnan kezdhesse támadását az ellenfél. Ezt úgy hívják, punt, és kivitelezése idején általában mindkét csapatnál egy speciális egység van a pályán. Létezik továbbá egy olyan lehetőség is, amikor a védőegység szerez pontot (amellett, hogy a fent említett interception után nem ritka, hogy touchdownt érnek el), ez az úgynevezett safety, és azt jelenti, hogy a saját gólterületén ledöntenek egy támadót. Ezért két pont jár, de nem különösebben gyakori eset.

A támadóknak a pályán is van egy tábornokuk, ő a quarterback, amit nagyon helytelenül először hátvédnek fordítottak abból kiindulva, hogy ő a leghátul álló támadó. Igazából ő az irányító, feladata a támadásvariációk közül a legjobbnak ítélt kivitelezése. Dönthet úgy, hogy a védőfal mögé bevágtató társait játssza meg egy hosszú passzal, amit a levegőben kell elkapnia a támadónak, hogy a célterület felé vágtázhasson vele.

Ez a játék leglátványosabb része, hiszen a védők addig nem bántalmazhatják a vonal mentén robogó ellenfelet, míg nincs nála a labda, ha meg már nála van, akkor gyakran késő. Ha a passz rossz (incomplete), jöhet a következő kísérlet, de taktikát is válthatnak, és hosszú passz helyett megpróbálhatnak futójátékkal (rushing) területet nyerni. Ebben az esetben a quarterback feladata leegyszerűsödik, csak odanyomja a labdát a társ kezébe, aki aztán beleveti magát a sűrűjébe, és megpróbál rendet vágni a védők áthatolhatatlannak tetsző falában. Ebben természetesen segítségére vannak a támadófal behemótjai, akik megkísérelnek folyosót nyitni a kamikáze-küldetést bevállaló sporttársnak. Ez persze csak úgy sikerülhet, ha mindenki pontosan tudja, mi a dolga, ha csak egy valakiről elfelejtkeznek, hajukra kenhetik az egyébként jól megkomponált támadást.

Ahogy a támadóknál, úgy a védőknél is megvannak a kulcsszereplők. Elsősorban azokra hárul komoly feladat, akik a gyorslábú szélső elkapókat (wide receiver) próbálják megregulázni, nekik ugyanis egyszerre kell a szemüket a labdán, és az átadást váró támadón tartaniuk. Aztán ott vannak a falemberek, akiknek a futójátékos (running back) megállítása a fő feladatuk, a közöttük szlalomozó támadók elkaszálása nem kevésbé nehéz, de pont ugyanolyan fontos.

A védők elsődleges célja persze nem más, mint a támadások csírájában elfojtása, ennek leghatékonyabb eszköze pedig minden harctéri taktika alapja: kapd el a vezért. A quarterback köré azonban rendszerint komoly védelmet vonnak a támadók (ezt zsebnek nevezik), és megpróbálnak minél több időt biztosítani neki ahhoz, hogy pontosan passzolhasson. Ha ez nem sikerül, és egy védő ledönti az irányítójukat, eljön a tébolyult esőtánc ideje: a sack minden védő legnagyobb álma, hiszen zászlójukra vérrel festették fel, csak a fekvő quarterback a jó quarterback.

Amikor a pályán nagy létszámban szolgálatot teljesítő bírók egyike szabálytalanságot lát, egy sárga zászlócskát dob fel. Ha ez még a játék kezdete előtt megtörténik, a vezetőbíró megállítja az akciót, és azonnal tudatja a stadion közönségével, hogy mi volt a szabálytalanság, és mivel szankcionálják a kihágást. Ha már játékban van a labda, akkor az akciót adott esetben még végig is vihetik, lévén előfordulhat, hogy a védők szabálytalankodtak, de a támadók ennek ellenére megcsinálják, amit akartak.

A játék iszonyú durvának tűnik (és az is), ennek ellenére szinte példátlan, hogy valaki szándékosan okozzon sérülést, amikor nem feltétlenül szükséges, nem törnek egymás életére a játékosok. A leggyakoribb szabálytalanság a bemozdulás, vagy a labda nélküli játékos bántalmazása, de azért előfordul sérülésveszélyes fault is, mint például a sisakkal előre történő ütközés, vagy az ellenfél maszkjának rángatása. Ezekért a feudalizmus hagyományainak szellemében a legnagyobb érték, azaz a földterület elkobzása a büntetés: ha a támadók szabálytalankodtak, hátrébb rendelik őket, ha a védők, a fal kénytelen hátrálni néhány (legtöbbször 5) yardot.

Ennyi tudással már tökéletesen élvezhető egy footballmeccs, holott messze nem írtuk le minden részletre kiterjedően magát a játékot. Akit egy jóval alaposabb, taktikával, pozíciókkal, történettel kiegészített magyarázat érdekel, kattintson bátran a Kell még egy yardra, de bátran leülhet egy közvetítés elé is, a kommentátorok pont annyit szakértenek, amennyit kell, lelkesedésük pedig segít átvenni a játék sodró ritmusát.