Mi az a vívás, és mire jó?

A saggitis Hungarorum, libera nos Domine! – hagyta el a kétségbeesett ima fél Európa halomra nyilazott népeinek ajkát, egészen addig, míg a portyázó magyarok le nem szálltak a lóról, és elő nem húzták szablyáikat. Mert hogy lovasok, meg nyilasok vagyunk, azt már az ovisok is tudják, de hogy amúgy istenigazából kardosok is volnánk, azt Fuchs Jenőtől Gerevich Aladáron át Nagy Tímeáig hőseink egész sora kaszabolta az ellenfelek emlékezetébe. Megy a vívó világbajnokság, persze, hogy jön a Sportiskola bejegyzése a témában.

A vívás, mint sport kialakulásának első lépéseihez valószínűleg úgy választottak vezetőket, hogy megnézték, mely népek aprították a leglelkesebben ellenfeleiket az évszázadok során, így nem meglepő, hogy 1914-ben a Nemzetközi Vívó Szövetség dr. Nagy Béla elnöklése alatt fektette le a szabályokat. Ezek a regulák csak kisebb változásokon mentek át, legtöbbjük a mai napig érvényesnek tekinthető.

Ilyen például a vívás etikettje. Egy csörte lassan száz éve ugyanúgy kezdődik, és ugyanúgy végződik: az ellenfelek fegyverükkel (próbáld meg egy vívó tőrét kardnak nevezni, azonnal bemutatja rajtad, mi a különbség) tisztelegnek egymás, a közönség és a bíró felé, majd hasonló módon köszönik meg egymásnak a küzdelmet. A fegyvertelen kézzel történő jattolás elmulasztása súlyos fegyelmi vétség, akár hosszas eltiltást is vonhat maga után. Nem hiába, a vívás az úriemberek sportja.

Az összecsapások (asszó) színhelye mindhárom fegyvernemben a pást. Ez a 14 méter hosszú, általában 2 méter széles sáv teljes egészében bejátszható egy asszó során. A pást végét jelző vonalon viszont már csak egy lábbal szabad kívül tartózkodni, aki mindkét lábával kilép, az technikai tussal veszíti el az adott menetet. Minden összecsapás kezdetén a pást közepén található középvonaltól 2-2 méterre helyezkednek el a felek (a köztük lévő távolságot német szakszóval Mensurnak hívják), majd a bíró parancsszavára indul a küzdelem.

A vívásban három fegyvernem létezik, amelyeket elsősorban az érvényes találati felületek alapján különböztetünk meg, de persze nem ez az egyetlen különbség közöttük. Fontos tudnunk, hogy a kard és a tőr úgynevezett konvencionális, míg a párbajtőr combat fegyvernem. Utóbbi izgalmas elnevezése sokat sejtet, és valóban a párbajtőr a leglátványosabb, laikusok által rendszerint a legélvezetesebbnek talált fegyvernem.

A kard és a tőr konvencionális volta abban merül ki, hogy az asszó során az egyik felet a támadás elsőbbségének joga illeti meg. A támadás kritériuma, hogy folyamatosan haladni kell az ellenfél irányába, és a fegyverrel meg kell próbálni érvényes találati felületen megszúrni, vagy megvágni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a védő nem szerezheti meg a sikerhez szükséges találatot, hiszen közbeszúrással ugyanúgy lehet az övé a győztes tus (ez azt jelenti, hogy egy teljes tempóval megelőzi a támadót), de ebben a két fegyvernemben nincs együttes találat, ha egyszerre érik el egymást, a támadóé a pont. Itt belép az emberi tényező is, ugyanis a zsűri feladata eldönteni, hogy ki volt a támadó, következésképpen érvényes volt-e az adott tus. A támadást persze át lehet venni, ehhez csak annyi kell, hogy védjük az ellenfél csapasát, és máris jogot formáltunk arra, hogy kard (tőr)élre hányjuk a másikat. Amikor nem tudják eldönteni, ki volt a támadó fél, a bíró figyelmezteti a két versenyzőt, és a kérdéses pontért újra összecsapnak a felek.

A combat fegyvernem kifejezés ellenben pont az, aminek hangzik: összecsap Zorro és a Tenkes kapitánya, D’Artagnan és János vitéz, Obi-Van Kenobi és a Tulipános Fan-fan, aki megsebzi a másikat, tust ad, ha pedig ez egyszerre történik, együttes találatot kell regisztrálni.

A tőrvívás (fleuret)

Ahogy a képen is látszik, a találati felület csak a törzs. Csak szúrással lehet érvényes tust bevinni, ezt a fegyver pengéjének végén található, rugós végződés jelzi, azaz répázhatjuk napestig az ellenfelet a tőr oldalával, a találatjelző lámpa makacsul nem fog kigyulladni. A fej és a karok érvénytelenek (ezt fehér lámpa jelzi), a fent említett konvenció értelmében a bíró, vagy a zsűri feladata eldönteni, hogy ki támadott. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a játékvezető a biztonsági előírásokat ismertető stewardess mozgását idézve lejátssza az akciót, végül kihirdeti a tust zsebre vágó illetékest. A tőr 110 cm hosszú, ebből a penge 90 cm. Fontos felszerelési tárgy a fémszálakkal átszőtt mellény (lamé), ez zárja az áramkört, ha találatot kapnak, és már villan is a piros lámpa.

A kardvívás (saber)

A kardvívásban vágással és szúrással is lehet találatot elérni, az érvényes találati felület a felsőtest, azaz deréktól felfele minden, ideértve a fejet is. Ez azonban még nem minden, hiszen a kivédett, de a támadó fegyverének elhajlásából adódó találatok sem érvényesek, ahogy a karról, vagy fejről lecsúszó vágás sem az. A tőrhöz hasonlóan itt is csak támadásból, védés utáni visszavágásból, vagy tempóvágásból (megelőző csapásnak mondaná egy tengerészgyalogos) lehet tust elérni, azaz a konvenció adott, fontos tudni a támadó személyét. A találatot itt nem a fegyver végén levő dugó jelzi, hanem a felsőtestet borító felszerelésbe szőtt fémszálak. A találatjelző mellett a zsűri és a bíró személye szavatolja a műhiba megjelenésének lehetőségét.

A párbajtőrvívás (épée)

A tőrvíváshoz hasonlóan itt is csak a szúrt találatok érvényesek, de ebben a fegyvernemben az egész testet ér támadni. A párbajtőrvívásban nincs konvenció, azaz nem számít, ki a támadó. Aki előbb beviszi a találatot, azé a tus, ha egyszerre találják el egymást (0.25 mp-en belül), akkor együttes találatról beszélünk, és mindkét fél megkapja a pontját. A fegyver nagyjából akkora, mint a tőr, de jóval nehezebb, és a végén levő dugó is csak nagyobb nyomásra reagál. További különbség, hogy míg a többi fegyvernemben a markolat adott típusú, a párbajtőrnél ezt a versenyző maga választhatja ki.

Az egyasszós szabályok visszatérésével újra 15 tusig tart egy egyéni csörte (csapatversenyeken 45 találatott kell elérni a győzelemhez), de a versenyzőket szorítja a vívóidő is, ha ez lejár, az a versenyző nyer, aki éppen vezetett.

A vívók felszereléséhez tartozik még a plasztron, ami a felső ruházat neve, a sisak (ami újabban már nem rácsos, hanem egy plexi lőrésen keresztül kémlelik az ellenfelet a versenyzők), és a kardozóknál a nyakat is védő fémszálas szakáll van rajta, valamint egy francia szótár, ugyanis mindhárom fegyvernem hivatalos nyelve ez.

A fehér ruha sem véletlen, igaz, ma már versenyezhetnének hawaii ingben is, ennek ugyanis a találatjelző feltalálása előtt az volt a szerepe, hogy a fegyvereket korommal vonták be, hogy a találatok ellenőrizhetők legyenek. Ekkor a találatok még bemondásra mentek, de hát ebben semmi meglepő nincs, hiszen korábban is említettük: a vívás az úriemberek sportja.

Akinek van szabad másfél órája, és érdekli, kik szereztek magyar színekben olimpiai-, világ-, és Európa-bajnoki címeket, az bátran üljön neki ennek a Wikipedia-oldalnak, és rágja át magát a fegyvernemek magyar sikerektől hangos történelmén.